Szenes Hannát 23 évesen „hazaárulás vádjával” golyó általi halálra ítélte a magyar katonai bíróság. Az egykori Margit körúti katonai fogház udvarán végezte ki a magyar katonai kivégzőosztag 1944. november 7-én.

„Szenes Hanna korábbi, hivatalos magyar rehabilitálása, csakúgy, mint mostani szobrának felavatása első lépése volt annak, hogy Hannát Magyarország antifasiszta hősnek tekintse”, írta Hanna szobrának felállítása alkalmából, Izraelben élő unokaöccse, David Szenes/Senesh.

Szenes Anikó emlékére
Szenes Anna százegy évvel ezelőtt, 1921-ben a budai második kerületben született asszimiláns polgári zsidó családban.
„Itt, ebben a budai kerületben járt iskolába, itt élt, mielőtt 1939-ben kivándorolt Palesztinába, és ide, Magyarországra tért vissza 1944-ben, a második világháború végén, hogy menteni próbálja a magyar zsidókat, elsősorban az Édesanyját. Szenes Hannát itt, a közelben végezték ki 78 évvel ezelőtt”, mondta Őrsi Gergely, a budapesti második kerület Polgármestere az egy hete felavatott Széna téri „Emlékparkban” tartott beszédében.
David Szenes, a szobor alkotójának, Fáskerti Zsófia, fiatal szobrásznőnek küldött köszönő levelében a következőt írta: „Nagyon köszönöm önnek ezt a szép szobrot Hannáról. Különösen, hogy Hannát – ejtőernyős egyenruhájában – lecsukott szemmel ábrázolta. Én, magam is lecsukom a szemem, amikor Hannával, néhai nagynénémmel képzeletben beszélgetek”.
David a sajtónak felidézte azt az emlékezetes napot, amikor 30 évvel ezelőtt Tel Avivban az izraeli hadsereg központjában az akkori magyar nagykövet – Jichak Rabin kormányfő jelenlétében – átadta az izraeli vezérkari főnöknek a Hanna Szenest rehabilitáló hivatalos dokumentumot!

Bőhm Ágnes
Az izraeli ejtőernyősök különleges ugrással emlékeztek Szenes Hanna születésének 100. évfordulójára
