ENSZ: Bocsánatot kért az antiszemita megjegyzést tevő vizsgálóbizottsági tag

0

ujkelet.live

Az Izrael és a Hamász terrorszervezet közötti tavalyi, 11 napos gázai harcokat vizsgáló ENSZ folyamatban lévő, határozatlan idejű vizsgálóbizottságának egyik tagja bocsánatot kért a múlt hónapban tett kijelentéseiért, amelyeket széles körben antiszemitának minősítettek, és legalább 16 ország elítélt.

Miloon Kothari, a bizottság tagja egy podcastban azt mondta, hogy a „zsidó lobbi” ellenőrzi a közösségi médiát, és megkérdőjelezte, miért engedik meg Izraelnek, hogy az ENSZ tagja legyen, széleskörű kritikát váltva ki, a felmentését vagy a bizottság feloszlatását követelve.

A bizottság vezetője azt állította, hogy a kijelentéseket „szándékosan kiragadták a szövegkörnyezetből”, az ENSZ emberi jogi vezetője felvilágosítást kért, Jáir Lapid miniszterelnök pedig a „beszennyezett” bizottság feloszlatását sürgette.

Egy nyilvános levélben Kothari azt mondta, hogy „őszintén szeretném kifejezni sajnálatomat, és világosan bocsánatot kérni”, hozzátéve, hogy „a sértés, amit e szavak használatával okoztam, mélyen elszomorított”.

Továbbá az Izrael ENSZ-tagságával kapcsolatos megjegyzései arra irányultak, hogy rávilágítsanak „Izrael nem teljesíti a nemzetközi jogi kötelezettségeivel kapcsolatos ENSZ-határozatokat”, és azt állította, hogy soha nem kérdőjelezte meg „Izrael Állam létezését”.

A múlt hétfőn leadott megjegyzésében egy Izraelt erősen kritizáló weboldal podcastjában Kothari azt mondta, hogy rengeteg pénzt költöttek a bizottságot létrehozó ENSZ Emberi Jogi Tanács „hiteltelenítésére” irányuló erőfeszítésekre.

„Nem csak a kormányok. Nagyon elkeserít minket a közösségi média, amelyet nagyrészt, legyen szó a zsidó lobbiról vagy konkrét civil szervezetekről, irányítanak. Sok pénzt szórnak el, hogy hiteltelenítsenek minket” – mondta Kothari.

Kothari azt is megkérdőjelezte, „[Izrael] egyáltalán miért tagja az Egyesült Nemzetek Szervezetének”.

Kothari egyike a bizottságnak három tagjának, amelyet Izrael 2021-es Hamász elleni harca után indítottak, hogy kivizsgálják a „nemzetközi humanitárius jog minden állítólagos megsértését, valamint a nemzetközi emberi jogok minden állítólagos megsértését és a visszaéléseket” Izraelben, Kelet-Jeruzsálemben, Júdea és Szamáriában valamint Gázában.

A bizottság az első, amelynek határozatlan idejű mandátuma van az ENSZ jogvédő szervezetétől, és a kritikusok szerint az ilyen folyamatos ellenőrzés Izrael-ellenes elfogultságot mutat a 47 tagú tanácsban. A támogatói szerint a bizottság lehetővé teszi a figyelemmel kísérését azoknak az igazságtalanságoknak, amelyekkel a palesztinok szembesülnek a több évtizede tartó izraeli uralom alatt.

Izrael megtagadta az együttműködést a bizottsággal, és nem engedélyezte számára a belépést Izraelbe, illetve a palesztinok ellenőrzése alatt álló területekre Júdea és Szamáriában és Gázában.

Az ENSZ vizsgálóbizottsága által júniusban közzétett jelentés szerint Izrael „palesztinokkal szembeni folyamatos diszkriminációja” az oka a két fél közötti erőszaknak. A jelentést az izraeli és az amerikai külügyminisztérium is elítélte.

Jáir Lapid miniszterelnök követelte António Guterres ENSZ-főtitkártól a vizsgálóbizottságának feloszlatását vasárnap keltezett levelében.

„Azért írok Önnek, hogy követeljem az Izrael vizsgálatával megbízott Vizsgálóbizottság mindhárom tagjának azonnali menesztését, valamint a Bizottság feloszlatását” – írta Lapid.

„A Vizsgálóbizottságot lényegében beszennyezték vezetői nyilvánosan kinyilvánított előítéletei, akik nem felelnek meg az Egyesült Nemzetek által megkövetelt semlegesség, függetlenség és pártatlanság alapvető követelményeinek” – mondta.

Lapid megjegyezte, hogy az ENSZ-főtitkár maga is „az antiszemitizmus modern formájának” nevezte Izrael létezéshez való jogának megtagadását egy 2017-es beszédében.

„Ezek az antiszemita megjegyzések szégyenfoltot jelentenek az egész Egyesült Nemzetek Szervezetére nézve, és nem illenek egy ilyen felelősségteljes pozícióban lévő személyhez” – írta Lapid.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .