Szíria: Izrael fényes nappal támadást hajtott végre Damaszkuszban

ujkelet.live

Két nappal az Izraelnek tulajdonított damaszkuszi csapások után a SANA szíriai állami hírügynökség hétfőn újabb izraeli támadásról számolt be.

Mit mondanak: A SANA közölte, ,,az első adatok azt jelzik, hogy izraeli támadásról van szó” és egy katona megsérült.

Fontos: A korábbi esetekkel ellentétben, rendhagyó módon, a támadást nappal hajtottak végre.

  • Feltehetően a hírszerzési információ olyan sürgető intézkedést igényelt, ami miatt a támadással nem lehetett éjszakáig várni.

A SANA péntek este robbanások hangjáról számolt be Damaszkuszban, valamint a nemzetközi repülőterén és a szíriai-libanoni határon.

  • Az ellenzéki brit székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központ szerint az izraeli támadás a damaszkuszi repülőtér területére és a főváros délkeleti elővárosaira irányult, ahol Irán “szabadon mozog”, és fegyvereket, drónokat tárol és gyárt.
  • A hivatalos szíriai jelentésekkel ellentétben a Központ szerint a támadás során ,,a célpontok megsemmisültek”.

Vasárnap a szaúdi Al-Hadath forrásokat idézve arról számolt be, hogy a támadás megrongálta a Damaszkusz térségében Libanonnak szánt érzékeny anyagok tárolására használt raktárakat.

  • A raktárakat a 4400-as egység használja, amely a Hezbollah terrorszervezetnek szánt fegyverek átadásáért felelős.
  • Az elmúlt hónapokban az egység humanitárius felszerelés leple alatt veszélyes fegyvereket kezdett csempészni a Hezbollahnak a Forradalmi Gárda Kudsz Erőjével együttműködve.
  • A források szerint Izrael az elmúlt években többször is támadta Szíriában a 4400-as egységhez kapcsolódó célpontokat.

A másik oldal: Az Izraeli Védelmi Erők irányelvéhez hűen nem kommentálta a külföldi jelentéseket.

  • A hadsereg korábban elismerte, hogy több száz bevetést hajtott végre az Irán által támogatott csoportok ellen, amelyek megkísérlik megvetni a lábukat az országban.
  • Továbbá fegyverszállítmányokat is célba vesz, amelyeket ezeknek a csoportoknak szánnak.

Putyin stratégiai váltása: A múlt héten a The New York Timesban megjelent riport szerint, amelyben vezető nyugati és izraeli tisztségviselőket idéztek, Vlagyimir Putyin orosz elnök, Bassár al-Aszad szíriai elnök szövetségese, csökkentette erőit Szíriában az orosz hadsereg logisztikai és funkcionális kudarcai miatt Ukrajnában.

  • Oroszország 2015 óta jelentős katonai erővel van jelen Szíriában, és segít megőrizni Aszad rezsimjét.
  • A közelmúltban bekövetkezett erőviszonyok változásai és Oroszország taktikai sikertelensége az Ukrajna elleni csatatéren azonban az elmúlt évtized egyik legbonyolultabb és legnehezebb konfliktusát is érinti a világon.
  • A Times szerint mindez hatással lehet Izrael megközelítésére mind a szíriai helyzettel, mind az Ukrajna védelme iránti kérelmekkel kapcsolatban.

Új Kelet Live Podcast Új Kelet Live

🎙️ Az epizód leírásaA mai adásban a nemzetközi diplomácia váratlan fordulataitól kezdve a láthatatlan kiberháborún át egészen az izraeli belpolitika legpúdermentesebb, legfájdalmasabb belső feszültségeiig ásunk a dolgok mélyére.📌 Amiről a mai adásban szó lesz:Diplomáciai sakkjátszma Jereván és Jeruzsálem között: Miért reagált hűvösen Nikol Pasinján örmény miniszterelnök arra, hogy Izrael hivatalosan is elismerte az örmény népirtást? Politikai fegyver vagy történelmi igazságtétel?Tűzszünet nélküli kiberháború: Drasztikusan, csaknem a háromszorosára ugrott az Izrael elleni iráni kibertámadások száma. Joszi Karadi kiberdirektorátusi főigazgató drámai figyelmeztetése a kritikus infrastruktúráról és a védtelen kisvállalkozásokról.Milliárdos kormányzati mentőöv a diaszpórának: 200 millió sékeles nemzeti program indul a zsidó oktatás és identitás megerősítésére Észak-Amerikában az október 7-e óta felerősödött globális antiszemitizmus ellensúlyozására.Átalakuló bevándorlási trendek: Bár Izrael zsinórban a második éve negatív migrációs mérleget produkál, a nyugati országokból (USA, Franciaország) érkező fiatal, munkaképes bevándorlók aránya jelentősen megugrott, miközben az orosz Alija bezuhant.„Hogy van képed itt mutatkozni?” – Belpolitikai robbanás Izraelben: Megrázó részletek az Ein HaSlosha kibucban történt incidensről. Miért szakították félbe a gyászoló és túlélő családtagok Becalel Szmotrich beszédét, és miért verte ki a biztosítékot a közvéleménynél Netanjahu legutóbbi televíziós interjúja?🔥 +1 BÓNUSZ TÉMA: Maradj velünk az adás végéig, mert egy extra, különösen izgalmas témát is hoztam nektek.🌐 Kövess be és oszd meg a véleményed! Ha tetszett az adás, ne felejts el értékelni minket a Spotify-on, és nyomj a követés gombra, hogy azonnal értesülj a legfrissebb elemzésekről!
  1. Új Kelet Live Podcast
  2. Új Kelet Live Podcast
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Szíria: Izrael fényes nappal támadást hajtott végre Damaszkuszban” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.