
ujkelet.live
Beni Gantz védelmi miniszter és rotációs miniszterelnök kedden látogatást tett az izraeli hadsereg egyik gyakorlatán az északi határnál és ejtett néhányt szót Libanon kapcsán.
A védelmi miniszter optimista hangnemet ütött meg a béke lehetőségéről Libanonnal, miközben a két ország között jelenleg tárgyalások zajlanak tengeri határok ügyében.
„Pozitív hangokat is hallok Libanonban, amelyek talán a békéről és az Izraellel fenntartott kapcsolatokról szólnak” – mondja Gantz. „Vannak örvendetes szavak. Libanon polgárainak tudniuk kell, hogy nem Izrael, hanem a Hezbollah a problémájuk, mert ha a Hezbollah [terrorszervezet] megtámadja Izrael Államot, annak Libanon fizeti meg az árát”.
Libanon azonban hangsúlyozta, hogy az Izraellel folytatott határtárgyalások pusztán technikai kérdést jelentenek és nem vonatkoznak semmiféle normalizálásra.
Ugyanakkor Michel Aoun libanoni elnök lánya felháborodást váltott ki hazájában az Izraellel kötött béke gondolatának támogatása miatt. Claudine Aoun, egy jól ismert libanoni közéleti személyiség először a múlt hónapban vetette fel a témát, ami azóta többször elhangzott a nemzeti televízióban. Vasárnap ismét felhozta a témát Twitteren, kemény kritikákat eredményezve.
„Mielőtt a békéről beszélnénk, meg kell húznunk a határokat és meg kell oldanunk a földünkkel kapcsolatos problémákat” – írta szeptember 24-én a tengeri határvitára és számos kisebb szárazföldi vitára hivatkozva.
Aoun vasárnap hozzátette, hogy a palesztin menekültkérdést is meg kell oldani. A kérdés az izraeli-palesztin konfliktus egyik fő problémája, amelyet valószínűleg csak a két fél közötti általános békemegállapodás részeként lehet rendezni.
„Miután ezek a problémák megoldódnak, nem ellenezném a libanoni állam és Izrael közötti békemegállapodás kilátásait” – mondta.
Izrael szintén nem tulajdonított túl nagy jelentőséget a tárgyalásoknak, de Benjamin Netanjahu miniszterelnök október 15-én kijelentette, hogy a sikeres határvita tárgyalások akár a békéhez vezető első lépést is jelenthetik.
Izraelnek és Libanonnak nincsenek diplomáciai kapcsolatai, és technikailag háborúban állnak egymással. Mindketten igényt tartanak egy mintegy 860 négyzetkilométeres földközi-tengeri területre, mint saját kizárólagos gazdasági övezetre.
Mindketten új földgáz mezők feltárását és fejlesztését remélik a Földközi-tengeren az elmúlt évek számos nagy felfedezése nyomán.
A súlyos gazdasági válságban lévő Libanon különösen érdekelt a tengeri energiaforrások fejlesztésében.