Jom kippur előtt: Fokozott készültségben, Jeruzsálemre fókuszálva

ujkelet.live

A jom kippuri 25 órás böjt vasárnap naplementekor kezdődik és hétfő este ér véget.

A zsidó engesztelés és a zsidó naptár legszentebb napján Izrael szünetelteti a tömegközlekedést, a kormányzati szolgáltatásokat és a TV adásokat.

A mentősök számára a jom kippur az év egyik legforgalmasabb napja, melyben több száz extra orvosi rendelő, rohammentős, mentős és önkéntes vesz részt az egész országban.

Mint minden évben, a világi izraeliek ki fogják használni, hogy az utak és autópályák üresek, és megtöltik bicikliző gyerekekkel és felnőttekkel.

180

Két férfit agyonlőttek az ország északi és déli részén szombaton esti incidensek során. Halálukkal 180-ra emelkedett az arab közösséget pusztító, példátlan bűnözési hullám áldozatainak száma az idén.

A rendőrség nyomozást indított, az első megállapítások szerint az eset családok közötti viszály következménye.

KÉSZÜLTSÉGBEN

A rendőrség műveleti részlegének vezetője reggel a Kan közrádióban azt mondta, országszerte jelentősen megnőtt a terrortámadásokra vonatkozó figyelmeztetések száma, és több mint tízezer rendőr gondoskodik a biztonságról a böjt idején.

A biztonsági szervek országszerte fokozták a készenlétet a Jom Kippur miatt, a fő hangsúlyt Jeruzsálemre, Júdeára és Szamáriára, valamint a központi városokra helyezve. Az izraeli hadsereg a varratvonalra – egy terület a zöld vonaltól keletre és nyugatra Izrael elválasztó kerítésétől – , a rendőrség pedig a városokba helyezett ki csapatokat. Ezen kívül minden zsinagógában lesz egy fegyveres személy.

Éjfélkor lezárták a palesztinok ellőtt a határátkelőket Júdeában és Szamáriában, mely 150 000 palesztint érint. Az ünnep kimenetelét követően várhatóan újranyitnak az átkelők.

Joáv Gallant védelmi miniszter helyzetértékelést tartott Herci Halevi vezérkari főnökkel, a katonai hírszerzés vezetőjével, Aharon Haliva vezérőrnaggyal és a műveleti osztály vezetőjével, Oded Basziuk vezérőrnaggyal a Gázai határ mellett.

A határ menti lázadások és a terror léggömbök fényében, a hadsereg úgy döntött, még egy zászlóaljjal megerősíti a Gázai Hadosztályt.

TERRORTÁMADÁSOK

Három lövöldözős terrortámadásra került sor vasárnap reggel Szamáriában. Sérülés nem történt.

Terroristák tüzet nyitottak Hinanit telepre – eltalálva egy ház ablakát. A lövöldözésért az Palesztin Iszlám Dzsihád dzsenini zászlóalja vállalta a felelősséget.

Ezenkívül terroristák lövéseket adtak le egy katonai járműre Avnei Hefetz körzetében és egy katonai posztra Suwejka falu területén.

LETARTÓZTATÁSOK

A biztonsági erők az éjszaka letartóztattak nyolc Hamász-operatívot a Ramallah melletti Birzeit Egyetemen, akik a közeljövőben terrortámadást terveztek.

  • Az elmúlt hónapokban az izraeli hadsereg és a Sabak belbiztonsági szolgálat hírszerzési és nyomozási tevékenységet folytatott annak érdekében, hogy meghiúsítsa a Hamász diáksejt hálózatának működését Júdea és Szamária egyetemein.

A kihallhgatás során kiderült, hogy az operatívokat a Gázai övezetben lévő Hamász terrorszervezet tagjai toborozták, és fegyverekkel és lőszerrel látták el őket, hogy terrortámadásokat hajthassanak végre izraeliek ellen.

A művelet során az erők felbujtó anyagokat, Hamász-zászlókat és technológiai eszközöket találtak.

FENYEGETÉS

Palesztin források reggel arról számoltak be, hogy a Hamász, a Palesztin Iszlám Dzsihád és a Népfont Palesztina Felszabadításáért egy szombat esti bejrúti megbeszélésen megegyezett a biztonsági eszkaláció fokozásában és a terrorszervezetek közötti koordináció erősítésében.

A beszámolók szerint a találkozón részt vett a Hamász politikai szárnyának helyettes vezetője, Száleh al-Aruri, a Palesztin Iszlám Dzsihád vezetője, Ziád Nahala, a Népfront Palesztina helyettes vezetője, Dzsamil Mezher, valamint a terrorszervezetek más magas rangú tisztségviselői.

GÁZA

Terroristák házilag gyártott robbanóeszközt dobnak a kerítésre, mely végül őket sebesíti meg.

MEGINT LÉGGÖMB?

Három tűz eloltásán dolgoznak a tűzoltók a Gázai övezettel határos izraeli Be’eri és Kiszufim mezőgazdasági területein. Vizsgálják annak gyanúját, hogy a lángokat Gázából átreptetett léggömbök okozták.

HAZATÉRÉS

Binjámin Netanjahu miniszterelnök szombaton késő este lezárta amerikai útját. New York-i szállodája előtt tüntetők búcsúztatták, miközben konvoja elindult a repülőtérre.

A miniszterelnök izraeli idő szerint délután 2-kor landolt a Ben Gurion repülőtéren.

Netanjahu a járat fedélzetén tett rövid nyilatkozatában a hatnapos látogatást egy „nagyon sikeres útként” összegezte, mely során „öt kontinens mintegy 20 államfőjével” találkozott.

A miniszterelnök kiemelte, hogy „nagyszerű” találkozót folytatott Joe Biden amerikai elnökkel, ,,amelyen megvitattuk a béke körének kiterjesztését, a három évvel ezelőtt aláírt Ábrahám-egyezmény folytatását”.

גמר חתימה טובה

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

Mai adásunkban rendkívüli és megdöbbentő izraeli eseteket hoztunk el nektek, amelyek hűen tükrözik a helyi mindennapok és a jogrendszer aktuális feszültségeit. Szó lesz a biztonsági erőkön belüli súlyos bűnügyről, egy katonatiszt vitatott börtönbüntetéséről, a tüntetők közé hajtó futballedző ítéletéről, és egy olyan északi autópályás hajszáról, amely megdöntötte az abszolút gyorshajtási rekordot Izraelben. Végezetül pedig egy kis gasztronómia.Köszönjük, hogy velünk tartasz ezen a héten is! Ha tetszett az epizód, kövesd a csatornánkat itt, a Spotify-on, és nyomj egy ötcsillagos értékelést, hogy még több hallgatóhoz eljussanak az izraeli hírek!Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.