Veres Ibolya/Uzon
Izrael állam megalakulásának 75. évfordulóját ünnepelte május utolsó vasárnapján a brassói és sepsiszentgyörgyi zsidó közösség, valamint az ünnepet megtisztelő vendégek.
Herzl Tivadar álma teljesült be, habár halála után, amikor Izrael állam létét Ben Gurion, az állam első miniszterelnöke kikiáltotta.
Az ünnepségen többek között elhangzott a II. Világháborúban elszenvedett zsidó gyökerekkel rendelkező polgárok meghurcolása, tragédiái.
Mint minden nemzetnek vannak olyan fiai, akik szívügyüknek tekintik nemzetük dicsőségeit, és tragédiáit is. A megemlékezés alkalmából olyan személyek lettek kitüntetve, akik sokat tettek megmaradt közösségükért, és nemzetükert.
Többek között, Díszoklevél elismerésben részesült a Sepsiszentgyörgyről elszármazott mérnök, író – a 95 éves rehovoti Féder Zoltán. Korára tekintettel az oklevelet, távollétében Herman Rosner a sepsiszentgyörgyi fiókhitközség elnöke vette át, aki szintén elismerésben részesült.

Az író tizenöt évet áldozott, hogy tények dokumentálásával összeállítsa a Zsidók háromszéken című könyvét, amely visszanyúlik az 1696-os évektől egészen 2004-ig. Említésre méltó, hogy e könyvhöz sok tényt szolgáltatott a holokausztot átélt, szintén rehovoti lakos Hirschhorn Tibor.
A fent említett könyv kiegészítőjeként, szülővárosában megjelent Tűnődések alkonytájt című kötete.
Féder Zoltán elképzelése és ösztönzése nyomán jött létre a sepsiszentgyörgyi Zsidó Emlékpark, melyet úgyszintén felkarolt Herman Rosner elnök, és a városvezető Antal Árpád
A Díszokleveleket a brassói zsidóhitközség elnöke Dan Rosenberg adta át.
A rendezvényen több felszólaló is tiszteletét tette, miközben a zsinagóga kórusának éneklése emelte az ünnepi hangulatot. Végezetül a résztvevők elénekelték Izrael állam Hatikva, és Románia himnuszát. Az ünnepség díszvacsorával zárult.
Fotók: Veres Ibolya