Ohana – a bíróság nem dönthet a választott tisztségviselők helyett

ujkelet.live

A kormány által megszavazott ésszerűségi mérce eltörlése ellen benyújtott petíciók Legfelsőbb Bírósági meghallgatása előtt, a parlament elnöke egy tegnap késő esti sajtótájékoztatón azt sugallta, miszerint a koalíció el fogja elutasítani a törvény esetleges visszadobását, mondván, a Kneszet nem fogja elfogadni lábbal tiprását

Amir Ohana [Likud] megjegyzései egy nappal azt követően hangzottak el, hogy a bírák elutasították a kormány azon kérelmét, miszerint halasszák el a jövő hét keddre, az ésszerűségi mérce kérdésében kitűzött tárgyalást.

  • A Kneszet júliusban fogadta el az úgynevezett ésszerűségi mérce eltörlését célzó törvényjavaslatot, amely megtiltja a bíróságoknak, hogy az ésszerűségi tesztet használják a kabinet, a miniszterek és „más választott tisztviselők által a törvényben meghatározott határozatok érvénytelenítésére vagy akár megvitatására”.

Továbbá, Ohana beszédében nyílt fenyegetést intézett a Legfelsőbb Bíróság felé, abban az esetben, ha igazságszolgáltatás [ne adj I-n] átlépné az alaptörvény hatályon kívül helyezésének határát, majd felszólította a Legfelsőbb Bíróságot, hogy ismerje fel hatalma korlátait, és hogy egy demokráciában egyetlen hatalom sem mindenható.


Kneszet elnöki tisztségére hivatkozva, az országot válaszút elé állító kormányzati ágak egyensúlyának szükségességét hangsúlyozva, Ohana úgy döntött, hogy saját maga fogja a határokat kijelölni. Beszédét a Likud 1977-es hatalomra kerülésével indokolta, azzal vádolva az igazságszolgáltatást, hogy szerinte azóta egyoldalúan csoportosította át a hatásköröket a politikusoktól.

,,Izrael demokratikus, és egy demokráciában a nép a szuverén. Egy demokratikus államban az igazságszolgáltatás tiszteletben tartja a szuverént, a népet, és a választott tisztségviselőket, és ez a tisztelet kölcsönös. Nincs vita, és nem is lehet vita arról, hogy a Kneszet felhatalmazta-e a bíróságot az alaptörvények megsemmisítésére,” – közölte, mondván, a bíróságnak nincs ilyen hatalma.

Ezt követően, felszólította a politikusokat, hogy találjanak olyan kompromisszumos megállapodást, amely révén elkerülhető az alkotmányos válság, ugyanakkor hozzátette, amennyiben ezen erőfeszítések kudarcba fulladnak, „mindez nem teszi lehetővé, hogy a bíróság döntsön a választott tisztségviselők helyett.”

Ohana azzal fenyegette meg a bírákat, hogy a kialakult helyzet példátlan incidenshez vezet, ezért arra szólított fel, hogy ,,ismerjék fel hatalmuk határait, és azt, hogy egy demokráciában egyik ág sem mindenható.”

Az elhangzott beszéd, ami úgy tűnt, hogy a koalíció szóvivői minőségében tolmácsolta a várható fejleményeket a bírák esetleges elutasítása révén, a jogi reformot megalkotó Járiv Levin (Likud) igazságügyi miniszter, és Szimcha Rothman (Vallásos Cionizmus) által ,,bátor beszédként” jellemzett elismerése mellett, Levin hangsúlyozta annak szükségességét, hogy a Legfelsőbb Bíróság hajoljon meg a Kneszet tekintélye előtt, és tartsa tiszteletben a nép szuverenitását.

Becalel Szmotrich, pénzügyminiszter csatlakozva az elmondottakhoz, hozzátette azt is, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak nincs hatásköre „az alaptörvények megvitatására vagy érvénytelenítésére.”

Az ellenzék részéről a Nemzeti Egység frakciója a beszédet az ,,anarchia receptjeként” minősítette, felszólítva Binjamin Netanjahu miniszterelnököt, – aki tegnap még közös megegyezésre szólított fel, hogy határolódjon el Ohana beszédétől.

,,Azok, akik reggel a jogállamiságot védő megállapodásokat akarnak kötni, nem fenyegetőzhetnek este azzal, hogy lebontják azt” – áll Beni Gantz pártjának közleményében.

A hadsereg különleges, elit műveleti egységeinek 1340 tartalékosát tömörítő csoport szintén elutasította Ohana megjegyzéseit.

,,A Kneszet elnöke most jelentette be, hogy nem fogja betartani a Legfelsőbb Bíróság döntését. Biztosan tudjuk, hogy egy olyan kormány, amely nem engedelmeskedik a Legfelsőbb Bíróságnak, másnap hadsereg, Sabak, és Moszad nélkül találja magát,” – áll a csoport közleményében.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

🎙️ E heti adásunk témái:• Megállapodás a Ben Gurion repülőtéren az ünnepi időszak előtt – Egyezség született az Izraeli Repülőtéri Hatóság és a szakszervezet között a folyamatos működésről. Felgyorsítják a toborzást a várhatóan 2,5 milliós szeptemberi utasforgalom előtt.• Ismét leálltak a sótalanító üzemek a tenger zavarossága miatt – A Nílus-deltából érkező mikroalgák miatt le kellett állítani a déli sótalanítókat. A lakossági vízellátás biztosított, de a mezőgazdasági szektor már megkongatta a vészharangot.• Meghosszabbították az izraeli és palesztin bankok együttműködését – A Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium 2026 végéig elhalasztotta a palesztin bankokkal való levelezőbanki kapcsolatok megszakítását. A végleges döntés a következő kormányra vár.• Mesekönyvvel és vitákkal indította a tanévet Itamar Ben-Gvir pártja – Az Otzma Jehudit aktivistái a miniszter munkásságát bemutató gyermekkönyvet osztogattak iskolák előtt. A kezdeményezés lakossági felháborodást váltott ki Jeruzsálemben.• Rendőrségi figyelmeztetés az elalvó Teslás videója után – Bejárta a közösségi médiát egy felvétel egy kormánynál alvó sofőrről. Az izraeli rendőrség tisztázta a vezetéssegítő rendszerekre és az önvezetésre vonatkozó jogszabályokat.Tetszett a mai adás? Ha nem szeretnél lemaradni a legfrissebb izraeli hírekről és elemzésekről, iratkozz fel a csatornára Spotify-on!Ha hasznosnak találtad az információkat, kérlek oszd meg az epizódot azokkal, akiket érdekelhet a téma. Köszönöm a figyelmet és a támogatást!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Ohana – a bíróság nem dönthet a választott tisztségviselők helyett” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.