amikor barukh
boldogult úrfikorában
a nagymamájánál vendégeskedett
mindig bőséges reggelit kapott
hagymás-paprikás rántotta
négy tojásból
két nagy szelet kenyérrel
például
barukh még ma is érzi az orrában
a sülő paprika illatát
és amikor az ember
barukh
úgy érezte
hogy ennél már semmi nem lehet
csodálatosabb
akkor rákerült a hagyma
a félig átsült paprikára
és így együtt
ahogy sültek-párolódtak az olajon
valami olyan illatuk volt
hogy
hogy
barukh nem talál szavakat
arra az illatra
aztán
jött persze még
a négy felvert tojás
és így készült el
szépen
kényelmesen
a hagymás-paprikás rántotta
négy tojásból
amíg barukh evett
a nagymamája nézte
ahogy eszik
beszélgetett vele
és megmutatta neki
a trombózisos ereket a lábán
mindkettőn
mindkét lábán
amikor barukh végzett az evéssel
és úgy érezte
hogy mindjárt szétdurran
és hogy erre a reggelire
a legjobb volna rögtön rápihenni
egy kicsit
egy szundítás erejéig
akkor a nagymamája
mindig ugyanazt a kérdést
szegezte neki
és mit kérsz ebédre?
ilyenkor barukhot folyton
hányinger
és röhögés
fogta el
egyszerre
és bosszantotta
és szórakoztatta
nagymamájának
rögeszmés ragaszkodása az evéshez
és az evésről és az ételekről
való társalgáshoz
akár tele hassal is
persze értette barukh
főleg
ahogy idősebb lett
hogy nagymamája
a háborús generáció tagja
és hogy
az élet
és
az étel
a számára a két legnagyobb kincs
amit a szeretteinek adhat
de mégis
volt benne némi viszolygás
a kommunikáció
és a szeretet kimutatásának
effajta rusztikus módjával szemben
aztán meghalt a nagymamája
és már senki nem ültette barukhot
abban a konyhában
ahhoz az asztalhoz
reggel
és már senki
nem tömött bele
olyan
hagymás-paprikás rántottát
négy tojásból
amilyet csak a nagymamája tudott
hogy amíg barukh eszik
addig nézhesse őt
beszélgethessen vele
és megmutogathassa neki
a trombózisos ereket a lábán
mindkettőn
mindkét lábán
és elmúlt barukhból a viszolygás
a kommunikáció
és a szeretet kimutatásának
effajta rusztikus módjával szemben
és hiányérzet foglalta el a helyét
…
ami
mármint a hiányérzet
csak akkor kezdett csökkenni
amikor barukh megérkezett
izraelbe
és néhány hónap után
rá nem jött
hogy van egy egész ország
amelyik
ha evésről van szó
ugyanolyan megszállott
mint a nagymamája volt
ahol az ember
barukh
bárhová megy
folyton úgy érzi
mintha a nagymamájánál lenne
ahol étellel tömik
és trombózisos lábakat mutogatnak neki
ahol vagy folyton enni kell
vagy az evésről beszélgetni
elmúlt evésekről
és elkövetkezőkről
ahol elképzelhetetlen
olyan munkahelyi
iskolai
vagy magánrendezvény
amire nem hordanak a résztvevők
több ételt
mint amennyit meg tudnak enni
mert ha itt
van étel
akkor mindig marad is belőle
sosincs csak épp elég
pláne
sosincs túl kevés
mint barukh nagymamájánál
akinél nem lehetett
eleget
enni
akinél
az evő
mindig úgy érezte
hogy lazsál
hogy nem igyekszik eléggé
mert mindig maradt étel
ha az asztalon nem is
a konyhában biztosan
(a képen barukh nagymamája látható
egy üveg frissen főzött szilvalekvárral
a kezében)
©2019barukh
https://www.facebook.com/barukhhh/
