Nagy Tímea/ujkelet.live
Az én kedvemért a sábát kimenetele utánra tettük a búcsú- illetve utószülinapi vacsora időpontját. Egyikünk se vallásos és az étterem, a Yaffo Tel Aviv se kóser, de nem akartam, hogy ez az esemény belerondítson a sábátba.
Huszonöt perc kényelmes séta után fél kilenc előtt tíz perccel léptem be az étterembe, a társaságból utolsóként. Mindenki udvariasan felállt köszönteni, amint az asztalhoz értem.
Menedzserem, Miri szokásához híven nem kertelt:
⁃ Dror, nem foglak addig békén hagyni, amíg rá nem veszlek legalább még egy évadra. Mindenki a Csajkovszkijról beszél.
⁃ Ezt én is meg tudom erősíteni – szólt közbe a filharmonikusok zenei igazgatója, Matan, aki férjével, Smulival érkezett. – Hatalmas reklám volt a zenekarnak. Ami jegy szabad volt idén, a Csajkovszkij után mind elkelt. Plusz előadásokat kellett szervezzünk, hogy bírjuk a keresletet. Nem mellesleg, kaptunk egy csomó meghívást külföldre, és mindenki nagyon szeretné, ha te lennél a szólista. Te vagy a főnök, te választod a darabokat.
⁃ Bocsáss meg, de ki kell javítsalak. A főnök Or Schwartz, a karmester, igaz Or? – nyújtottam kezet az egykori legjobb barátomnak. Együtt nőttünk fel, együtt zenéltünk és együtt szolgáltunk. Most kínszenvedés az is, ha egy légtérben kell lennünk.
⁃ Egy olyan sztár mint te, Dror Iszrael, szabad kezet kap. A Csajkovszkij tényleg nagyot szólt. Ha jól emlékszem eredetileg Mozartot játszottunk volna – mondta Or mosolyt erőltetve az arcára, miközben erősen megszorította a kezem. Tudom, hogy gyűlöl a koncert miatt.
⁃ Ma este nem te diktálsz, Or. Dror, csodálatos koncert volt, így utólag is gratulálok és boldog születésnapot! – mondta Or harmadik felesége Júlia, majd megölelt.
Közel két hónapja volt az említett koncert a filharmonikusokkal Tel Avivban a Charles Bronfman Auditorium-ban. Egy péntek délutáni előadás volt, egyetlen művet játszottunk, a b-moll zongoraversenyt. Az unokámon kívül senki nem tudta, hogy az lesz utolsó fellépésem, és életem egyik ha nem a legjobb koncertjét adtam. A zenekar fenomenális volt. Azt terveztem, hogy két nappal később, vasárnap bejelentem a visszavonulásomat. Szombat este azonban két rendőrtiszt dörömbölt az ajtómon, átnyújtottak egy “meghívót” másnapra a közeli rendőrőrsre egy elbeszélgetésre.
Meg is jelentem a kért időpontban, ám meglepetésemre nem rendőrökkel, hanem a Sabak belbiztonsági szolgálat kihallgatóival találtam szemben magam. Az ominózus koncertről a hallgatókat leszámítva senki se tudott volna, azonban valaki(k) a közösségi médiában közvetített élő adást mondjuk úgy, megbuherálta, néhány tucatról százezres nagyságrendű nézőt bevonva, ezen felül a város összes rádióállomása is minket sugárzott és a városházára még egy, a pályafutásom előtt tisztelgő szöveget is kivetítettek. Ezek miatt kerültem a Sabak elé. Tudta-e, hogy négyszázezren hallhatták/láthatták a koncertet? Igen. Van fogalma róla, hogyan hackelték meg a live streamet? Nincs, 75 éves vagyok, néha az sms is gondot okoz. Miért változtatott a műsoron három héttel korábban? Miért a Csajkovszkij művet választotta? Azon a bizonyos koncerten, március 24-én, máshogy játszotta-e mint szokta? Na ezen a kérdésen nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Nem egy bombakészítő palesztin hanem egy koncertzongorista vagyok. Voltam. Próbáltam elmagyarázni, hogy ha akarnám se tudnám kétszer ugyanúgy eljátszani, húsvér ember vagyok, nem robot. Erre tudni akarták, nem rejtettem-e el valamit a darabban, valami kódot, ami jelzés volt a nem létező összekötő ügynökeimnek Iránban vagy Libanonban. A válasz természetesen egy határozott nem volt. Bár itt meg kell jegyezzem, hogy az első tétel főtémájának négy hangja a zeneművek egy gyakori ritmusára épül, megegyezik például Beethoven Sors szimfóniájának kezdetével. Állítólag Beethovent a kerti sármány éneke ihlette meg. Persze ha ezt elmondtam volna kihallgatóimnak, valószínűleg még most is ott ülnék náluk. Amilyen szerencsém van, valamelyik szuperkémnek vagy terroristának Kerti Sármány a fedőneve.
⁃ Hagyjuk a mellébeszélést, bökje már ki, miért pont a Csajkovszkij – türelmetlenkedett az egyik kihallgatóm, aki korát tekintve az unokám lehetett volna.
⁃ Mert nagyon szeretem a művet – válaszoltam, és ez volt az igazság, de számukra ez felfoghatatlan volt. Túl egyszerű.
Tudtam, hogy ez az egész cirkusz csak a kifárasztás része, és valójában az unokámra fáj a foguk, a high-techesre. Adammal sohsem beszéltünk a koncert körüli történésekről, és az, hogy engem próbáltak megdolgozni, hogy elcsípjék, megnyugtatott. Nincs ellene semmi a kezükben. Megkönnyebbülten távoztam, ők pedig még több kérdéssel szembesültek, mint a kihallgatásom előtt.
A szívélyes vendéglátást követően még aznap lemondtam minden koncertemet. Majd a születésnapon, a függetlenség napján hivatalosan bejelentettem a visszavonulásomat. Hogy mi ezzel a gond? Mindössze annyi, hogy a várakozásokkal ellentétben még mindig az országban vagyok.
Orral szemben foglaltam helyet. Előételnek cukkini salátát rendeltem, majd főfogásként egészben sütött sügért paradicsomos-vajas szószban, fokhagymával, zsályával és fehérborral. Koktélnak pedig nagy kedvencemet, az Old Yaffá-t.
Mint minden társaságban, így a miénkben is a beszélgetés eleje valahogy a katonai szolgálatra terelődött. Semmi újdonság. Majd jöttek a propaganda frázisok, amik mindig kiborítanak. A rádióban, tv-ben sőt az utcán is rendre hallani ezeket. De mit keresnek egy barátok köztnek jelölt összejövetelen? Kinek akarnak itt és most bizonyítani? Létezik, hogy felvétel netán jelentés készül? Elhessegettem az abszurd gondolatot. Or üldözési mániája rám ragadt. Akárhogyis, egyre inkább úgy éreztem, hogy ez az este nem arról fog szólni, hogy búcsút vegyenek tőlem, hanem hogy választ kapjanak, miért vagyok még mindig itt, és ha már itt vagyok, miért nem vagyok hasznukra, magyarán miért nem lépek újra színpadra.
Ez a gondolat menet kissé felkavart, márpedig nem lehetek ideges, mert a végén olyat mondok, amivel bajba sodrom magam. Fejben Bach ,,rák kánonját” játszottam oda-vissza, közben ettem a halat és bólogattam, amikor a többiek bólogattak és nevettem, amikor nevettek.
⁃ Dror, benne vagy? – zökkentett ki Matan.
⁃ Miben?
⁃ Felrakjuk a koncertet fizetősre a YouTube-ra, meg Spotify-ra. Akarod?
⁃ Rossz helyen kopogtatsz. A választ arra, hogy mit akarok és mit nem, a menedzseremnél találod.
⁃ Ez így igaz. Egyébként, Tel Avivban beszélik, hogy a show-nak folytatódnia kell – vágta rá Miri.
⁃ De nem az enyémnek.
⁃ Or, mondjál már te is valamit, segíts meggyőzni.
⁃ Miri, Dror pontosan tudja, mi a véleményem. Ha valakinek mehetnékje van, hagyni kell, hadd menjen.
Bár tele voltam, nem tudtam megállni, hogy ne rendeljek egy knaffét és hozzá konyakot. Miri pedig nem bírt leszakadni a visszavonulásomról.
⁃ Dror, most komolyan, barátok közt vagyunk, áruld már el, mi áll az eszement ötleted mögött, hogy többé nem lépsz fel.
⁃ Már ezerszer elmondtam.
⁃ Hát engem ezzel a ‘kiégtem” maszlaggal nem győztél meg. Mi a gond? Tudni akarom, mit érzel pontosan.
,,Tudni akarom, mit érzel pontosan”. Ez a mondat szíven ütött. Tényleg tudni akarja? Mármint persze, hogy tudni akarja, szép summát hoztam neki az évek során, így foggal-körömmel ragaszkodik hozzám.
⁃ Or, emlékszel Jettára?
Or a név hallatán elmosolyodik és bólint. Hosszú idő után először láttam az arcán őszinte mosolyt.
⁃ Jetta a hatvanas évek végén egy híres avagy hírhedt kulturális szalont vezetett, nem is olyan messze innen. Ő volt az igazi Tel Avivban beszélik, mindenről tudott, ami a városban történt. Amikor épp nem voltunk bevetésen vagy koncerten, Orral gyakran megfordultunk nála. Néha még négykezeseztünk is. A esetleg nem tudtátok volna, Or nagyon jó zongorista.
