„Halálos nyíl” néven a hadsereg elindította az idei legnagyobb hadgyakorlatát

0
illusztráció: Fotó: Izraeli Védelmi Erők

ujkelet.live

Az Izraeli Védelmi Erők vasárnap reggel nagyszabású hadgyakorlatot indított harcokat szimulálva a libanoni Hezbollah terrorcsoport ellen, ezzel javítva a csapatok támadó képességén.

A hadsereg figyelmeztette a lakosságot, hogy az egész országban a megszokottnál nagyobb számú repülőgép mozgásra lehet számítani, Haifa és Asdod városokban pedig valószínűleg nagyszámú katonát, járművet és hajót lehet majd látni a kikötők körül.

A „Halálos nyílnak” nevezett többnapos gyakorlat főleg a különféle parancsnokságok és parancsnoki központok együttműködésére és kommunikációjára összpontosít háború idején – közölte a katonaság. A gyakorlat a szárazföldi erők, a hadihajók és a repülőgépek fizikai manővereit is magába foglalja.

„A gyakorlat célja az Izraeli Védelmi Erők támadóképességének javítása és [a katonaság] minden szintjének integrált tesztelése” – áll a hadsereg közleményében.

A katonaság szerint a gyakorlat egy „többfrontos forgatókönyvet fog szimulálni az északi arénára”.

A hadsereg úgy véli, hogy a Hezbollah terrorcsoport elleni jövőbeni háború nemcsak Dél-Libanonra fog koncentrálni, hanem magában foglalhatja a Szíriából és potenciálisan a Gázai övezetből érkező támadásokat is.

„Parancsnokságok, sorkatonai csapatok és a tartalékos erők vesznek vesznek a gyakorlatban, a légierő, a haditengerészet és a szárazföldi erők, valamint a hírszerzési, technológiai és logisztikai, távkezelő és kibervédelmi igazgatóságok mellett” – közölte a hadsereg.

Az idei évre tervezett legnagyobb gyakorlatot a koronavírus korlátozások miatt jelentősen visszafogták.

A vasárnap reggeli adatok szerint a hadsereg köreiben 424 koronavíusos fertőzött van, közülük egy közepesen súlyos állapotban van. A karanténban lévők száma 2992.

Az Izraeli Védelmi Erők parancsnoka, Aviv Kochavi vezérkari főnök aggodalmakkal és kritikákkal szembesült a katonaságban a döntése miatt, hogy a járvány ellenére is folytatja a gyakorlatot.

„Hangsúlyozzuk, hogy a gyakorlatot a speciális egészségügyi utasításokhoz igazítottuk, és az utasítások teljes betartása mellett tartjuk a résztvevők egészségének biztosítása érdekében” – közölte a hadsereg.

Izrael és a Hezbollah terrorszervezet legutóbb 2006-ban egy véres, 34 napig tartó háborúban küzdött meg egymással. Körülbelül 165 izraeli és 1200 libanoni halt meg a konfliktus alatt, amely egy ENSZ által közvetített tűzszünettel végződött.

Izrael becslései szerint az Irán támogatta csoport több mint 130 000 rakétából és lövedékből álló arzenállal rendelkezik, amelyet állítólag precíziós irányítású rakétákkal akar frissíteni.

Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .