
ujkelet.live
Egy hónappal ezelőtt az Izraeli Védelmi Erőket egy robbanás lepte meg a libanoni határ közelében. Először úgy vélték, hogy aknavető gránátról van szó, de néhány órával később a hadsereg megerősítette, hogy valójában egy páncéltörő rakéta volt amelyet Izrael területére lőttek ki, és Ghadzsar falu kerítésénél robbant fel.
A Kan közszolgálati műsorszolgáltató kedd esti riportja szerint a katonai nyomozás véget ért, és eredményei sokkal komolyabbak, mint amilyennek kezdetben vélték.
- Először is a nyomozás szerint két rakétát lőttek ki az Izraeli Védelmi Erők járőröző csapatára.
- Ráadásul a két páncéltörő rakétát kilövő osztag egy palesztin szervezethez tartozik, és az izraeli becslése szerint a lövöldözést a Hezbollah terrorszervezet jóváhagyása nélkül hajtották végre.
Kétségtelen, hogy ha a rakéták eltalálták volna az Izraeli Védelmi Erők katonáit, Izrael a biztonsági eszkaláció közepén lenne. Ez azt jelzi, hogy az északi határon a feszültség csúcspontján van, és most kiderült, hogy közel volt az eszkalálóció, mivel ezek a rakéták nem Ghadzsar kerítését célozták, hanem egy kb. tíz harcost szállító járművet. A palesztin szervezetnek, amint látható, megvan a képessége, mersze az ilyen támadásokhoz és motivált is.
A Joáv Gallant védelmi miniszter által a Hezbollah vezetőjének, Hasszán Naszrallahnak küldött fenyegetés után az incidens azt is feltárta, hogy nem a Hezbollah az egyetlen címzett Dél-Libanonban. Az eszkaláció északon nélküle is lehetséges. Mint ebben az esetben is, amikor egy palesztin szervezet helyi kezdeményezése majdnem áldozatokhoz vezetett.
