A Jahadut Hatora a sábáti vasúti munkálatok leállítását követeli

ujkelet.live

Az askenázi ultraortodox Jahadut Hatora Párt a szombaton végzett nyilvános helyközi vasúti rendszer rutinszerű karbantartási munkáinak beszüntetését követeli, azt állítva, hogy a munka szükségtelenül megsérti a zsidó pihenőnapot.

A párt vezetője, Jichák Goldknopf lakásügyi miniszter „Sábát kimenetele után” kelt levelében a következőt írta Miri Regev közlekedési miniszternek (Likud):

„Felhívták a figyelmemet, hogy az Izraeli Vasutaknál olyan munka folyik szombaton, amely nem felel meg az élet megőrzésének definíciójának” utalva a szombati munkavégzés tilalmának megszegésére vonatkozó vallási mércére.

Goldknopf hozzátette, hogy a párt koalíciós megállapodásában a Likuddal „megegyeztek, hogy ez a munka beszüntetésre kerül”.

„Nem tudjuk elviselni ezt a helyzetet. Kérem sürgős beavatkozását ebben az ügyben” – folytatta a Regevnek írt levelében, akivel a múlt héten beszélt a szombati vonatmunkálatokról.

A héber sajtó meg nem nevezett közlekedési minisztériumi forrásokat idézett, akik azt mondták, hogy a szombati karbantartás folytatódik, mivel kritikus fontosságú a szolgáltatások fennakadásának elkerülése érdekében a hétköznapokon.

A Jahadut Hatora követelése Benjánin Netanjahu frissen alakított kormányának első válságát idézheti elő vallás és állam kérdésekben.

Emlékeztető:

A sábátkor végzett vasúti infrastruktúra munkák a múltban is sorozatos vitákat eredményeztek Netanjahu és a koalícióban lévő ultraortodox pártok között, annak ellenére, hogy a miniszterelnök megegyezett a pártokkal még a 2015-ös választásokon, hogy betiltja a hétvégi építési projekteket a vasútvonalakon.

Az ultraortodox politikusok többször kilépéssel fenyegettek a korábbi Netanjahu-kormányokban, ha a vasútvonalakon folyó munkálatokat sábátkor is folytatják. Netanjahu volt, hogy engedett a nyomásnak és leállította a munkálatokat, ami viszont másnap (vasárnap) tömeges dugókat és késéseket okozott az utazó közönség számára.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️A mai epizódban 5 kiemelt hírt hoztunk el a világ különböző pontjairól.Az adás témái:Áttörés az 1994-es argentínai merénylet ügyében: Hivatalosan is vádat emeltek hét iráni és egy libanoni állampolgár ellen a 85 áldozatot követelő AMIA zsidó közösségi központ elleni robbantás kapcsán. Elindulhat a tárgyalás a vádlottak jelenléte nélkül?Diplomaták és polgármesterek szópárbaja: Zohran Mamdani New York-i polgármester szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa alapján le kellene tartóztatni az ENSZ-be érkező Netanjahut, bár elismerte, hogy nincs jogköre erre. Az izraeli miniszterelnök éles videóüzenetben válaszolt.Szélsőjobboldali követelések Izraelben: Itamar Ben-Gvir a Védelmi Minisztériumot, Tally Gotliv az Igazságügyi Minisztériumot követeli az október 27-i választások előtt. Milyen radikális változtatásokat terveznek?A félbehagyott és nem használt alagút: Állami pénzből épült légkondicionált átjáró Netanjahu otthona és a zsinagóga között Jóm Kipurra, de végül senki sem használta.9000 életmentő műtét: Egy kilencéves malawi kislány lett a Save A Child’s Heart szervezet 9000. megműtött gyermeke.És a szokásos bónusz téma.Ne felejts el feliratkozni a csatornára!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“A Jahadut Hatora a sábáti vasúti munkálatok leállítását követeli” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.