Szíria: Izrael támadást hajtott végre Damaszkuszban

ujkelet.live

Több mint egy hónappal a legutóbbi Izraelnek tulajdonított támadás után, a szíriai állami hírügynökség péntek este robbanások hangjáról számolt be Damaszkuszban, valamint a nemzetközi repülőterén és a szíriai-libanoni határon.

Közvetlenül a támadás után egy vezető szíriai katonai forrás azt nyilatkozta a helyi hírügynökségnek, hogy 23 óra 3 perc körül ,,az izraeli ellenség a Kinneret északkeleti részéről indított rakétákkal támadást indított Damaszkusz főváros több területére.”

  • Elmondása szerint a Szíriai Légvédelmi Erőknek sikerült elfogniuk az ellenséges rakéták nagy részét, és ,,csak agyagi kár keletkezett”.
  • Az ellenzéki brit székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központ szerint az izraeli támadás a damaszkuszi repülőtér területére és a főváros délkeleti elővárosaira irányult, ahol Irán „szabadon mozog”, és fegyvereket és drónokat tárol.
  • A hivatalos szíriai jelentésekkel ellentétben a Központ szerint a támadás során ,,a célpontok megsemmisültek”.

Az Izraeli Védelmi Erők irányelvéhez hűen nem kommentálta a külföldi jelentéseket.

  • A hadsereg korábban elismerte, hogy több száz bevetést hajtott végre az Irán által támogatott csoportok ellen, amelyek megkísérlik megvetni a lábukat az országban.
  • Továbbá fegyverszállítmányokat is célba vesz, amelyeket ezeknek a csoportoknak szánnak.

A szeptember 16-i Izraelnek tulajdonított legutóbbi támadás célpontokra irányult a damaszkuszi nemzetközi repülőtéren és néhány, a fővárostól délre lévő katonai előőrsön.

  • Szíriában akkor azt állították, hogy a légvédelmi ütegek „megállították” a rakétatámadásokat és a lövedékek többségét elfogták
  • támadás következtében öt szír katona életét vesztette, és anyagi károk keletkeztek.

Putyin stratégiai váltása: A héten a The New York Timesban megjelent riport szerint, amelyben vezető nyugati és izraeli tisztségviselőket idéztek, Vlagyimir Putyin orosz elnök, Bassár al-Aszad szíriai elnök szövetségese, csökkentette erőit Szíriában az orosz hadsereg logisztikai és funkcionális kudarcai miatt Ukrajnában.

  • Oroszország 2015 óta jelentős katonai erővel van jelen Szíriában, és segít megőrizni Aszad rezsimjét.
  • A közelmúltban bekövetkezett erőviszonyok változásai és Oroszország taktikai sikertelensége az Ukrajna elleni csatatéren azonban az elmúlt évtized egyik legbonyolultabb és legnehezebb konfliktusát is érinti a világon.
  • A Times szerint mindez hatással lehet Izrael megközelítésére mind a szíriai helyzettel, mind az Ukrajna védelme iránti kérelmekkel kapcsolatban.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Epizód leírása: Egyetemi jogi csaták, kemény belpolitikai beszólások, belső szivárogtatások és egy meglepő kulturális fordulat az ultraortodox közösségben. Túl Lépett a hatáskörén a kollégium? Miért törölte el a Tel-avivi Egyetem fegyelmi bizottsága a hallgató kilakoltatását, akit egy laptopra ragasztott politikai matrica miatt akartak kitenni?Irányváltás a jobboldalon: Moshe Feiglin éles szavakkal illette néhai Jichák Rabin miniszterelnököt egy podcast-interjúban, miközben az október 7-i eseményekért az oslói szemléletmódot tette felelőssé.Katona- és emberhiány a fronton:  Szmotrich pénzügyminiszter állítja, hogy a katonák túlterheltsége nem a háredi sorozás elmaradásának következménye – de mit mond erről az izraeli hadsereg?Kiszivárgott WhatsApp-üzenetek: Kellemetlen belső beszélgetések kerültek nyilvánosságra, amelyekből kiderül, mit gondol valójában a miniszterelnök tanácsadója Binjámin és Szara Netanjahuról.Háredi képregény-forradalom: Hogyan törtek be a világi Moszad-ügynökök, vadászpilóták és az október 7-i események a szigorúan zárt ultraortodox gyerekkönyvek világába?A szokásos bónusz téma.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Szíria: Izrael támadást hajtott végre Damaszkuszban” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.