Napi 200 riasztás terrortámadás miatt: Feszültség a nagyünnepek előtt

0

ujkelet.live

Napi 200 riasztás: A biztonsági szervezet külön megbeszélést tartott csütörtökön az őszi zsidó nagyünnepek (tisri) előtt, jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató este.

Katonai szinten a terrortámadásokra vonatkozó riasztások megugrását észlelik, amelyek naponta több százra rúgnak. Emellett észrevehetően megnőtt az uszítás a közösségi hálózatokon, főként a júdeai, szamáriai és jeruzsálemi műveletek kapcsán, ahol ,,a fő téma” a Templom-hegy látogatása.

A megbeszélésen Joáv Gallant védelmi miniszter azt mondta, hogy ,,azt javasolom minden terrorista elemnek, Júdeában és Szamáriában, Gázában vagy bárhol máshol – ne tegyenek próbára minket”.

Izraelben Iránt hibáztatják a terrortámadások vezetéséért az országban. Binjámin Netanjahu miniszterelnök múlt hónapban a Hebron melletti halálos terrortámadást követően kijelentette, hogy ,,egy terror roham kellős közepén vagyunk, amelyet Irán és megbízottjai bátorítanak, irányítanak és finanszíroznak”.

Emellett délen is folynak az előkészületek, ahol ma zavargások várhatók a Gázai övezettel közös határkerítésnél.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 21-én Új Kelet Live

Elítéltek egy zsidót egy arab brutális megveréséért; 149 millió sékel a rabbinátusnak; Egy északi mosáv arra kérte Netanjahuékat, ne vakációzzanak náluk; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 21-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 20-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 19-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 18-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 17-én
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .