ujkelet.live
ÜZENET
Izrael megfenyegette Szíriát, hogy fokozni fogja a légicsapásokat az országban, amiért együttműködik Iránnal a libanoni Hezbollah terrorszervezetnek szánt fegyvercsempészetben, jelentette a szaúdi Al-Arabiya csütörtökön.
Miért fontos: Egy hét alatt három Izraelnek tulajdonított támadásra került sor Szíriában, legutóbb csütörtök hajnalban Damaszkusz közelében.
Mit mondanak
- Irán segélynek álcázott fegyvereket küld Szíriának és Libanonnak légi, szárazföldi és tengeri úton.
- A Damaszkuszra mért rendhagyó nappali légicsapás hétfőn Bassár Aszad szíriai elnök testvére, Maher parancsnoka alatt álló elit negyedik páncéloshadosztály posztjait célozta.
- Maher Aszad egysége „támogatja Iránt stratégiai fegyverek és veszélyes anyagok szállításában” Szíria és Libanon számára.
- A csapások az Iráni Forradalmi Gárda „libanoni légiójának” főhadiszállását is célozták, amely részt vett a fegyverek Libanonba szállításában.
VIZSGÁLAT IZRAEL ELLEN
Az Izrael és a palesztinok által elkövetett jogsértéseket vizsgáló, határozatlan idejű ENSZ testület csütörtökön bejelentette, hogy kivizsgálja az Izrael elleni apartheid vádakat.
Emlékeztető: A bizottságot Izrael 2021-es 11 napos Hamász terrorszervezet elleni harca után állították fel, hogy kivizsgálják a „nemzetközi humanitárius jog minden állítólagos megsértését, valamint a nemzetközi emberi jogok minden állítólagos megsértését és a visszaéléseket” Izraelben, Kelet-Jeruzsálemben, Júdea és Szamáriában valamint Gázában. De vizsgálata szinte kizárólag Izraelre összpontosít.
Mi történt: A bizottság a múlt héten adta ki második jelentését, amelyben felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy vessen véget Izrael „állandó megszállásának”, és felszólította az ENSZ tagállamait, hogy indítsanak eljárást izraeli tisztviselők ellen.
Mit mondanak: Navi Pillay, az ENSZ volt emberi jogi biztosa, aki a bizottság elnöke, az apartheidet „a megszállás megnyilvánulásának” nevezte.
- ,,A kiváltó okra összpontosítunk, amely a megszállás, és ennek egy része az apartheidben rejlik” – mondta Pillay. „Sort kerítünk rá. Ez a szépsége ennek a nyílt végű mandátumnak, mozgásteret ad nekünk.”
A másik oldal: Izrael határozottan tagadja az apartheiddel kapcsolatos vádakat, mondván, hogy arab kisebbsége teljes körű állampolgári jogokat élvez, míg a palesztinok többsége, akik Izrael szuverén területén kívül élnek, az oslói megállapodás értelmében a Palesztin Hatóság uralma alá tartoznak.
POLGÁRHÁBORÚ?
Dan Halutz, az Izraeli Védelmi Erők volt vezérkari főnöke (2005-2007), figyelmeztetett, hogy „polgárháború” törhet ki, ha a szélsőjobboldali Vallásos Cionizmus képviselője, Itamar Ben-Gvir megpróbálja megvalósítani „borzalmas” elképzeléseit a jövő keddi választások után.
„Abban a pillanatban, amikor [Ben Gvir] megpróbálja megvalósítani szörnyű ötleteit, itt polgárháború lesz” – nyilatkozta a Demokrata TV-nek Halutz. ,,Soha nem adjuk fel az alapvető jogokat, ezt a személyt eltiltották a katonai szolgálattól, sok vétség fűződik a nevéhez – nem tudom, hogyan engedhették meg neki, hogy fegyvere legyen.”
Ben-Gvirt nem sorozták be a hadseregbe szélsőjobboldali tevékenysége miatt.
Halutz utalt egy tévéinterjúra a 18 éves Ben Gvirrel 1995-ből, melyben az utóbbi purimkor Baruch Goldsteinnek öltözött, a fegyveresnek, aki előző évben mészárlást követett el a hebroni Ibrahimi mecsetben, és megölt 29 palesztint.
Ben-Gvir egy Jichák Rabin miniszterelnök meggyilkolása előtt készült videóról is ismert, ahol a kezében tartja Rabin Cadillac-jének emblémáját, és kijelenti: „Megvan az autója, és meglesz ő is.”
Az elmúlt években Ben-Gvir azt állítja, hogy sokkal moderáltabbá vált, de Halutz elutasította ezt az ideát, mondván: „Nem változott és nem is fog megváltozni… amit látunk, azt kapjuk.”
A 2007-ben terrorszervezet támogatásáért és rasszizmusra való felbujtásért elítélt Ben-Gvir azt hangoztatja, hogy közbiztonsági miniszter akar lenni, ha a Netanjahu-blokk megnyeri a választásokat.
[…] egy Jichák Rabin miniszterelnök meggyilkolása előtt készült videóról is ismert, ahol a kezében tartja Rabin Cadillac-jének emblémáját, és kijelenti: „Megvan az […]
[…] egy Rabin miniszterelnök meggyilkolása előtt készült videón a kezében tartja Rabin Cadillac-jének emblémáját, és kijelenti: „Megvan az embléma, és […]