Tóra-égetés az izraeli nagykövetség előtt – engedélyezve

ujkelet.live

A helyi rendőrség jóváhagyta a kérelmet egy Biblia elégetésére szombaton Izrael stockholmi nagykövetsége előtt.

  • Két héttel ezelőtt a svéd rendőrség a szólásszabadságra hivatkozva engedélyezte egy stockholmi mecset előtti Korán-égetést, miután a bíróság hatályon kívül helyezte a Korán-égetés tilalmát.
  • A svéd kormány elítélte az incidenst, „iszlámfób” cselekménynek nevezve.
  • A helyi rendőrség két héttel ezelőtt közölte, hogy egy harmincas éveiben járó személytől kérvény érkezett egy zsidó és egy keresztény Biblia július 15-i elégetésére Izrael stockholmi nagykövetsége előtt, mint „szimbolikus összejövetel a szólásszabadság érdekében”.

Reakciók

Jichák Herzog elnök: ,,Határozottan elítélem a Svédországban adott engedélyt szent könyvek elégetésére. Izrael elnökeként elítéltem a muzulmánok számára szent Korán elégetését, és most fáj a szívem, hogy ugyanez a sors vár a zsidó Bibliára, a zsidó nép örök könyvére.

A szent szövegek megszentségtelenítésének engedélyezése nem a véleménynyilvánítás szabadság gyakorlása, hanem nyilvánvaló uszítás és puszta gyűlöletkeltés. Az egész világnak össze kell fognia, hogy egyértelműen elítélje ezt a visszataszító cselekedetet.”

David Lau, Izrael askenázi főrabbija levelet küldött Ulf Kristersson svéd miniszterelnöknek, amelyben felszólította, hogy lépjen közbe.

„Felszólítom Önt, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy megakadályozza ezt a cselekményt. A véleménynyilvánítás szabadsága nem azt jelenti, hogy mindent megengedünk” – írta Lau.

„A zsidó szent tárgyak bármilyen megszentségtelenítése nem szabadság, hanem antiszemitizmus” – mondta.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Ebben az epizódban az izraeli és a közel-keleti események legfontosabb, legérdekesebb háttereit hozzuk el nektek.Az adás tartalmából:• Diplomácia: Volodimir Zelenszkij kijevi találkozója az izraeli delegációval és az iráni drónfenyegetés közös gyökerei. • Terrorakció meghiúsítva: Életfogytiglani a londoni izraeli nagykövetség elleni támadási kísérletért. • Belpolitikai vihar és botrány: Miért finanszíroz a rendőrségi nyomozás alatt álló Ejal Golan-koncertet a Nemzetbiztonsági Minisztérium? • A háború rejtett ára: Megrázó statisztikák az ERAN lelkisegély-szolgálat friss jelentéséből a társadalmi traumákról és a magányról.• Egy legenda távozása: Elhunyt Joszef Hagoel, aki a híres „Ballada a szanitécről” című dal ihletője és a hatnapos háború h hőse volt.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.