Lemondás, tüntetés

3

ujkelet.live

Amichai Esed, a tel-avivi kerület (volt) rendőrparancsnoka korábban már utalt arra, hogy a rendvédelmi erők képzési osztályának élére tervezett áthelyezése Kobi Sábtáj rendőrfőnök és Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter “politikai indíttatású” trükkje, azzal a céllal, hogy kiszorítsák a testület kötelékéből. Így aztán, nem okozott különösebb meglepetést, hogy kedden nem vett részt Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter jeruzsálemi irodájában tartott saját lefokozására összehívott felsővezetői ünnepségen, majd egy nappal később, szerdán bejelentette lemondását.

Annak ellenére, hogy Kobi Sábtáj rendőrfőkapitány és Ben-Gvir folyamatosan ragaszkodott ahhoz a verzióhoz, miszerint Esed eltávolítása előre megtervezett volt, a nemzetbiztonsági miniszter egyáltalán nem titkolta, hogy korábbi döntése a tel-avivi tüntetések kezeléséhez kötődött. Sábtáj, aki túl sokat kapott beosztottja miatt, egyetértett ugyan Ben-Gvir terveivel, igaz a kivitelezést egészen másképp gondolta.

Mindezek után, Esed lemondását bejelentő sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy „nem tudott megfelelni Ben Gvir elvárásainak, amelyek közé tartozott a szabályok megszegése és a szakmai döntéshozatalba való egyértelmű beavatkozás elfogadása.

Könnyen alkalmazhattam volna aránytalan erőt, és megtölthettem volna az Ichilov sürgősségi osztályát minden tel-avivi tüntetés végén. Perceken belül megtisztíthattuk volna az Ayalont betört fejek és törött csontok szörnyű árán, valamint a rendőrség és a polgárok közötti egyezmény megszegése árán.”

„Parancsnokként, rendőrök nemzedékeit tanítottam arra, hogy felismerjék az erő határait, megőrizve szerződésünket a nyilvánossággal. Sajnos három évtizedes szolgálatom során először találkoztam azzal a bizarr valósággal, amely kapcsán a rend nem a kívánt cél, hanem éppen ellenkezőleg,” – tette hozzá.

Esed, továbbá hangsúlyozta, hogy Ben-Gvir követeléseinek megtagadása egy jól beolajozott mérgező gépezet ellene fordulását eredményezte, ami jelentős életveszélyt is jelentett. Mindezen előzményektől függetlenül, elmondása szerint nem hátrált meg, mindig egy utat és egy irányt követve, a fékeket és ellensúlyokat, az izraeli törvényt, valamint az erkölcs és az igazságosság szabályait tartva szem előtt.

Végezetül, a volt kerületi rendőrkapitány azt üzente, hogy a rendőrség ne ijedjen meg látszólagos kiszorítása miatt, mivel a parancsnokoknak szilárdan kell állniuk, ragaszkodniuk kell a szervezet értékeihez, és felül kell emelkedniük a múló személyes megfontolásokon. Hozzátéve, hogy szakmaiság árát megfizette azért, hogy kitartott elvei mellett, miközben „33 év egyenruhás szolgálat – a rendőrkapitányi tisztségre való nevezés előtti utolsó szakaszban – a csatornába került. Mindez egyszerű okból: megköveteltem, hogy a parancsnokságom alá tartozó tisztek tartsák be a törvényt.”

Ben-Gvir rövid magyarázatként, egy későbbi sajtótájékoztatón azzal vádolta a rendőrkapitányt, hogy „behódolt a baloldalnak,” mondván, „veszélyes precedens, ha a politika beszivárog a magas rangú rendőri pozíciókba.”

Esed lemondása után, hasonlóan a Joáv Gallant védelmi miniszter március végén a miniszterelnök által bejelentett kirúgását követően, az este folyamán izraeliek ezrei vonultak az utcára országszerte és zártak le több főútvonalat.

A legnagyobb tiltakozás a tel-avivi Ayalon autópályán zajlott, ahol a rendőrség összecsapott a forgalmat akadályozó és tüzeket gyújtó zavargókkal. A főútvonalat órákig lezárták, mielőtt a rendőrség éjfél után erőszakkal feloszlatta a tüntetőket. A közeli épületekből tűzijátékot indítottak a tüntetőkkel való szolidaritás jegyében, másrészről egy sofőr gázolt át a tömegen és legalább egy személyt megsebesített, mielőtt a rendőrök megállították és letartóztatták.

Az autópályán összegyűlt tömeg oszlatására a rendőrség lovas tiszteket és vízágyúkat vetett be, de voltak, akik ellen fizikai erőszakot alkalmaztak.

A tel-avivi tüntetésen 15, míg legalább tíz személyt más helyszíneken, többeket Jeruzsálemben tartóztattak le, közölte a rendőrség.

Néhány hónapig tartó tűzszünet után, a koalíció visszatért eredeti tervéhez a jogi reform külön választott elemeinek gyors parlamenti megszavazásához, felerősödő tiltakozásokat vonva maga után. A tüntetések Ben-Gvir ismételt nemtetszését váltották ki, azt hangoztatva, hogy a kormány ellen tiltakozókkal, – akiket anarchistáknak, terroristáknak nevezett, keményebb elbánás és több letartóztatás szükséges, miközben az ultraortodox illetve telepes tiltakozások esetén kevesebb erőszakra szólított fel.

A nemzetbiztonsági miniszter felháborodása gyakran Esed ellen irányult, aki nem volt hajlandó a szerinte a szabályzat által előírtnál súlyosabb erőszakot alkalmazni a hónapok óta tartó jogi reform ellen fellépő tüntetők ellen.

A tel-avivi rendőrkapitány lemondása tüntetéseket váltott ki Jeruzsálemben is, ahol több százan gyűltek össze először Benjámin Netanjahu miniszterelnök Gáza utcai rezidenciája előtt, majd tovább haladva elzárták a Párizs téri kereszteződést. A rendőrség lovas rendőröket és szörnyű szagú vízzel töltött vízágyúkat vetett be a nagy számban jelenlévő diákok és középkorúak ellen. Az erőszakos fellépés közben többen megsérültek.

Tegnap este Tel-Aviv és Jeruzsálem mellett mintegy 40 városban tüntettek.

Előzmények

Ben-Gvir és a koalíció szerint a kormányt azért választották meg, hogy helyreállítsák a törvény szerinti egyenlőséget, amelyet a nemzetbiztonsági miniszter a rendőrség berkeiben történő átszervezéssel és egyúttal saját hatáskörének eddig nem tapasztalt szélesítése révén kíván elérni.

Eseddel kapcsolatban, és azt követően, hogy Ben-Gvir az izraeli arab gyilkosságok meredek növekedéséért, és a kormányellenes tüntetések szerinte engedékeny kezeléséért kizárólag Sábtájt vádolja, borítékolható volt az is, hogy a nemzetbiztonsági miniszter azt is alig várja, hogy lejárjon a rendőrfőkapitány mandátuma, ugyanis már saját kinevezése előtt tudta, hogy nem hosszabbítja meg megbízatását. A döntés természetesen a kabineten múlik, de a nemzetbiztonsági miniszter véleménye ez esetben igen sokat fog nyomni a latban.

Az is nyilvánvalóvá vált, hogy ezen túlmenően is komoly feszültségek voltak Ben-Gvir és Sábtáj között, például a magas rangú rendőrtisztek kinevezése, mindenekelőtt Tel-Aviv körzeti parancsnokának leváltása miatt. Mindketten ki akarták szorítani a hivatalban lévő Esedet, de Sábtáj egy hozzá közelállóra, Amir Cohen határrendészeti parancsnokra akarta lecserélni korábbi beosztottját.

Ben-Gvir azonban a parti körzet parancsnokát, Jorám Szofert vagy Jeruzsálem rendőrfőnök-helyettesét, Dani Levyt szándékozott kinevezni. Sabtáj mindkét jelöltet elutasította.

Végül Sábtáj múlt héten bedobta a törülközőt, és Ben-Gvir jelenlétében kijelentette, hogy nem pályázik a további egy éves hosszabbításra, emellett nyilvánosságra hozták, miszerint a déli körzet parancsnokhelyettese, Peretz Amar helyettesíti Esedet.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án Új Kelet Live

Gallant Washington utazik, vége Netanjahu tilalmának; Ben-Gvir nem kapott meghívót a biztonsági ülésre; Az északi kibuc lakói megelégelték a házaikra leadott lövéseket; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 1-jén
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 30-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 27-én

3 Kommentek

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .