Netanjahu emberei ellentmondanak Szmotrich állításainak

ujkelet.live

Binjamin Netanjahu miniszterelnök környezete ellentmond Becalel Szmotrich pénzügyminiszter kijelentéseinek, mely szerint a miniszterelnök támogatta lépését a kelet-jeruzsálemi felsőoktatási források befagyasztása kapcsán, jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató.

  • „Koordinálok a miniszterelnök úrral. Találkoztam vele, elmagyaráztam neki, és ő támogatja ezt az álláspontot. Megkaptam a beleegyezését” – nyilatkozta Szmotrich kedd reggel a Kan közrádiónak.

A miniszterelnök emberei ugyanakkor azt mondták, Netanjahu arra törekszik, hogy elmagyarázza Szmotrichnak a pénz átutalásának szükségességét.

Hosszú a sor: A miniszterelnök környezetének szavai mellett ott van az Nemzetbiztonsági Tanács vezetőjének, Tzachi Hanegbinek és a védelmi szervezetek vezetőinek álláspontja is a jelenlegi program szükségességéről.

  • A pénzügyminiszter két hónapra befagyasztotta a kelet-jeruzsálemi ötéves programra elkülönített 2,5 milliárd sékelt (242 milliárd Ft). 
  • A pénzeszközök befagyasztására a Héber Egyetem arabok akadémiai és felsőoktatási integrációját előkészítő kurzusa számára való 200 millió sékel átutalása ellen történt.
  • Hanegbi azzal az egyértelmű biztonsági ajánlással fordult hozzá hétfőn, amely szerint a kelet-jeruzsálemi lakosok izraeli egyetemekre való integrálására ösztönzése csökkenti a terrorizmust Jeruzsálemben.
  • Szmotrich szerint a szóban forgó előkészítő tanfolyam „nacionalizmushoz és szélsőségességhez” vezet.

A Kneszet Pénzügyi Bizottságának elnöke, Mose Gafni az askenázi ultraortodox Jahadut Hatorából jelezte, hogy támogatja az ígért költségvetés átutalását az arab hatóságoknak, mely a gazdaság fellendítését, az infrastruktúra korszerűsítését és az arab közösségek bűnözés elleni küzdelmét célozzák, jelentette a Kan reggel.

  • A pénzügyi bizottság koalíciós és ellenzéki tagjai azt fontolgatják, hogy levelet írnak Szmotrichnak, követelve, hogy a megígért forrásokat utalják át a hatóságoknak, tartva a pénzügyi összeomlásuktól.
  • Szmotrich azonban kitart amellett, hogy döntése végleges és nem képezi alku tárgyát.

Mindeközben a Negev és Galilea Minisztérium is megakadályozta a források átutalását az arab szekornak. A minisztériumnak az arab társadalom gazdaságfejlesztési tervéről szóló kormányhatározat értelmében költségvetésének 30%-át az arab hatóságoknak kellett volna átutalnia.

  • Kormányzati tisztviselők szerint azonban Jichák Wasszerlauff miniszter (Otzma Jehudit) hivatalba lépése óta a minisztérium tartózkodott attól, hogy felhívásokat tegyen közzé az általuk tavaly végrehajtott különféle programokra, beleértve az oktatást, a felsőoktatást, a foglalkoztatást és a nők arab társadalomban való előmenetelét.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.