Kölcsönélet – 4. rész

Ziva David/ujkelet.live

Merav ledőlt a szalonban a kanapéra és lehunyta a szemét. Nidának igaza van, nem sok hiányzik ahhoz, hogy a ház ráomoljon, akárcsak a nem létező élete. Becsukott szemmel számbavette a látványt. A berendezés nem igazán nevezhető antiknak, ha igazán őszinte akart lenni a legnagyobb jóindulattal is kopottasnak vagy inkább ócskának mondható. Mentségére legyen szólva rend volt és tisztaság. Nida damasztterítőt és kristálypoharakat vásárolt a sukkon, ez volt a gyengéje. A makulátlan fehér és a kristály szerinte pótolhatatlan összhang minden ünnepen, a többi nem érdekelte. Nyilván ez is visszavezethető valamilyen freudi okosságra, az érintetlen fehér mindent visz és feloldja a felelősség alól. Merav sejtette, hogy ez is benne van az igazságban és félig meddig a gyerekkori emlékek. A hatalom fölénye szintén, mindent ő akart fizetni.

A megterített asztalon itt-ott megcsorbult, repedezett régi porcelánok között kontrasztként ósdi ezüst evőeszközök keresték helyüket a vadonatúj fehér damaszton a kristályon megtörő fényben. Csend volt és nyugalom, már csak az utolsó simítások hiányoztak és elkezdődik a sábát. A házat belengte a frissen sült barhesz és a gyümölcsillattal elegyedett füszeres sült hús illata. A kellemes bódultságban alig bírt ébren maradni, amikor ismét megszólalt a müezzin. A kötelező pénteki ima, aki háromszor egymásután elmulasztja Allah lepecsételi a lelkét.

Hirtelen magához tért és felpattant a szeme. Tekintete körbejárt a szobán, még egy utolsó ellenőrzés. Észrevette a kötelező olvasmányt a kis dohányzó asztalon. Eszébe jutottak Nida szemrehányó szavai: gondolom úgy olvasod az én lapomat is, mint a többit. Mindenkit egyszerre, oda sem figyelsz, csak a szavakat rakod össze, ami nem tetszik az megy a szemétkosárba és a napvégén megírod a hivatalos közleményt. Hogy lehet az, hogy Te sosem kételkedsz?.

Az egyetlen, amiben nem volt biztos és kételkedett az Nida volt. Kezébe vette az újságot és végig lapozta. A férfi nagy büszkesége, a Resolution. Volt benne valami furcsa, az árán kívül is. Soknak találta, de nyilván ez volt a cél. Sejtése sem volt, hogy hány példányt lehet ilyen áron eladni. Formailag és tartalmilag is újszerű filozófálás. Sok volt ez egy átlag izraelinek, aki az esti tévéműsorokból, az internetről és persze az ingyen fellelhető olvasnivalóból táplálkozott. Tudhatta volna, de nem akarta tudni a valós adatokat. Pontosan ki van számolva, akitől elvárták, hogy megvegye az meg is tette. Csakis azok, így aztán tetemes költségvetési hiányt termelhet, ami csak egy okból jöhet jól a tulajdonosának.

Ránézett a másik olvasnivalóra, a vaskos napilap hétvégi kiadása. Nida ezt is jól bevásárolta, nagyon értett az akvizícókhoz. Akárcsak a vadonatúj damaszt, ez is kifehéredett a kezében. Annyira jól tudta keverni a lapokat, a liberális filantropizmust a saját érdekeivel, hogy eleinte fel sem tűnt. Jó régen volt már az az eleinte. Bizonytalan volt, nem tudta eldönteni, hogy a rengeteg elismerés és sok jótékonyság mögött a nagyon ravaszan bújtatott egyéni érdekek milyen arányban állnak. Talán ez volt az egyetlen vitatémájuk, mindig minden idevezetett. A férfi szemére vetette, hogy ne keverje az üzletet a cödekával, számára a pénz csak eszköz és a feladat mindössze annyi, hogy jó célok szolgálatába kell állítani az anyagiakat. Tudta, hogy hazudik mégis hitt neki. Régen valóban így is volt, de a férfi mára talán már maga sem tudta, hogy átlépte a józan számítás határait. Ösztönösen húzta magával, de Merav minden erejével azon volt, hogy ellenálljon. Nem akart hinni neki, mégis akkor sem, ha Nidának szüksége lett volna a segítségére. Inkább kerülte, ami eddig nem esett különösebben nehezére. Ismét lehunyta szemét és ráhangolódott az előttük álló estére.

Halványultak a fények. Az asztalnál a vendégek már túl voltak a vacsorán, de még csipegettek a maradékból miközben hevesen vitatkoztak. Először mindenki igyekezett udvariaskodni, dicsérték a főztjét és a lakást is, mint valami különleges múzeumot. Az ilyen társaságban csak egy elejtett szó kell és hamar kipattan a feszültség. Kiprovokálta, segített nekik. Bedobta a kormányválságot, vagyis a miniszterelnök kiiktatására induló hadjáratot. Mindig jó, ha kéznél van egy kis pletykamorzsa, ami elindítja a lavinát. A társaság kapva kapott, az amúgy alaptalan, tényként felvázolt hírre, amit bedobott. Eszükbe sem jutott, hogy mindabból amit mond egy szó sem igaz. Így megy ez. Nida szemében valamiféle kétkedést látott, mintha meglepte volna azzal, hogy belement a játékba. Messzebb nem akart menni, Meravnak ennyi elég volt. Amíg veszekedtek azon töprengett, mi a közös a társaságban. Nida miért éppen őket hívta ide és mi a célja vele. Ő volt az egyetlen nem askenázi és Eldan, a főnöke, aki nem szállt be a vitába, csendben iszogatta a bort. Boáz és Ruth amerikai friss házasok, valami halica, hogy teljesen passzoljon az íráshoz. A lány csak ült üres tekintettel, nem illett a képbe. Merav tudta, hogy sosem fog beilleszkedni, mert nem fogják hagyni. Férje, Boáz szabré, már most csak a vitával volt elfoglalva. Fel sem tűnt neki, hogy a felesége mennyire kényelmetlenül érzi magát, a nyelvet is csak törte. Valami azt súgta, hogy Boáz politizálni akar és ő volt az egyetlen, aki nem vette le a kipát az áldás után. Talán Nida akarja futattni, a színfalak mögött. Ruth számára nehéz idők jönnek, bármennyire szeretett volna segíteni neki tudta, hogy nem lehet. A másik férfi valami kisegítő diplomata kelet-európából. Hevesen utálta a telepeseket és erre tett fel mindent. Elvtelenül érvelt, össze vissza minden egymásnak ellentmondó badarságot, leginkább angolul. Jellemzően kelet-európai születési rendellenesség ez az identitászavar és tehetetlenségből fakadó üres pilpul, sokszor hallott már ilyet. A férfi valami Áron, Boáz vendégeként jött ide, akit még Budapestről ismert. Érdekes, hogy Boáz Ruthal is Budapesten találkozott először. Hogyan került az amerikai Ruth Pestre, az is egy érdekes történet lehetett, de itt ebben a társasában szóba sem kerülhetett a megvitatása. Kiderült azonban már a megérkezésükkor, hogy Nida egyikőjüket sem ismerte, Eldan állhatott a meghívás mögött. A tartalékosokat viszont Nida szervezte be. Két újságíró, az egyik újonc orosz, a másik Nida főszerkesztője. Furcsa, erre az estére nőtlen társaság volt, egyet kivéve és mindössze két nő, aki sehogy sem passzolt a képbe.

A sütemény és kávé mellett előkerült a vodkás üveg. Kóstolgatta a jéghidegitalt miközben az arcokat figyelte. Eldan félszavakban sem szállt be a vitába, nem hagyta magát provokálni. A többiek heccelték. A beszélgetés kezdett eldurvulni. Eldan heccelésből célponttá vált, annyira fél a munkáltatójától, hogy nem mer nyíltan színt vallani, próbálták felkelteni az alvó oroszlánt. Hirtelen megfagyott a levegő, de a férfi szemrebbenés nélkül lekezelte őket. Ez is a munkájához tartozott. Meravnak feltűnt, hogy Eldan azért nem ment bele a vitába, mert halálosan unja az egész műsort. Végül Nida oldotta feszültséget. Elegánsan nyírta ki a jobboldalt, egy két kedvencét kivéve mindenkit lesöpört a politikai és a közéleti palettáról. A többiek össze-vissza halandzsáztak. Végre szóbakerült a sajtó ügye. Ez volt a legédesebb desszert, amit csak fel lehetett szolgálni. Valaki a háttérben az izraeli Snowdent játsza, és nem is rosszul. Érződött a jelenlévőkön, hogy szeretnék azt hinni, Nida az. De ez korántsem volt annyira nyilvánvaló és ha igaz is lenne nem vallaná be sohasem. Nida nem szokott hibázni, de bárki is volt a titokzatos postás pontosan tudta, hogy eddig nem érte el a célját. A vádlott még mindig előtte járt egy lépéssel, persze a hírvivő annál sokkal hiúbb volt, hogy ezt a saját kiszivárogtató sajtójában elismerje. Így is nagyon hatásos volt. A cseppenként adagolt bizonyítékok félig sem fedték az igazságot, de azt az olvasók nem tudhatták, hogy a hatalom előttük jár. A kétkedés kezdett beépülni az emberek otthonába, megpróbálta irányítani gondolataikat. A kiszivárogtatónak neve is volt.

Hartzannak hívták, ahogyan a hírszerzés is átvette a népi szlenget.