⁃ Dror, ha a koncertzongorista szerep már nem motivál, szervezhetnék páros koncerteket Orral. Na, mi a válaszotok? – lelkesedett be Miri. Ez a nő soha nem adja fel.
Orral egymásra néztünk, és egyszerre rávágtunk: Nem!
⁃ Folytatva a történetet, Jetta egyszer, amikor kettesben teáztunk, elmesélte David Weiss történetét, melyet nem sokkal korábban hallott. David Magyarországról érkezett a 30-as évek elején azzal a meggyőződéssel, hogy a Balfour-nyilatkozat pillanatokon belül megvalósul. Nagyon jóba lett egy amerikai sráccal, ha jól emlékszem Benjáminnak, Beninek hívták. Beni azzal a céllal érkezett Erec Iszráelbe, hogy leforgassa a leendő zsidó állam első Oscar-díjas filmjét. Így lett a buszsofőr Davidból Beni filmjeinek főszereplője. Megkíméllek titeket a Google-kereséstől, az összes filmjük elveszett, talán egyszer elmesélem, hogyan. Jetta szerint 1940 szeptemberéig forgatták a filmeket, egészen a Tel Avivban 137 ember halálát okozó olasz bombázásig. Majd David Benivel együtt csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz… Nem jól fejeztem ki magam, akkoriban kvázi minden zsidó ellenálló volt, tehát pontosabban fogalmazva, Davidék kisebb akciókban is részt vettek.
– Ecel, Lechi vagy Hagana? – kérdezte Or.
– Nem emlékszem, hogy Jetta említette volna. Mit is akartam még mondani? Igen, szóval David a kezdetektől nagyon szerette volna, ha Budapesten maradt családja követi Tel Avivba, de ők hallani sem akartak erről… Aztán pedig már túl késő volt.
Davidnak úgy 44-től kezdve volt egy visszatérő álma. Az ellenállás tagjaként magas rangú brit tisztnek adta ki magát, lehetővé téve a partraszállását az Európából menekülő zsidók számára. Mint tudjátok, ezeket a hajókat a háború alatt – sőt még az után is -, visszafordították, ami halálos ítélettel ért fel az utasok számára. Davidnak azonban teljesen irreális módon, ezért álom ugyebár, sikerül megmentenie egy hajónyi zsidó életét.
Gyakran magam elé képzelem, ahogy álmából felriad a kartonfalú kis lakásban. Teste úszik a verejtékben, a szíve nagy sebességel kalapál, és a másodperc tört része alatt rájön, hogy az egész csak álom volt. Nem kell Freudnak lenni, hogy az ember olvasson a sorok között: Davidnak bűntudata volt, mint szinte mindenkinek, aki elkerülte vagy túlélte a borzalmakat. Gondoljatok csak bele, milyen felfoghatatlan helyzetben volt: a második világháborúnak vége, szinte biztos, hogy az összes családtagja halott, a jisuv sorsa a levegőben lóg, a britek még nem jelezték szándékukat a Palesztin Mandátum befejezésére. Persze, ami utána jött se volt egyszerű. ENSZ 181. számú határozat, a polgárháború kitörése, a britek húzni próbálják a távozást, lejár a mandátum és Ben-Gurion kikálltja Izrael Államot, aztán kitör az izraeli-arab háború. Egyébként Jetta szerint David a polgárháborúban halt meg.
Tehát amikor David felriadt, az álom okozta mámor egy pillanat alatt szertefoszlott, és szembesülnie kellett a valósággal, hogy a múltja odaveszett, és jövőjét tekintve meglehet, gyökerestül tépik ki ősei földjéről. Ez a kilátástalan pillanat az, amit a magam 2023-as megfelelőjében érzek.
Mindenki lesütött szemekkel hallgatott Ort leszámítva. Ő a szemembe nézett. Egyre gondoltunk.
⁃ Kinek adhatom a knaffét? – kérdezte a semmiből előtűnő pincér. Még annyi időm se volt, hogy felfogjam a jelentését a desszertemen lévő égő gyertyáknak, amikor a pincér és az asztaltársaság rázendített a Boldog születésnapot-ra, majd beszállt a többi vendég is.
Félórával később Matan rendezte a számlát és elkezdtünk szedelőzködni. Felálltunk az asztaltól és egy pillanatra mindegyikük tekintete rám szegeződött.
⁃ Kérlek titeket, ne égessetek fel mindent – egy elsuttogott, szívem mélyéről jövő mondatnál nem futotta többre.
*A Tel Avivban beszélik az Új Kelet Live heti vagy havi rovata, ihlettől függően, de mindig pénteken megjelentetve. Tartalma félig-meddig fiktív avagy teljesen fiktív.
További részek: link
