Esti rövidek: Az ugató kutya néha harap

ujkelet.live

NAGY PILLANAT

Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden vette át Izrael új törökországi nagykövetének megbízólevelét, miután négy év feszültség után normalizálódott a két ország kapcsolata.

Az Ankarában 2021 januárja óta megbízott ügyvivőként szolgáló Irit Lillian miután átadta Erdogannak szóló megbízó levelét, Izrael nagykövetévé vált.

A kormányalakítással megbízott Benjámin Netanjahu és Erdogan november 17-én telefonbeszélgetést folytattak egymással, és megállapodtak abban, hogy együttműködnek az Ankara és Jeruzsálem közötti kapcsolatok „új korszakának” megteremtésében, közölte a Likud.

A felek utoljára 2013-ban beszéltek telefonon Barack Obama akkori amerikai elnök szervezésében, mely során Netanjahu bocsánatot kért a 2010-es Mavi Marmara-incidensbenbekövetkezett török állampolgárok haláláért.

Emlékeztető: Jáir Lapid miniszterelnök és Erdogan török elnök augusztusban bejelentette az országok közötti diplomáciai kapcsolatok helyreállítását és a nagykövetek visszatérését,

Ez az Ankara és Jeruzsálem között hónap óta tartó közeledés hatása volt, amely során Jichák Herzog és Erdogan elnök Ankarában, valamint Lapid és a török külügyminiszter Ankarában és Jeruzsálemben találkozott.

AZ UGATÓ KUTYA NÉHA HARAP

Az izraeli hadsereg kutyás alakulatának támadókutyája gyakorlat közben elszabadult és lábon harapott egy katonát, jelentette a média kedden.

A médiában megjelent riportokra reagálva az Izraeli Védelmi Erők nyilatkozatot adott ki: ,,A múlt héten rutingyakorlatot tartottak az Oketz egységben egy terrorista szökését szimulálva, akit az alakulat egyik katonája személyesített meg. A gyakorlat során az alakulat egyik kutyájának szájkosara emberi mulasztás miatt leesett, melynek következtében a katona könnyebben megsérült és orvosi ellátásban részesült. Az esetet kivizsgálják és a tanulságokat levonják.”

SZMOTRICH KOCHAVI ELLEN

A szélsőjobboldali Vallásos Conizmus párt vezetője, Becalel Szmotrich kedden azzal vádolta Aviv Kochavi vezérkari főnököt, hogy megpróbálja átpolitizálni a hadsereget.

Megjegyzéseire egy nappal azután került sor, hogy a média beszámolt Kochavi és Netanjahu hivatalba lépő miniszterelnök közelmúltbeli telefonbeszélgetéséről, amelyben az előbbi aggodalmának adott hangot a katonai hatalmat módosító koalíciós törvények miatt.

Szmotrich a Ynet riporterét, Yoszi Jehosuát idézte, aki azt állította, hogy a jövő hónapban távozó Kochavi valószínűleg politikai karrierrel szemezget, és igyekszik azzal gazdagítani önéletrajzát, hogy bizonyítja hajlandóságát a Netanjahuval szembeni kiállásra.

,, Joszi Jehosua igazat mond arról a kirívó politizálásról, amelyet Kochavi bevezet az Izraeli Védelmi Erőkbe” – írta Twitteren Szmotrich. ,,Mindenki, aki meg akar őrizni egy egységes hadsereget a nép seregeként, konszenzuson belül és a politikán kívül, olyan jogszabályt kell elfogadnia, amely legalább 10 éves lecsillapodási időszakot ír elő a vezérkari főnökök számára.”

Jelenleg a hadsereg vezető tisztjeinek három évet kell várniuk szolgálatuk befejezése és a politikába lépés között.

MAGYARÁZATRA VÁRVA

A Legfelsőbb Bíróság kedden végzésben kötelezte a kormányt, hogy indokolja meg a Kneszetben órákkal korábban elfogadott törvényt, amely lehetővé teszi, hogy Arje Deri, a szefárd ultraortodox Sasz párt vezetője miniszterré váljon, annak ellenére, hogy nemrégiben adóbűnözés miatt felfüggesztett börtönre ítélték.

A rendelet azonban nem akadályozza Deri várt miniszteri kinevezését, amikor csütörtökön a kormány leteszi az esküt. A hivatalba lépő kormánynak péntekig kell magyarázatot adnia az ügyben.

Az ítélet a Demokrácia Erődje lobbicsoport által benyújtott petícióra reagált, mely azzal érvelt, hogy annak ellenére, hogy a jogi manőverek tisztázták Deri miniszterré válását, meg kell akadályozni kinevezését miután az év elején elítélték.

Lényeges, hogy a jogszabály – amely Izrael egyik kvázi alkotmányos alaptörvényét módosította – azonnal hatályba lépett, nem pedig csak a következő Kneszetre érvényes. A petíció benyújtói azzal érveltek, hogy a törvény megváltoztatása és azonnali végrehajtása Deri érdekében „a közvélemény alkotmányozó hatalomba [a Kneszetbe] vetett bizalomának teljes megsértésének minősül.”

Eszter Hajut, a Legfelsőbb Bíróság elnöke közölte, hogy a törvény elleni petíciót a jövő csütörtöki ülésen tárgyalják, 11 bíróból álló bővített testülettel.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

Hírek, amikre a héten már nem jutott idő. Sábát sálom !
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Esti rövidek: Az ugató kutya néha harap” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.