Kochavi fokozott készültséget rendelt el a gázai határnál a Palesztin Iszlám Dzsihád potenciális támadása miatt

ujkelet.live

Az Izraeli Védelmi Erők parancsnoka, Aviv Kochavi altábornagy elrendelte a hadsereg készültségének fokozását az eszkalációra, a védelem megerősítését és a hírszerzési erőfeszítések növelését a Gázai Hadosztálynál tett csütörtöki látogatása során.

A hadsereg szerint Kochavi támadó akciók terveit is jóváhagyta a Palesztin Iszlám Dzsihád terrorszervezet Gázából indított támadása esetére, miután Izrael letartóztatta a terrorcsoport szamáriai vezetőjét hétfő éjjel Dzseninben.

Kochavi a látogatás során hírszerzési értékelést kapott a gázai határ mentén kialakult helyzetről, valamint arról, hogyan készülnek a harckocsis és a tüzérségi egységek a térségben.

A Gázai övezet határán már harmadik napja érvényben vannak az útlezárások.

Jáir Lapid miniszterelnök és Beni Gantz védelmi miniszter „biztonsági konzultációt” tartott csütörtök reggel, közölte Lapid hivatala.

„A felek megvitatták a déli biztonsági helyzetet és a térség biztonságának fenntartása érdekében szükséges lépéseket. Megállapodtak abban, hogy a mai napon újabb konzultációt tartanak” – áll a Miniszterelnöki Hivatal közleményében.

Az izraeli hadsereg szerdán 100 tartalékos katonával és három sorkatonai századdal erősítette meg a gázai hadosztályt a lezárt utak jobb védelme érdekében.

A Déli Parancsnokság és a légvédelmi egységek is magas készültségben vannak a rakétatűz lehetősége miatt.

Palesztin sajtóértesülések szerint izraeli fegyveres drónok és repülőgépek repültek az övezet felett, miközben a hadsereg arra készül, hogy meghiúsítsa a Palesztin Iszlám Dzsihád osztagok páncéltörő irányított rakétaindító kísérleteit vagy egy orvlövész támadást a határon.

A héber és palesztin médiában kedd este több riport is jelezte, hogy egyiptomi közvetítők mentek Gázába, hogy megpróbálják lebeszélni az övezet második legnagyobb terrorszervezetét, a Palesztin Iszlám Dzsihádot a bosszútámadásokról.

A 12-es csatorna arról számolt be, hogy izraeli tisztviselők Egyiptomon keresztül üzenetet küldtek a Palesztin Iszlám Dzsihád vezetőinek és a palesztin enklávét uraló Hamász terrorszervezetnek, jelezve, hogy Jeruzsálem nem érdekelt a harcok újabb körében, de kemény választ fog adni bármilyen támadásra vagy szuverenitásának megsértésére.

Az izraeli biztonsági erők hétfő este a dzsenini menekülttáborban (Palesztin Hatóság területe) tartóztatták le Basszem Szaadit és egy másik gyanúsítottat.

Amikor a harcosok behatoltak Dzseninbe, terroristák tüzet nyitottak rájuk. Az erők viszonozták a lövéseket, és többüket eltalálták. A Palesztin Hatóság Egészségügyi Minisztériuma szerint a biztonsági erők megöltek egy palesztint.

Az izraeli csapatok körében sérülés nem történt. 

A 61 éves Szaadi korábban hétszer ült börtönben Izraelben.

A Sabak szerint az elmúlt hónapokban Szaadi „még keményebben dolgozott a Palesztin Iszlám Dzsihád műveleteinek helyreállításán, amelyben ő állt a szervezet jelentős katonai erejének létrehozása mögött Szamáriában általában, és különösen Dzseninben”.

„Jelenléte jelentős tényező volt a szervezet ezen a területen dolgozó operatívjainak radikalizálódásában” – tette hozzá a Sabak.

Kedd délelőtt szokatlan módon nyilvánosságra hozták a kihallgatószobában készített fotót Szaadiról, hogy csökkentsék a feszült légkört a terepen, és azt üzenetet küldjék, hogy nem sérült meg súlyosan a letartóztatásakor.

Az Iszlám Dzsihád gázai vezető tagja azt mondta a terrorszervezethez tartozó Al-Kudsz Rádiónak kedden, hogy a Dzsihád nem fogja elmulasztani a lehetőséget, hogy bosszút álljon a Dzseninben történtekért, és Izrael súlyos árat fog fizetni ,,ezért a bűncselekményért”.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

E heti adásunkban az izraeli gazdaság, belpolitika és nemzetközi kapcsolatok legfontosabb híreit elemezzük a legfrissebb hivatalos adatok és nyilatkozatok alapján.A tartalomból:Gazdasági körkép: Megjelentek a Központi Statisztikai Hivatal augusztusi adatai. A fogyasztói árindex 0,7%-os havi növekedést mutat, amivel az éves infláció 1,5%-ra alakult. Részletesen megnézzük, miért drágultak jelentősen a repülőjegyek, a szállodai tartózkodások és az üzemanyagok, valamint hogyan változtak az ingatlanbérleti díjak.Belpolitikai csörte: Amichai Elijahu örökségvédelmi miniszter tel-avivi kijelentése a kormányellenes tüntetők bevonulásáról óriási felháborodást váltott ki. Naftali Bennett korábbi miniszterelnök bocsánatkérésre szólította fel a minisztert a Herzl-hegyi temetőben.Bírósági ítélet: 22 év börtönbüntetésre ítélték Dennis Mokint a 19 éves Diar Umari 2023-as megöléséért. Áttekintjük a Názáreti Kerületi Bíróság döntésének hátterét és az áldozat apjának reakcióját.Kultúra és diplomácia Thaiföldön: Alona Fisher-Kamm izraeli nagykövet a bangkoki követségen nyilatkozott a közelmúltbeli izraeli-ellenes tüntetésekről, kiemelve a kulturális különbségek elsimításának fontosságát.NAÜ közgyűlés Bécsben: Moshe Edri, az Izraeli Atomenergia Bizottság vezérigazgatója egyértelmű üzenetet küldött Teheránnak: Izrael szükség esetén ismét fellép az iráni fenyegetéssel szemben.És a szokásos bónusz téma zárásul.Tarts velünk! Iratkozz fel a csatornánkra, és hagyj egy értékelést, ha tetszett az epizód!Sábát sálom vegmár hatima tova!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.