Letartóztatták Iszrael Frey haredi újságírót, terrorizmusra és erőszakra való felbujtással gyanúsítják

ujkelet.live

A rendőrség kedden letartóztatta Iszrael Frey ultraortodox baloldali újságírót, akit terrorizmusra és erőszakra való felbujtással gyanúsítanak.

A kihallgatást követően szabadon engedték.

A rendőrség tájékoztatása szerint szeptemberben és októberben három feljelentés érkezett Frey ellen, miután a Demokrat TV egykori újságírója két tweettel nagy felhördülést keltett Twitteren.

Az első tweetben szeptemberben Frey egy terrorista jaffói letartóztatására hivatkozott:

,,Nézzétek milyen egy hős. Sechemtől egészen Tel-Avivig jutott, és bár a körülötte lévő összes izraeli valamilyen módon részt vesz az elnyomásban, összezúzva és megölve népét – ennek ellenére legitim célokat keresett, és kerülte az ártatlanok [civilek] bántását. Egy civilizált világban kitüntetést kapott volna.”

Mohammad Minawi 19 éves sechemi (Palesztin Hatóság területe) szeptemberben nagyszabású terrortámadást tervezett Tel-Avivban, melyet a rendőrség különleges Jaszam-egységének két tagja éberségének köszönhetően sikerült megakadályozni.

Egy másik, októberi tweetben az újságíró a kelet-jeruzsálemi ellenőrzőpontnál történt halálos terrortámadásra hivatkozott.

„A biztonsági erők elleni támadás nem terrorizmus” – írta akkor Frey.

Udai Tamimi palesztin terrorista a Suafat-ellenőrzőponton megölte Noa Lazar őrmestert és súlyosan megsebesített egy biztonsági őrt. A terroristát 10 nappal később likvidálták, miközben újabb támadást kísérelt meg Maale Adumim bejáratánál.

A rendőrség azt is közölte, hogy a múlt hónapban engedélyt kapott az Államügyészségtől, hogy nyomozást indítsanak az újságíró ellen.

Miután Freyt többször is megkísérelték beidézni kihallgatásra, melyeknek nem tett eleget, a bíróság elfogatóparancsot adott ki.

Az újságíró egyik barátja a Haaretz hírportálnak azt mondta, hogy egy magát forrásként azonosító férfi felhívta Freyt, és kedd reggelre találkozót kért vele a Tel-Aviv-i sétányon egy sztori miatt. Frey gyanította, hogy a rendőrség az, de mégis elment a találkozóra.

Freyt novemberben menesztették a Demokrat TV-től, de már előtte felfüggesztették tisztségéből a szeptemberi tweet miatt, amelyben „hősnek” nevezett egy terroristát.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️A mai epizódban 5 kiemelt hírt hoztunk el a világ különböző pontjairól.Az adás témái:Áttörés az 1994-es argentínai merénylet ügyében: Hivatalosan is vádat emeltek hét iráni és egy libanoni állampolgár ellen a 85 áldozatot követelő AMIA zsidó közösségi központ elleni robbantás kapcsán. Elindulhat a tárgyalás a vádlottak jelenléte nélkül?Diplomaták és polgármesterek szópárbaja: Zohran Mamdani New York-i polgármester szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa alapján le kellene tartóztatni az ENSZ-be érkező Netanjahut, bár elismerte, hogy nincs jogköre erre. Az izraeli miniszterelnök éles videóüzenetben válaszolt.Szélsőjobboldali követelések Izraelben: Itamar Ben-Gvir a Védelmi Minisztériumot, Tally Gotliv az Igazságügyi Minisztériumot követeli az október 27-i választások előtt. Milyen radikális változtatásokat terveznek?A félbehagyott és nem használt alagút: Állami pénzből épült légkondicionált átjáró Netanjahu otthona és a zsinagóga között Jóm Kipurra, de végül senki sem használta.9000 életmentő műtét: Egy kilencéves malawi kislány lett a Save A Child’s Heart szervezet 9000. megműtött gyermeke.És a szokásos bónusz téma.Ne felejts el feliratkozni a csatornára!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.