Kijelölték az új koronavírus-projektmenedzsert

ujkelet.live

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Juli Edelstein egészségügyi miniszter Nachman Es professzort nevezte ki Izrael következő koronavírus-projektmenedzserévé, Ronni Gamzu professzor utódjának.

Az átmenet szerdán kezdődik – közölte az Egészségügyi Minisztérium.

Gamzu balra, Es jobbra

Az 59 éves Es az Ariel Egyetem Egészségügyi Menedzsment Tanszékének vezető munkatársa. A Maccabi Egészségügyi Szolgáltatások gyógyszer részlegének korábbi igazgatója.

Orvosi diplomáját a Tel Avivi Egyetemen szerezte 1986-ban. Az orvosi informatika mesterképzést a bostoni Harvard-MIT Egészségügyi, Tudományos és Technológiai Osztályon végezte. Emellett a Haifa Egyetemen politikatudományi diplomát szerzett.

Es 25 évig katonaorvosként szolgált, 2011-ben dandártábornoki rangban ment nyugdíjba, miután négy éven át az Izraeli Védelmi Erők tisztifőorvosa volt.

Korábban az Egészségügyi Minisztériumban is szolgált. 2012 januárja és 2013 júliusa között az egészségügyi informatika főigazgató-helyettese volt.

Felesége, Sifra, szintén orvos, két fiúk és egy lányuk van.

Gamzu augusztusban vállalta el a Magen Iszráel program vezetőjének szerepét, miután többen elutasították. Ugyanakkor elkötelezte magát amellett, hogy valamikor novemberben visszatér vezetői pozíciójába a Tel Avivi Sourasky Orvosi Központba (Ichilov).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.