Hiába kérik, Szmotrich nem utalja át a pénzt a kelet-jeruzsálemi arabok egyetemekre való integrálására

2
Becalel Szmotrich, a Vallásos Cionizmus Párt elnöke fotó: képernyő fotó

ujkelet.live

Miután Becalel Szmotrich pénzügyminiszter úgy döntött, hogy befagyasztja az arabok egyetemi integrációjához nyújtott támogatást, Tzachi Hanegbi nemzetbiztonsági tanácsadó azzal az egyértelmű biztonsági ajánlással fordult hozzá, amely szerint a kelet-jeruzsálemi lakosok izraeli egyetemekre való integrálására ösztönzése csökkenti a terrorizmust Jeruzsálemben. Ennek ellenére a pénzügyminiszter nem volt hajlandó elfogadni az álláspontot, és úgy döntött, hogy a tervet kihagyja a keleti városrész ötéves tervéből, jelentette a Kan közrádió.

Szmotrich szerint a szóban forgó előkészítő tanfolyam „nacionalizmushoz és szélsőségességhez” vezet.

A pénzügyminiszter fenntartotta álláspontját a Mose Arbel belügyminiszter (Sasz) levelére adott válaszában is, aki az arab hatóságok összeomlására figyelmeztetett.

,,Vannak sürgősebb és fontosabb igények, mint a Ra’am párt politikai pénzeinek átutalása” – utalt a pénzügyminiszter az iszlamista pártra, mely az előző koalíció tagja volt. ,,Ez egy politikai koalíciós pénz, amelyet a Ra’am és Manszúr Abbász kérésére adtak az előző kormányban, és szakmailag nem indokolt.”

Mindeközben elhalasztották a társadalmi-gazdasági kabinet ülését, amelynek holnap kellett volna megtárgyalnia Kelet-Jeruzsálem ötéves tervét. A vasárnapi megbeszélés a szakemberek és Szmotrich miniszter közötti vita hátterében zajlik a kelet-jeruzsálemi felsőoktatási támogatások jóváhagyásáról.

A pénzügyminiszter két hónapra befagyasztotta a kelet-jeruzsálemi ötéves programra elkülönített 2,5 milliárd sékelt (242 milliárd Ft). A pénzeszközök befagyasztására a Héber Egyetem arabok akadémiai és felsőoktatási integrációját előkészítő kurzusa számára való 200 millió sékel átutalása ellen történt.

Válaszul a Héber Egyetem levelet intézett a miniszterelnökhöz: „Megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy a pénzügyminiszter vissza kívánja vonni ezt a költségvetést a felsőoktatási intézményektől, és ezzel gyakorlatilag sok száz fiatalt hagyva a tudatlanság, a szegénység, a bűnözés és a terrorizmus életére. Ez a döntés ellentmond annak a stratégiai lépésnek, amelyet a miniszterelnök és Jeruzsálem akkori polgármestere vezetett 2017-ben.”

A Kan palesztin riportere, Szuleiman Maszwadeh elítélte a döntést, és Twitteren a következőt írta: „Mint olysvalaki, aki tanult palesztin egyetemen és előkészítő munkát végzett egy izraeli főiskolán, első kézből tanúsíthatom, hogy ezek a programok valóban ösztönzik a társadalomba és a munkaerőpiacra való integrációt, és csökkentik a szélsőségességet. Nem értem, hogy a Pénzügyminisztérium és az Oktatási Minisztérium szakemberei hogyan hallgatnak erről az ügyről.”

Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án Új Kelet Live

Gallant Washington utazik, vége Netanjahu tilalmának; Ben-Gvir nem kapott meghívót a biztonsági ülésre; Az északi kibuc lakói megelégelték a házaikra leadott lövéseket; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 1-jén
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 30-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 27-én
Megosztás

2 Kommentek

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .