Esti rövidek: Kínos találkozó, lázadás és Ben-Gvir munkában

0

ujkelet.live

AKCIÓBAN A HADSEREG

Rendőrtisztek és izraeli katonák lőfegyvereket foglaltak le vasárnap délelőtt egy Hebronban tartott razzia során.

A csapatok átkutatták egy palesztin gyanúsított otthonát Hebronban, ahol három gépkarabélyt, két kézifegyvert és több fegyveralkatrészt találtak.

Két palesztint a helyszínen letartóztattak, és kihallgatásra vitték őket.

Az Izraeli Védelmi Erők szerint az egyik gyanúsítottat a Sabak belbiztonsági ügynökség kerestette kihallgatás céljából terrorcselekményekben való részvétel miatt.

TALÁLKOZÓ

Néhány nappal a Legfelsőbb Bíróság jelentős meggyengítését célzó igazságügyi reform bejelentése után Járiv Levin igazságügyi miniszter találkozott a Legfelsőbb Bíróság elnökével, Eszter Hajuttal Jeruzsálemben.

Héber sajtóértesülések szerint a találkozót késő délután tartották Hajut irodájában a Legfelsőbb Bíróságon, és bemutatkozó ülésnek minősítették.

Levin a tervei ismertetése előtt azt mondta, hogy nem konzultált Hajuttal annak kidolgozásakor, és tervében nincsenek olyan részek, amelyek meglepetést okozhatnának.

LÁZADÁS

Mintegy 170 helyi tanács vezető levelet küldött Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek, Becalel Szmotrich pénzügyminiszternek és Joáv Kisch oktatási miniszternek, tiltakozva a koalíciós szerződések záradéka ellen, amely arra kényszeríti őket, hogy pénzt fordítsanak az informális ultraortodox oktatási intézményekre, amelyek nem tanítják az állam által jelenleg megkövetelt világi tanulmányok teljes skáláját.

„Nem fogunk beleegyezni abba, hogy a helyi tanács megfontolásait megkerülve a lakosság egyik rétegének javát szolgáljuk a többiekével szemben” – áll a levélben a héber sajtójelentések szerint. „Nem engedjük, hogy az állam kisajátítsa a helyi önkormányzatok oktatási jogkörét és felelősségét.”

„Az informális intézmények elismerését az állam végzi, ezért az államnak kell finanszíroznia ezeket az intézményeket” – folytatja a levél. „Nem fogunk beleegyezni abba, hogy ezt a hatalmas finanszírozási feladat a helyi önkormányzatokra háruljon, amelyek kénytelenek a formális oktatási szolgáltatásaikat rendes költségvetésükből finanszírozni.”

BEN-GVIR MUNKÁBAN

Itamar Ben-Gvir (Otzma Jehudit) nemzetbiztonsági miniszter vasárnap bejelentette, hogy el akarja törölni azokat a rendelkezéseket, amelyek lehetővé teszik bármely törvényhozó számára, hogy biztonsági foglyokkal találkozzon.

A miniszter közölte, hogy tájékoztatta Amir Ohana – Kneszet-elnököt, hogy vissza kíván térni egy régebbi protokollhoz, amely szerint frakciónként csak egy törvényhozó látogathat biztonsági foglyokat.

Ezeket a látogatásokat „megfelelő felügyelet mellett” tartanák.

,,Úgy gondolom, hogy a Kneszet törvényhozói és a biztonsági foglyok közötti találkozók bátorításul szolgálhatnak ezeknek a foglyoknak, ami felbujtásához és terrorista propaganda népszerűsítéséhez vezethet” – állította a szélsőjobboldali képviselő, bizonyíték vagy példa nélkül.

Ben-Gvirt 2007-ben elítélték egy zsidó terrorcsoport támogatása és rasszizmusra való felbujtás miatt. Ügyvédként több terrorizmussal gyanúsított zsidót képviselt.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .