ujkelet.live
AZ ÜGYVÉD MEGMAGYARÁZZA
Pénteken meghosszabbították az Izraeli Múzeumban szobrok megrongálásával gyanúsított amerikai turista letartóztatását, és az őt képviselő ügyvéd pedig azt állította, ,,a Jeruzsálem-szindróma tüneteit mutatja”, és kérelmet nyújtott be pszichiátriai vizsgálatra.
A gyanúsított, egy 40 éves amerikai turista, tegnap esti előzetes kihallgatásán kiderült, hogy azért követte el a cselekményt, mert véleménye szerint a szobrok “bálványimádás”-nak minősülnek és ellentétesek a Tóra tanításaival. A szobrok egy része súlyosan megsérült.
Jeruzsálem-szindróma: Az ünnepeken, különösen pészach és húsvét idején, turistáknál előforduló jelenség. Látogatásuk Jeruzsálemben annyira nagy hatást gyakorol rájuk, ami mentális zavart eredményez. Vannak, akik például a próféták egyikének képzelik magukat. A szindróma általán néhány nap vagy hét alatt elmúlik, ha az egyént kiszakítják a spirituális közegből, mely kiváltja a jelenséget.
HUWARA
Az Izraeli Védelmi Erők pénteken bejelentette, hogy ideiglenesen lezárta a 60-as főutat a szamáriai Huwara palesztin faluban minden forgalom elől, hogy ,,lehetővé tegye az izraeli csapatok bevetését a térségben, és fenntartsa az összes lakos biztonságát”.
Közvetlenül ezután több száz palesztin érkezett a helyszínre, és elkezdtek a gumiabroncsokat és tárgyakat égetni, és elzárták az utat.
Az intézkedés háttére a terrorista temetése miatt kirobbanó összecsapásoktól való aggodalom, akit az izraeli erők öltek meg, miután salakbetont dobott le a tetőről az éjszakai összecsapások során.
Mintegy 200 telepes vett részt Huwarában egy Tóra-órán egy órákkal korábbi terrortámadás közelében a szélsőjobboldali Vallásos Cionizmus képviselője, Cví Szukkot vezette rendezvény keretében, aki egy rögtönzött parlamenti irodát – szukkának is vehető – is felállított a helyszínen. Az esemény a helyszínen súrlódásokká fajult, több vállalkozást megrongáltak.
GANTZ WASHINGTONBAN
Az ellenzéki Nemzeti Egység elnöke, Beni Gantz szerdán Washingtonba érkezett, és a Fehér Házban találkozott Biden elnök nemzetbiztonsági tanácsadójával, Jake Sullivannel és más magas rangú tisztviselőkkel, jelentette a Walla hírportál.
Miért fontos
- Gantz washingtoni látogatását nem verték nagy dobra, és szokatlan módon irodája nem jelentette be előre sem washingtoni útját, sem tervezett találkozóit.
- Gantz találkozói a Fehér Házban a Biden-kormány azon erőfeszítéseinek hátterében zajlanak, hogy előmozdítsanak egy olyan megamegállapodást Szaúd-Arábiával, amely normalizációs megállapodást is magában foglal Rijád és Jeruzsálem között.
Gantz kalória égetés közben, háttérben a Fehér Házzal
A nagy kép
- A Fehér Ház reméli, hogy a lépés széles körű támogatást nyer majd az izraeli politikai rendszerben – beleértve az ellenzéket is, különösen annak fényében, hogy az jelentősebb izraeli engedményeket is tartalmazhat a palesztinoknak.
- Gantz többször kijelentette, hogy ha sikerül megállapodni Szaúd-Arábiával, pártja támogatni fogja a lépést a Kneszet-szavazáson, de a koalícióhoz nem csatlakoznak.
- ,,Semmilyen politikai megfontolás nem érvényesül Izrael állam stratégiai érdekeivel szemben” – mondta Gantz a Reichman Egyetemen tartott szeptemberi konferencián.
- Jáir Lapid ellenzéki vezető (Jes Atid), aki néhány hete járt Washingtonban, az amerikai kormány magas rangú tisztviselőivel folytatott megbeszélésein és nyilvánosan is világossá tette, hogy ellenez egy olyan megállapodást, amely tartalmazná az amerikaiak beleegyezését a szaúd-arábiai urándúsításba.
- A Fehér Háznak nem tetszett Lapid álláspontja a kérdésben, és különösen az a tény, hogy a Demokrata Párt szenátoraival folytatott beszélgetései során kifejtette, hogy Joe Biden elnöknek szüksége lehet a támogatásukra a megállapodás jóváhagyásához.
TEMPLOM-HEGY
Ma a déli ima során a Templom-hegyen a rendőrség azonosított egy gyanúsítottat, aki halálos terrortámadásokat végrehajtó terroristákat támogató molinót függesztett ki „al-Kudsz [Jeruzsálem] útja vérrel borított” felirattal.
Nem sokkal később a rendőrök elfogták a 20 éves kelet-jeruzsálemi gyanúsítottat, és eltávolították a Templom-hegy területén kifüggesztett molinót.
👋 Köszönjük, hogy a sábát előtti forgatagban időt szántál ránk. Sábbát sálom veChag szameach!