Kémtörténet – 31. fejezet

0

szerző: Halász András

31.

A genfi figyelőcsoport minden energiáját arra fordította, hogy segítsen Hármasnak bejutni Burger kastélyába. Először Burger és Hármas találkozását dolgozták ki. A legegyszerűbb megoldásnak azt tartották, ha Hármast bekerül a genfi Autó-Motor Klubba, amelynek Burger is tagja. A hitelesség kedvéért, az Ötös számú ügynök, aki maga is az autók bolondja volt, órákat adott Hármasnak az autósportról, a motorokról, és a híres sportautókról. Több napon keresztül magolta Hármas az adatokat és műszaki leírásokat. Az elméleti képzés mellett Hármas gyakorlati órákat is kapott.

Az egyik délelőtt betértek a város legdrágább autószalonjába. Ötös gazdag úri fiúnak adta ki magát, aki a Mercedes gyár új sportmodellje felől érdeklődik. Hármas a barátnőjének öltözött. Hosszú, fekete, formás lábához simuló bőrnadrágot, bőrcsizmát, vajszínű selyemblúzt és égő vörös kis kabátot viselt. Kipróbálásra, magukkal vitték az új sport Mercedest. Kihajtottak a gyorsforgalmi útra, ahol Hármas átvette Ötöstől a volánt. Jó tanítványnak bizonyult. 200 km-es sebességgel repesztettek, és csak ott lassítottak, ahol a kocsiba épített radar jelző készülék csipogni kezdett.

Hármasnak, az autóvezetésen kívül kellemesebb feladata is akadt. Négyes társaságában vásárolni indultak. Nem spóroltak a pénzzel. Hármas ruházatának sugallnia kellett a gazdagságot. Ötös közben megegyezett a Mercedes autószalonnal, hogy néhány hétre bérbe veszi a korábban kipróbált autót. Hármas készen állt a bevetésre.

Szombaton, a fehér sport Mercedes begördült a genfi Autóklubba. A volán mögül lobogó vörös hajú lány szállt ki. Az összes férfi, aki a Klub udvarán állt, megbabonázva bámulta a lányt, aki fehér farmernadrágot és sötétzöld pólót viselt. Az éhes szempárok nem tudták eldönteni, a meseszép szempárokat, vagy a póló alól kidomborodó kebleket nézzék inkább. A lány elindult a Klub bejáratához. A kint álló férfiak egymást félre tolva igyekeztek kinyitni előtte a bejárati ajtót. Az égi jelenség belibbent, és meg sem állt a fogadópultig, ahol a Klub logóját viselő fiatalember fogadta.

– Szia. Szeretnék belépni a klubba. Mi a teendőm? – kérdezte angyali mosollyal az ajkán Hármas.

– Hát hogyne, – nyelt egy nagyot a fiatalember. – Van néhány feltétele a klubtagságnak.

– Halljuk, – könyökölt a pultra Hármas, és közben kisodorta a szeméből a vörös hajtincseket.

– Legelőször is genfi lakosnak kell lenned. Másodszor, az életkorhatár huszonegy év. Harmadszor, érvényes jogosítvánnyal kell rendelkezned.

– Akkor minden rendben,- mosolyodott el Hármas. Elővette a vezetői engedélyét, amelyet a héten készített számára Négyes, az okiratszakértő.

A fiatalember alaposan szemügyre vette a plasztikkártyát. Az összes adat szerint, a csodaszép lány minden feltételnek megfelelt.

– Ez rendben is volna. Már csak egy apróság van hátra. Be kell fizetned az éves tagdíjat. Remélem, nem lesz megterhelő.

– Mennyi? – kérdezte Hármas.

– Ezer frank, – sütötte le a szemét a pultos fiú. Hármas előkapta farzsebéből a tárcáját, kivette  bankkártyáját, amelyet a héten váltott ki az egyik genfi bankfiókban. A kártya aranyszíne jobb kedvre derítette a fiút.

– Amíg elkészülök a papírokkal, javaslom, nézz bele a Klub havi programjába. Ott találod annál az asztalnál,- és a kirakatüveg előtti asztalra mutatott.

Hármas leült az egyik fotelba, kezébe kapta a programfüzetet, lábát felrakta az asztalra, és olvasni kezdett. Nem telt bele két perc, férfiak állták körül. Egyikük, jó karban lévő ötvenes, kopaszodó férfi, teljes bőrfelszerelésben, szólította meg:

– Kislány, nincs kedve motorozni? Kint vár a hétszázötvenes BMW-m.

Hármas felnézett a füzetből. Négy éhes férfit látott, akik le nem vették a szemüket róla.

– Az én verdám ott áll a ház előtt,- és kimutatott a hófehér sport Mercedesre. – Ha akarja, versenyezhetünk. Van rá ezer frankom, hogy ha megkerüljük a tavat, legalább öt perccel előbb érek vissza, mint maga.

– Ugye csak viccel? – nevetett fel gúnyosan a bőrdzsekis férfi.

– Az ajánlatom halál komoly. Uraim, nem akarnak fogadni? Ezer frank a tét.

Egyre nagyobb lett a csődület. Jóvágású férfi tört magának utat.

– Hans, nem szép dolog egy hölggyel versenyezni. Nem volt gyerekszobád?

– Ugyan Otto, nem én tettem az ajánlatot, hanem ő. Én csak motorozni hívtam.

– Hát ez igazán meglepő. Kisasszony, engedje meg, hogy bemutatkozzam. Otto Burger vagyok, a Klub titkára. Az imént hallottam a pultostól, hogy be akar lépni a Klubba. Ha tovább is tartja az ajánlatát, egy csapásra híres lesz.

Hármas felállt a fotelból, és kezet nyújtott Burgernek. –  Katy Riedberg. És természetesen tartom a fogadást. Mikor legyen a verseny? – nézett kérdően a motorosra, aztán Burgerre.

– Szerintem egy hét múlva, szombat délelőtt. Itt, a Klub előtt lesz a startvonal.

– Megállapodtunk, Burger úr. Alig várom, hogy bebizonyítsam, a nők sem maradnak le a férfiak mögött. Sőt, de majd meglátja. Aztán biccentett a fejével, kiment az irodából, és beszállt a kocsijába. Az összes férfi lélegzet visszafojtva figyelte formás hátsóját, ahogy kinyitja a Mercedes ajtaját, beindítja a motort, és kilő a parkolóból.

*

A Pireuszból este induló komphajó reggel érkezett meg Heraklionba. Saci és Laci hajnalban keltek. Látni akarták a napfelkeltét. A fedélzeten álltak, a korlátba kapaszkodva. Teljesen sötét volt, az égbolt ezernyi csillaga, és a hold világította meg a hajót és a hullámokat. Hirtelen vékony, halvány fénycsík jelent meg a horizonton, amely lassan átváltott aranyszínűre. A nap még váratott magára, a sugarait küldte előre. Egyre erősebb lett a fény, aztán megjelent a látóhatár szélén felső pereme, mintha mintát adna saját színéből és formájából. Egymásba kapaszkodva figyelték a csodát. Saci az élet körforgására gondolt. Nincs olyan erő vagy hatalom, amely képes volna megváltoztatni vagy befolyásolni a napfelkeltét. Megnyugvást érzett: szerencsére, vannak dolgok, amelyekre nem terjed ki az ember hatalma.

A hajón reggeliztek, és amikor kikötött, kéz a kézben indultak a városba. Saci tudta, várják őket. Olyan valakit keresett, aki a kezében tartott táblára a Knosos feliratot írta. Nem kellett sokat keresgélnie. A közel két méter magas férfi, fehér, rövid ujjú ingben és hatalmas napszemüveggel az orrán a feje fölött emelte a Knosos feliratú táblát. Odaléptek hozzá.

– Lekéstük a tegnapi járatot, az éjszakaival jöttünk. – közölte vele Sarolta.

A napszemüveges óriás azt válaszolta:

– Nem is baj, csak ma reggelre kaptam kocsit.

Aztán elvette Saci és Laci kezéből a csomagjaikat, és a kikötő bejáratánál parkoló dzsiphez kísérte őket.

– Tessék, szálljatok be. – A csomagokat betette a csomagtartóba, de mielőtt beindította a motort, megkérdezte: – Jó utatok volt?

Először kelet felé haladtak, majd Laci észrevette, hogy déli irányba kezd emelkedni az út. Valamilyen hegyre kapaszkodott fel a kocsi. Végül letértek a betonútról, és ráhajtottak egy hepehupás erdei útra. Az erdő közepén szögesdrótkerítés állta útjukat. Száz  méterenként tábla figyelmeztette az ideérkezőket görög és angol nyelven, a kerítésen túl katonai bázis van, ahová tilos belépni. A kapunál fegyveres őrség állt. A napszemüveges igazolványt dugott a katona orra elé. A kapu kinyílt, behajtottak a bázisra.

Kiszálltak, felkapták csomagjaikat, a napszemüveges mutatta az utat. Nem messze, égig érő fenyők között, négy-öt faház bújt meg. Az egyik az ő szállásuk volt. Két szobából, fürdőszobából, és apró konyhából állt. A hálószobában két ágy, és egy ruhásszekrény volt, a másikat úgy tűnt, nappalinak szánták. A helység közepét széles faasztal foglalta el, körülötte négy szék. A bejárati ajtótól balra, a fal mellett, faállványon ismeretlen műszaki eszközök sorakoztak, amelyek rendeltetéséről fogalma sem volt Lacinak.

– Ez lesz a szállásotok. Ugyanabba a házba szállásoltak el benneteket. Pakoljatok ki, délelőtt nem lesz foglalkozás. Délben értetek jövök, megmutatom, hol van az ebédlő. Elöljáróban most csak annyit, a nevem Kamu. A név jó pár évvel ezelőtt ragadt rám, mert gyakran figyelmeztetem a tanítványaimat, hogy ne kamuzzanak. Ebből már kiderült: én leszek a kiképzőtök. Kérdés? – nézett az újonnan érkezőkre.

Saciék tagadóan rázták a fejüket. Amint Kamu elhagyta a házat, egymásra néztek és felkacagtak.

– Ezt is túl fogjuk élni, – mondta Laci vigyorogva, és hozzákezdett a kipakoláshoz.

Fél egykor jött értük Kamu, és egy másik barakkhoz kísérte őket. Itt volt a tábor étkezdéje. A tálalópulthoz léptek, ahol háromféle menüből választhattak. Tálcára rakták az ételt, és leültek egy üres asztalhoz.

– Jó étvágyat, – mondta Kamu, és láthatóan jó étvággyal kezdte kanalazni a levesét. Amikor kiürült a leveses tálkája, homlokára tolta napszemüvegét, és néhány másodpercig új tanítványait bámulta. Halvány mosoly suhant át az arcán.

– Azzal bíztak meg, hogy megtanítsam nektek az alapvető ügynöki feladatokat. Mindössze három hét áll a rendelkezésünkre. Ezért úgy döntöttem, csak a legszükségesebb dolgokkal foglalkozunk. Azt szeretném, hogy amit megtanultok, használni is tudjátok a gyakorlatban. Ja, és eltökélt szándékom, hogy javítsak az erőnléteteken.

Mindhárman nekifogtak a második fogásnak. Sacinak azon járt az esze, mit fog szólni Laci az erőnléti edzésekhez. Nyilván, fogalma sincs, mit takar ez a kifejezés. Kár előre a frászt hozni rá, elég, ha a gyakorlatok közben jön rá.

– Félóra múlva a szálláshelyeteken találkozunk. A szekrényben találtok edző ruhákat, a bázison ezekben járjatok.

Kamu pontos volt. Tanítványain sötétkék edző ruha volt, pont olyan, amilyet ő is viselt. Mindhárman körbeülték az asztalt. Kamu az első órát a hírszerzés és elhárítás alapkérdéseire szánta. Aztán kimentek a szabadba. Azt kérte, jól nézzenek körül, és igyekezzenek olyan támpontokat keresni, amelyek segítségével képesek lesznek visszatalálni szálláshelyükre.

– Kövessetek,- adta ki a parancsot Kamu, és futni kezdett. A két újonc igyekezett lépést tartani vele. De ahogy teltek a percek, Laci egyre inkább lemaradt. Kamu visszafutott hozzá, és megengedte, hogy néhány másodpercig pihenjen. Közben Saci eltűnt az erdőben. Egy fa takarásában megállt, és figyelte, milyen irányba vezeti Kamu Lacit. Többszöri megállás után érte el a két férfi a kerítést. Kamu Saci nevét kiáltotta, aki előbújt rejtekhelye mögül.

– Nehogy azt higgyétek, hogy nem láttam, hol van. Most az a feladatotok, hogy egyedül találjatok vissza a barakkotokhoz. Van rá félórátok. Két perc múlva indulhattok. – Futásnak eredt, és eltűnt az erdő sűrűjében.

Laci erősen zihált, ömlött róla az izzadság, arca vörös volt a megerőltetéstől. Saci várt két percig, aztán kézen fogta párját, és gyors léptekkel elindultak visszafelé. Nem kellett futniuk, mert Saci már az elején sejtette, milyen feladatot kapnak. Futás közben papír cetliket dobált el, megjelölve a visszavezető utat. Csak az utolsó néhány száz méteren futottak, hadd lássa Kamu, mennyire megeröltették magukat.

Kamunak tátva maradt a szája. Fogalma sem volt, hogy voltak képesek ennyi idő alatt visszatalálni.   

*

Elérkezett a verseny napja. A genfi Autóklub előtt volt a startvonal, és egyúttal a célvonal is. Hármas zöld szalaggal fonta össze hátul a haját. A kocsijában ült járó motorral, és feszült arckifejezéssel várta, hogy Burger elindítsa a versenyt. A BMW-s férfi mellette túráztatta motorját. Burger végre intett a kezével. Elkezdődött a verseny.

A felkészülési idő alatt Hármas Ötössel többször végigjárta az utat. Bevéste az agyába, melyik szakaszon gyorsíthat fel a kocsival, és hol kell vigyáznia és fékeznie. Szerencsére, több olyan útszakasz volt, amely nem lakott területen haladt át. Ötös azt sem rejtette véka alá, a nagy BMW motor hihetetlen sebességre képes. De Hármasnak minden áron meg kellett nyernie a versenyt, hogy bekerüljön Burger kegyeltjei közé.

Társai, végig az út mentén arra vártak, mikor kell közbe lépniük. Szereztek egy pótkocsis kamiont arra az esetre, ha jelentős előnyre tenne szert a motoros. A kamionnal keresztbe álltak volna, hogy időt adjanak társuknak az esetleges lemaradás behozására. Másik társuk motorolajjal várta a többiek jelzését, ha kell, belocsolja az utat a motoros előtt.

Egyik segítségre sem volt szüksége Hármasnak. Az út kétharmadánál pár száz méter előnye volt a BMW-snek. Hármas azon törte a fejét, melyik az az útszakasz, ahol megelőzheti, amikor megdöbbenve látta, a motoros elkezdett billegni, majd felborult. A nagy sebessége miatt, hosszú métereken át csúszott a földön, és valamilyen oknál fogva, nem engedte el a kormányt, magával húzta motort, amely hirtelen a hátsó kerekére állt, és ráesett a motorosra.

Hármas azonnal fékezett, ahogy a balesetet szenvedett mellé ért. Két másik autó is megállt, és a sofőrök együttes erővel igyekeztek leszedni a motort az eszméletlen emberről. Valaki értesítette a mentőket. Hármas úgy döntött, gyorsabban beér a kórházba, ha beteszik a kocsijában a sérültet. Így is tettek. Visszafordult, és végig dudálva hajtott a genfi kórházhoz. A verseny ezzel véget ért.

A kórház sürgősségi osztályán megállapították, hogy versenytársa néhány töréssel megúszta a balesetet.

Hármas áthajtott a célszalagon. Tapsvihar köszöntötte. Ő azonban szomorú arccal közölte, versenytársát kórházba vitte, mert balesetet szenvedett. Ennek ellenére Otto Burger Hármast hozta ki a verseny győztesének, és a verseny megnyerésével járó, bankjegyekkel teli borítékot a markába nyomta.

Burger behívta az irodájába, ahol a Klub vezetői pezsgőt bontottak a tiszteletére. Amikor kettesben maradt Burgerrel, újra koccintottak.

– Valójában nem volt igazi verseny. Szegény ember. Jó néhány hétig kórházi ápolásra szorul.

– Majd meglátogatom,- mondta szomorú arccal Hármas.

– Szép gesztus magától,- jelentette ki Burger. – De hadd használjam ki az alkalmat. Szeretném meghívni a ma esti partira, amit a kastélyomban rendezek. Megtisztelne, mint a mai verseny győztese, ha megjelenne. Nem kötelező az estélyi, olyan ruhában jöjjön, amiben jól érzi magát.

– Nem is tudom. Kérem, adja meg a pontos címet, és a telefonszámát. Kora délután jelentkezem, és megmondom, el tudok-e jönni.

– Ne gondolkozzon sokat. Nagy örömet szerezne vele.

Hozzászólás