Rakétazápor zúdul Izraelre, terroristák hatoltak be az országba

3

Avi/ujkelet.live

Szombat reggel helyi idő szerint fél 7 körül országszerte több hullámban megszólaltak a rakétára figyelmeztető szirénák. A Gázai övezetből indított rakétázás jelenleg is tart. Az izraeli hadsereg háborús készültséget hirdetett. Joáv Gallant védelmi miniszter jóváhagyta a tartalékosok széles körű behívását a hadsereg szükségletei szerint. A megtorló támadások helyi idő szerint 8:22 körül indultak a Gázai övezetben. Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter bejelentette a polgári szükségállapot kihirdetését az egész országban. Holnap országszerte tanítási szünet lesz.

  • A Polgárvédelmi Parancsnokság korlátozásai Izrael déli és középső részének lakosai számára: Beltéri összejövetelek 50 főig, szabadban legfeljebb 10 főig. Munkahelyek működtetése csak akkor, ha óvóhely van a közelben, iskola nincs. A korlátozások vasárnap 18:00 óráig vannak érvényben.

,,Körülbelül egy órája a Hamász kombinált akciót hajtott végre, amely során rakétákat lőtt ki, és terroristákat szivárgtatott be Izrael állam területére. Az Izraeli Védelmi Erők megvédi Izrael állam lakóit, a Hamász terrorszervezet nagyon súlyos árat fog fizetni. Arra kérjük a lakosságot, hogy engedelmeskedjenek a Polgárvédelmi Parancsnokság utasításainak, tartózkodjanak a védett területek közelében, a Gázai övezet lakóit pedig arra kérik, hogy maradjanak otthonaikban” – közölte Daniel Hagari ellentengernagy, az Izraeli Védelmi Erők szóvivője, első reggeli nyilatkozatában.

A katonaság szerint eddig [11:00] mintegy 2500 rakétát lőttek ki Izraelre. A terroristák szárazföldről, levegőből és tengerből szivárogtak be. Hét gócponton zajlik harc a terroristákkal. Az emberrablással kapcsolatos riportokra nem reagált a szóvivő. Több tízezer tartalékost hívták be. Az Izraeli Védelmi Erők elindította a Vaskardok hadműveletet.

  • Többek között 17 Hamászhoz tartozó katonai létesítményre és a négy főhadiszállásra mértek csapást a Gázai övezetben.

A Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet azt állítja, 35 izraelit rabolt el és vitt a Gázai övezetbe.

A Hamász képeket tett közzé, amelyeken terroristák beszivárgása látható Izraelbe, valamint egy izraeli katonai poszt a gázai határon:

A Hamász terrorszervezet katonai szárnyának vezetője, Mohammed Deif reggel: ,,Már a múltban figyelmeztettük az ellenséget. A telepesek átkozták a prófétát az al-Aksza udvarán”. Továbbá azt állította, hogy az Al Aksza Vihar hadművelet első csapásaként 5000 rakétát lőttek ki Izraelre.

  • Deif több mint 25 éve szerepel Izrael legkeresettebb célpontjainak listáján. A számos terrortámadás tervezésében és végrehajtásában főszerepet játszó Deifet az izraeli biztonsági szolgálatok az elmúlt évek során legalább ötször próbálták elkapni, de csodával határos módon mindig megúszta. Egy hajtóvadászat 2002-ben a szemébe került, majd 2006-ban egy bombázás során súlyosan megsérült és elvesztette mindkét lábát és egyik karját, de túlélte.
  • 2014-ben, az akkori gázai hadművelet idején Izrael ismét megkísérelte megölni, és bár sokáig azt hitték sikerült, de túlélte a támadás során meghalt feleségét, csecsemő fiát és 3 éves kislányát.

A kormány igazságügyi reformterve elleni tüntetések tartalékos katonákat magába tömörítő csoportja, a Bajtársak felszólított mindenkit, akit behívnak szolgálni, hogy habozás nélkül jelenjen meg és keljen Izrael védelmére. ,,Jelenleg a legfontosabb az ország polgárainak biztonsága”.

A szombat esténként tartott kormányellenes tüntetések szervezői a biztonsági helyzetre való tekintettel törölték az eseményeket országszerte.

Számos rakéta becsapódásra került sor lakott területen, köztük Tel Avivban, Beerseván és Askelonban.

Reggel óta 40 halottról és több mint 779 sérültről számoltak be Izraelben. A halottak egyike egy mentős, két mentőautó a Hamász tulajdonában van.

A palesztin média 160 halottról és több mint 1000 sérültről számolt be a Gázai övezetben.

Az Izraeli Védelmi Erők elrendelte a Gázai övezettel határos közösségek lakóinak, hogy maradjanak az otthonaikban, miután terroristák behatolásáról kaptak jelentéseket.

A Kan szerint terrorista osztagok házakat foglaltak el Ofakimban, Netivotban és Szderotban, és elbarikádozzák magukat bennük. A városok utcáin tűzváltások zajlanak a rendőri erők között. A terroristák izraeli katonai járműveket koboztak el.

Meghalt Sá’ár Hanegev Regionális Tanács vezetője, Ofir Liebstein a hamászos terroristákkal vívott harcban.

A Kan-nak nyilatkozó biztonsági forrás szerint a terroristák 14 közösségbe hatoltak be.

A közösségekben hét zászlóalj dolgozik a lakosok mentésén. Három terrorsejtet likvidáltak a gázai kerítés közelében.

Az izraeli hadsereg terroristákkal harcol Kfar Azában, Szderotban, Szufában, Nahal Ozban, Magenben, Be’eriben és a Re’im katonai bázison. Az állandó hadseregből több zászlóaljat vezényeltek ki a gázai határra.

Katonai szóvivő a 12-es csatornának: ,,Nehéz órák előtt állunk, terroristák kóborolnak a gázai határ melletti közösségekben”.

Egy ismert gázai! újságíró azt állítja, hogy a terroristákkal érkezett az egyik dél-izraeli kibucba és onnan tudósít a harcokról:

  • Alon Ben-David a 13-as csatorna védelmi szakértője: ,,50 évvel később Izraelt ismét teljes meglepetés éri”.
  • Avi Issascharoff a Ynet palesztinügyi tudósítója és a Fauda készítője: ,,Ha a Hamász, akkor sikerült jól elaltatniuk. Megállapodtak egy olyan “üzletben”, amely nem volt jó számukra a kerítésen zajló tüntetések leállítására, a munkások beengedéséért cserébe [Izraelbe] azt üzenték, hogy nem akarnak eszkalációt, és közben egy meglepetéssel készültek az 50. évfordulóhoz közel [jom kippuri háború október 6-án]. És most úgy fogják őket ábrázolni, mint akik megvédték Júdea és Szamária lakóit, tekintettel a Tulkaremben és Huwarában történtekre stb”.
  • ,,Egy háború elején járunk. Ez nem egy újabb sebészeti légicsapás. A Hamász itt a meglepetés és a megtévesztés őrült gyakorlatához folyamodott… És a legfontosabb számára: katonák és civilek elrablása”.

Mindeközben: A Hamász politikai szárnyának vezetője, Iszmail Hanije és helyettese, Száleh al-Aruri (nem Gázában élnek)

Emlékeztető: A Hamász, a Palesztin Iszlám Dzsihád és a Népfont Palesztina Felszabadításáért terrorszervezetek múlt hónapban egy bejrúti megbeszélésen megegyeztek a biztonsági eszkaláció fokozásában és a terrorszervezetek közötti koordináció erősítésében.

A beszámolók szerint a találkozón részt vett a Hamász politikai szárnyának helyettes vezetője, Száleh al-Aruri, a Palesztin Iszlám Dzsihád vezetője, Ziád Nahala, a Népfront Palesztina helyettes vezetője, Dzsamil Mezher, valamint a terrorszervezetek más magas rangú tisztségviselői.

Háttér: Az őszi ünnepek előtt újraindultak a zavargások a gázai határ mentén. A zavargások engedélyezése a Hamász és Katar között, a katari támogatással kapcsolatos nézeteltérésekből fakadt. A Hamász nem jelentette be, hogy a katari pénzsegély Ros Hásána idején megérkezett Gázába, csupán annyit közölt, hogy kormánytisztviselői fizetésüknek csak 55%-át kapják meg ebben a hónapban.

  • A katari támogatás magában foglalja az üzemanyag közvetlen szállítását a gázai erőműbe, hogy áramot termeljenek. Katar egy izraeli cégtől vásárolja az üzemanyagot, Izrael pedig beengedi az üzemanyagszállító tartályokat a Gázai övezetbe.
  • Ezenkívül a rászoruló családoknak is jár anyagi támogatás. 
  • A harmadik és a problémás rész, hogy a Hamász a támogatásból fizeti a kormánytisztviselői fizetését Gázában.

Összesen körülbelül 30 millió dollár havi támogatásról van szó. A pénz Izraelen keresztül történő behozásával a fő probléma az, hogy a Hamász elfogadta azt az alkut, hogy Katar üzemanyagot vásárol Egyiptomból, és azt a Gázai övezetben értékesítik. Ezenkívül az üzemanyagból befolyó pénz a Hamász tisztviselőinek fizetésére szolgál.

Ezért, amint az üzemanyagárak és a szállítási árak emelkedni kezdtek 10 millió dollárból kevesebbet tudtak vásároltak, így a Hamásznak 7 millió dollárja maradt. Ezért arra kérték Katart, hogy adja oda nekik a pénzt, amire nemleges választ kaptak. A Hamász a zavargásokkal Izraelt megpróbálta belerángatni a képbe, hogy megváltoztassa Katar álláspontját. A zavargások azonban közel két hét után leálltak.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

3 Kommentek

  1. […] mint tíz órával azt követően, hogy a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet halálos támadást indított Izrael ellen szárazföldről, levegőből és tengerből beszivárgó terroristákkal, […]

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .