ujkelet.live
,,Az ország elboldogul néhány repülőszázad nélkül, de kormány nélkül nem” – mondta Benjámin Netanjahu miniszterelnök zárt beszélgetések során a 12-es csatorna politikai szakértője, Amit Szegal a Yedioth Ahronótban ma reggel megjelent rovata szerint.
Miért fontos: A hadsereg tartalékosainak egyre nagyobb köre fenyeget azzal, hogy a kormány igazságügyi reformterve miatt nem fognak jelentkezni önkéntes szolgálatra.
- A Kneszet hétfőn elfogadta a törvényjavaslat első olvasatát, amely megszünteti a bíróságok azon képességét, hogy döntsenek a kormányzati döntések „ésszerűségéről”.
- Legutóbb a hadseregben felerősödő tiltakozás vezetett az igazságügyi reform elhalasztásához.
- Ezúttal is úgy tűnik, hogy a szolgálatmegtagadás lesz az egyik jelentős szempont, amely a miniszterelnököt vezérli a következő lépésekben.
Netanjahu ezúttal nem fog engedni? Szegal azt íta, hogy zárt beszélgetésein Netanjahu ,,lelkileg felkészült egy újabb tömeges szolgálatmegtagadási kísérletre”, az igazságügyi reform elleni tiltakozás részeként.
Szegal szerint a tárgyalásokon Netanjahu tulajdonképpen ellenezte a törvényhozás leállítását, mondván:
,,A törvényhozás megszűnésének egy jelentése van, mégpedig az, hogy nincs értelme többé végrehajtó hatóság létezésének, hiszen nem lesz képes semmire.”
- A rovat szerint Netanjahu egyelőre nem szándékozik meghátrálni, amikor az ésszerűség mércéjét hatályon kívül helyező törvényjavaslat előmozdításáról van szó.
,,A [törvényjavaslat] puhítása nem változtat semmin, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem az apró részletekben van a dolog. A héten folytatott megbeszélésein, miközben a tévében a háttérben a Ben Gurion repülőtéren készült felvételeket és az elzárt izraeli utakat mutatták, úgy becsülte, ez jobban fáj az ellenzéknek, mint a koalíciónak. Ez a közvélemény-kutatások hátterében áll, amelyek azt jelzik, hogy az útlezárásokat a nagy többség ellenzi”- írta Szegal.
Pontosan tudja, mit jelent: Mindezek ellenére Netanjahu, akárcsak a védelmi szervezetek magas rangú tagjai, tisztában van azzal, milyen következményekkel jár, ha a legénység nem jelentkezik tartalékos szolgálatra, még akkor is, ha az önkéntes – bár továbbra is a „vonakodás” kifejezést használja, amely a legtöbb esetben nem pontos.
A felvétel
A légierő pilótáinak a kormány lépéseit követő szolgálatmegtagadásra vonatkozó fenyegetéseinek árnyékában, szerda este a 13-as csatorna kiszivárogtatott egy felvételt, melyen Netanjahu miniszterelnök felemeli a hangját, veri az asztalt, és figyelmeztet – a pilóták távolléte már most rontja az Izraeli Védelmi Erők és Izrael elrettentő képességét.
,,Nincs és nem lesz helye a szolgálatmegtagadásnak, sem ezen, sem a másik oldalon” – mondta Netanjahu a kiszivárogtatott felvételen. ,,Nem tudok súlyosabb dolgot elképzelni a szolgálati törvény ilyen tömeges megsértésének, vagy ha úgy tetszik, megtagadásnak a megszervezésénél. Felfoghatatlan. Egyszerűen lehetetlen felfogni.”
,,Ez egy olyan ügy, amely károsítja az állam szervét, az állam biztonságát” – tette hozzá Netanjahu.
,,És nem csak a képességek leállításáról van szó, hanem amit az elrettentő erőnkben okoz. Hogy ez mit okoz, nem hozok ide titkosszolgálati jelentéseket, ha akarjátok zárt ajtók mögött megmutatom, hogy amit tesz, az nem kis dolog.”
Netanjahu a teremben tartózkodó jogi tanácsadóknak címezte megjegyzéseit, és különösen Amit Aiszman államügyésznek, akivel a beszélgetés zajlott. Aiszman elmagyarázta, hogy minden szolgálatmegtagadást vagy zendülésre szóló felhívást eseti alapon megvizsgálnak.
Reakciók
Katonai Hírszerzés Különleges Műveleti Osztályának tartalékosai: ,,A diktátor pánikban van. Rájön, hogy ő és csak ő bontja szét az államot és a biztonsági rendszert. Ne gyere nekünk a ‘nemzetbiztonsággal’, amikor egy orosz és iráni stílusú diktatúra felé vágtatsz. Te egy diktátor vagy, aki szétbontja a biztonsági rendszert, az Izraeli Védelmi Erőket, a Katonai Hírszerzést, a Sabakot és a Moszadot. Csak te vagy a felelős. Elvesztetted a legitimitást, és mi nem engedelmeskedünk. Mostantól egyedül old meg. Vaturi, Pindrusz és Rothman majd különleges műveleteket hajt végre neked” – utaltak a Likud, a Jahadut Hatora és a Vallásos Cionizmus képviselőire.
“Kaplan Erő” tüntetés mozgalom: ,,Netanjahu elárulja, hogy teljesen tisztában van azzal, hogy a diktatórikus törvény elfogadása végzetes sérülést jelent az állam biztonságára. Ha maradt benne egy csepp felelősség Izrael Állam iránt, abba kell hagynia az uszítást, és azonnal be kell jelentenie a jogszabály hatályon kívül helyezését.”

[…] Netanjahu: Az ország elboldogul pár repülőszázad nélkül, de kormány nélkül nem […]