Jobboldali tüntetés Jeruzsálemben

ujkelet.live

Alig egy nappal Amir Ohana (Likud), Kneszet-elnök viharos beszéde után, a kormány több ezer támogatója tüntetett tegnap este a Jeruzsálemben ,,a Legfelsőbb Bíróság diktatúrájának végét” követelve. Hivatalos adatokat ugyan nem közöltek, de a tiltakozáson körülbelül tízezren jelentek meg, láthatóan kevesebben, mint a legutóbbi tel-avivi kormánypárti tüntetésen résztvevő mintegy százezres tömeg.

A demonstrációra a kormány által megszavazott ésszerűségi mérce eltörlése ellen benyújtott petíciók Legfelsőbb Bírósági meghallgatása előtt került sor.

A tüntetők hasonló véleményt hangoztattak, mint egy nappal korábban Ohana, mondván ,,a bíráknak nincs hatalmuk arra, hogy alapvető törvényeket érvénytelenítsenek, sem arra, hogy érvénytelenítsék a választók akaratát,” megerősítve azt is, hogy ,,nem másodrendű állampolgárok,” és hogy ,,teljes igazságügyi reformot” követelnek.

A tüntetők közül sokan Gali Baharav-Miara főügyész, Eszter Hajut a Legfelsőbb Bíróság elnöke, illetve Ehud Barak volt miniszterelnök képével ellátott táblákat vittek magukkal ,,az uralkodó elit” felirattal, voltak akik banánnak öltöztek, az országot banánköztársaságként ábrázolva, de feltűnt a ,,Ben Gurion diktátor„, vagy a Rabint meggyilkoló „Jigál Ámirnak igaza volt” felirat, és a kahanisták jelképei is.

A tüntetésre való felhívás a kormány részéről történt, arra szólítva fel támogatóikat, hogy a bíróság előtt demonstráljanak. Binjámin Netanjahu miniszterelnök pártjának prominens tagjaival ellentétben, Becalel Szmotrich (Vallásos Cionizmus) pénzügyminiszter, és frakciójának több minisztere, illetve a likudos Galit Disztel Atbarian közdiplomáciai, és Mai Golan a nők helyzetéért felelős miniszterek rendre felszólaltak.

,,Egy alaptörvény megsemmisítése minden tekintélytől való eltérés, és a demokrácia végét jelenti. Ne merészeljétek érvényteleníteni az alaptörvényeket. A felelősség a tiétek,” – fenyegetett Szmotrich.

Emellett, Orit Sztruk telepesügyi miniszter bocsánatot kért a résztvevőktől, amiért a kormánynak eddig nem sikerült keresztülvinnie a teljes jogi reformot.

,,Nem kellene itt lennetek, otthon kellene ülnötök. De vannak itt olyanok, akik nem tudják elfogadni a többség döntését. Demokráciát kiáltanak, de valójában diktatúrát követelnek,” – mondta Sztruk.

Atbarian az ésszerűségi mérce eltörlése ellen nyilatkozó főügyészt támadta: ,,velem és további 2 millió izraelivel kell megküzdenie,” – üzente Baharav-Miarának.

A gyűlés előtt az egyik szervező káoszt ígért, amennyiben a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezi az ésszerűségi törvényt.

,,Jobboldaliak, hagyjuk abba az alkotmányos válság kifejezés használatát. Nem lesz válság, mert egy demokratikus országban a népet képviselő kormány és a Kneszet mondja ki a végső szót. Ha a Legfelsőbb Bíróság káoszt akar, akkor káoszt fog kapni,” – tette hozzá Berale Kombi.


A tüntetők csatlakoztak Ohana egy nappal korábbi állításához, hangsúlyozva, hogy a Legfelsőbb Bíróságot egyetlen törvény sem hatalmazza fel az alaptörvények megsemmisítésére, ezért nincs is hatásköre erre.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

🎙️ E heti adásunk témái:• Megállapodás a Ben Gurion repülőtéren az ünnepi időszak előtt – Egyezség született az Izraeli Repülőtéri Hatóság és a szakszervezet között a folyamatos működésről. Felgyorsítják a toborzást a várhatóan 2,5 milliós szeptemberi utasforgalom előtt.• Ismét leálltak a sótalanító üzemek a tenger zavarossága miatt – A Nílus-deltából érkező mikroalgák miatt le kellett állítani a déli sótalanítókat. A lakossági vízellátás biztosított, de a mezőgazdasági szektor már megkongatta a vészharangot.• Meghosszabbították az izraeli és palesztin bankok együttműködését – A Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium 2026 végéig elhalasztotta a palesztin bankokkal való levelezőbanki kapcsolatok megszakítását. A végleges döntés a következő kormányra vár.• Mesekönyvvel és vitákkal indította a tanévet Itamar Ben-Gvir pártja – Az Otzma Jehudit aktivistái a miniszter munkásságát bemutató gyermekkönyvet osztogattak iskolák előtt. A kezdeményezés lakossági felháborodást váltott ki Jeruzsálemben.• Rendőrségi figyelmeztetés az elalvó Teslás videója után – Bejárta a közösségi médiát egy felvétel egy kormánynál alvó sofőrről. Az izraeli rendőrség tisztázta a vezetéssegítő rendszerekre és az önvezetésre vonatkozó jogszabályokat.Tetszett a mai adás? Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb izraeli hírekről és elemzésekről, iratkozz fel a csatornára Spotify-on!Ha hasznosnak találtad az információkat, kérlek oszd meg az epizódot azokkal, akiket érdekelhet a téma. Köszönöm a figyelmet és a támogatást!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.