Netanjahu és Ben-Gvir összecsapása a palesztin foglyok körülményeinek súlyosbítása kapcsán

ujkelet.live

Binjámin Netanjahu miniszterelnök elhalasztotta a biztonsági foglyok börtönkörülményeinek szigorításáról szóló döntést az őszi zsidó nagyünnepek utánra, azaz októberre, közölte hivatala vasárnap.

  • Biztonsági fogoly az a személy, akit Izrael elleni terrorista tevékenységgel vádolnak. 
  • Természetüknél és definíciójuknál fogva legtöbbjük palesztin fogoly.
  • Számuk eléri a 6000-et, és bár úgy tűnhet, minden biztonsági fogoly gyilkos vagy bombakészítő– lehetnek köztük olyanok is, akik sokkal kisebb bűncselekményt követtek el.
  • A legtöbben úgy kerülnek be, hogy nem ismerik az izraeli társadalmat és nem beszélnek héberül – de ez általában idővel megváltozik a börtönben.

Miért fontos: Ezzel ideiglenesen elhárította Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter azon tervét, hogy a biztonsági foglyok családlátogatásának gyakoriságát havi egyről kéthavonta egyre csökkentsék.

Összhangban: Netanjahu a döntést a védelmi szervezetek kérése nyomán hozta, miután vasárnap este a büntetés-végrehajtás igazgatójával, Kati Perryvel, Jáákov ‘Kobi’ Sabták rendőrfőkapitánnyal és Sabak belbiztonsági szolgálat igazgatójával, Ronen Barral tárgyalt a témában. Az említett tisztviselők figyelmeztettek, hogy a látogatások visszaszorítása fokozza a biztonsági feszültséget Júdea és Szamáriában.

Nincs semmi új: Ben-Gvir irodája a találkozó után ragaszkodott ahhoz, hogy Netanjahu sajtónyilatkozata ellenére a döntés a látogatások csökkentéséről továbbra is érvényben van:

„A Miniszterelnöki Hivatal tájékoztatásával ellentétben a miniszter – azaz Ben-Gvir – határozata, amely büntetés-végrehajtási szabályzaton alapul és törvényi státusszal bír, érvényben marad”.

Nem sokkal később Ben-Gvir X-en a következőt írta: ,,Aggódom és továbbra is kizárólag Izrael Állam polgárainak biztonságáért fogok aggódni… Nem tántorít el senki”.

A vita

A döntés körüli vasárnapi vitát a médiának nyilatkozó források ,,feszültnek” írták le, amely során Ben-Gvir panaszkodott, hogy az általa hirdetett politikát nem hajtják végre.

„14 Kneszet mandátumom van” – panaszkodott, utalva a székekre, melyeket saját Otzma Jehudit pártja és a Vallásos Cionizmus közösen nyert a legutóbbi választásokon. „Végre kell hajtanunk a politikát és a törvényt”.

Joáv Gallant védelmi miniszter, aki szintén részt vett a találkozón, keményen bírálta Ben-Gvirt: ,,Mit érnek ezek a megbeszélések, ha amikor a vita a miniszterelnök döntésével lezárul, miután meghallgatta a miniszterek, a vezérkar, a Sabak vezetőjének ajánlásait, és te az ellenkezőjét teszed a határozatnak?” – vádolta meg.

,,Ha nem hajtod végre a miniszterelnök döntéseit, nincs miről beszélni veled. Szítod [a biztonsági feszültséget], és ennek az egész ország viseli a költségeit”.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️A mai epizódban 5 kiemelt hírt hoztunk el a világ különböző pontjairól.Az adás témái:Áttörés az 1994-es argentínai merénylet ügyében: Hivatalosan is vádat emeltek hét iráni és egy libanoni állampolgár ellen a 85 áldozatot követelő AMIA zsidó közösségi központ elleni robbantás kapcsán. Elindulhat a tárgyalás a vádlottak jelenléte nélkül?Diplomaták és polgármesterek szópárbaja: Zohran Mamdani New York-i polgármester szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa alapján le kellene tartóztatni az ENSZ-be érkező Netanjahut, bár elismerte, hogy nincs jogköre erre. Az izraeli miniszterelnök éles videóüzenetben válaszolt.Szélsőjobboldali követelések Izraelben: Itamar Ben-Gvir a Védelmi Minisztériumot, Tally Gotliv az Igazságügyi Minisztériumot követeli az október 27-i választások előtt. Milyen radikális változtatásokat terveznek?A félbehagyott és nem használt alagút: Állami pénzből épült légkondicionált átjáró Netanjahu otthona és a zsinagóga között Jóm Kipurra, de végül senki sem használta.9000 életmentő műtét: Egy kilencéves malawi kislány lett a Save A Child’s Heart szervezet 9000. megműtött gyermeke.És a szokásos bónusz téma.Ne felejts el feliratkozni a csatornára!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Netanjahu és Ben-Gvir összecsapása a palesztin foglyok körülményeinek súlyosbítása kapcsán” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.