Esti rövidek: Ben-Gvir emeli a tétet, Herzog és az oligarcha

0
Jichák Herzog elnök kompromisszumra szólít a kormány reformterve kapcsán 2023. február 13. Fotó: YouTube képernyő fotó

ujkelet.live

MUSK

Binjámin Netanjahu miniszterelnök jövő héten találkozik Elon Muskkal San Franciscóban, erősítette meg hivatala csütörtökön.

Muskot azzal vádolják, hogy felerősítette az antiszemitizmust az X közösségi média platformján, és még a Rágalmazásellenes Ligával is viszályba keveredett.

A Washington Post öt, a helyzetet jól ismerő személyre hivatkozva azt állítja, hogy a tervezett találkozó része „Musk zsidó barátai és szövetségesei, valamint közösségi média cége vezetőinek kampányának, hogy elhárítsák az erősödő vitákat”.

A jelentés szerint Netanjahu kormánya eloszlatott egy korábbi antiszemitizmus vitát, amikor Musk a zsidó megadonor Soros Györgyöt támadta.

DRÁMAI BEJELENTÉS

Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter szerda este arról tájékoztatta Netanjahu miniszterelnököt, hogy az Otzma Jehudit frakció mostantól nem szavaz a koalíció mellett – amíg nem születik megoldás a palesztin biztonsági foglyok körülményeinek rontására. Jelenleg a törvényhozás szünetel a Kneszetben, a téli ülésszak október 15-én kezdődik.

Kedden a biztonsági kabinet egy két és fél órás megbeszélés végén úgy döntött, Ben-Gvir álláspontjával ellentétben, hogy újabb megbeszélést tart jövő hónapban a foglyok ügyében. Netanjahu a források szerint ragaszkodik a biztonsági szervezetek vezetőinek ajánlásához, hogy most ne lépjen meg ilyen döntéseket.

Ben-Gvir azt akarja, hogy a biztonsági foglyok családlátogatásának gyakoriságát havi egyről kéthavonta egyre csökkentsék.

HERZOG AZ OLIGARCHA VÉDELMÉBEN

Jichák Herzog elnök segítséget kért Emmanuel Macron francia elnöktől egy Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz köthető prominens zsidó oligarchával szembeni európai szankciók feloldásához – jelentette a Haaretz napilap.

Az orosz származású Mose Kantor tavaly lemondott az Európai Zsidó Kongresszus elnöki posztjáról, miután az Egyesült Királyság szankciókat vezetett be ellene Putyin rezsimjével való állítólagos érintettsége miatt.

Az orosz és brit kettős állampolgár Kantort, aki több mint egy évtizede Londonban él, az Egyesült Királyság azzal vádolta, hogy olyan iparágakban tevékenykedik, „amelyeket Putyin háborús gazdaságának támogatására használ”.

  • A szankciók között szerepelt vagyonának befagyasztása az Egyesült Királyságban.
  • Kantor nagy részvényese a tőzsdén jegyzett Acron cégnek, Oroszország egyik legnagyobb műtrágyagyártójának.
  • Kantor időközben uniós szankciókkal is szembesült.

Herzog az európai zsidó vezetők kérésére egy telefonhívás során vetette fel az ügyet, jelentette a Haaretz az elnöki hivatal forrásaira hivatkozva.

A NAGY FOGÁS

Közzétételre engedélyezték, hogy júliusban az asdodi vámhatóság megvizsgált két 54 tonnás konténert, amelyek elvileg vakolatot szállítottak és Törökországból a Gázai övezetbe tartottak.

Az ellenőrzés során a vámellenőrök arra gyanakodtak, hogy a konténerekben lévő anyagok egy része nem vakolat.

A laborvizsgálat megerősítette a gyanút. Valójában 16 tonna ammónium-kloridot kíséreltek meg becsempészni az övezetbe.

Az ammónium-klorid egy kettős felhasználású anyag, amelyről ismert, hogy a gázai terrorszervezetek rakéták gyártásához használják, amelyeket Izraelre lőnek ki.

ZÁRLAT

Az Izraeli Védelmi Erők csütörtökön közölte, hogy lezárja a Júdea és Szamáriát valamint a Gázai övezetet Izraellel összekötő átkelőhelyeket és ellenőrzőpontokat a zsidó újév, a ros hásáná idejére.

A lezárás az izraeli- és zsidó ünnepek előtti szokásos procedúra.

Az átkelők lezárása szeptember 15-én pénteken 0:01-kor lép érvénybe és 17-én 23:59-ig tart. Az átkelők újranyitása a palesztinok előtt ,,helyzetértékelés függvénye”.

A palesztinok számára a ki és belépés tilos lesz a fent említett időszakban, kivéve humanitárius, orvosi vagy kivételes eseteket, melyekhez a Kormányzati Tevékenységek Koordinátora a Területeken (COGAT) vezetőjének jováhagyása szükséges.

Az izraeli polgárok szabadon mozoghatnak Júdea és Szamária és Izrael között.

A lezárások célja egyrészt az, hogy megakadályozzák a terrortámadásokat az ünnepi időszak alatt, és hogy lehetővé tegyék az izraeli biztonsági tisztviselők számára, akik az ellenörzőpontokon dolgoznak, hogy ünnepelhessenek.

A zsidó ünnepeken a terrortámadások kockázata magasabb a megszokottnál.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 30-án Új Kelet Live

Gyilkosság Tel Avivban; A Hapoel Tel Aviv törölte a riválissal való meccset a rendőrség biztonsági intézkedései miatt; Letartóztattak négy katonát, a gyanú szerint megvertek 3 arab izraelit; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 30-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 27-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 26-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 23-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .