Esti rövidek: Mit lőttek ki Libanonból?

ujkelet.live

FELMENTVE

A jeruzsálemi kerületi bíróság felmentett egy határrendészt, aki 2020-ban agyonlőtt egy autista palesztin férfit.

A határrendész, akinek a nevét tilos nyilvánosságra hozni, megölte Ijjád Hallakot az óvárosban, miután tévesen azt hitte, hogy a kezében lévő telefon fegyver, és miután Hallak nem reagált a felszólításokra.

A bíróság úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó tiszt az eset során „önvédelemből, valamint a körülötte lévők életét szem előtt tartva cselekedett”.

NEM AKNAVETŐ

Az Izraeli Védelmi Erők este közölte, hogy korábbi állításával ellentétben nem aknavetőt gránátot, hanem páncéltörő rakétát lőttek ki Libanonból Izrael felé. A lövedék a határ közelében, izraeli területen robbant fel. Válaszul az izraeli tüzérség célba vette a területet, ahonnan a páncéltörőt kilőtték.

Az ENSZ dél-libanoni békefenntartó missziója, az UNIFIL korábban a nap folyamán azt állította, hogy nem tudja megerősíteni, hogy rakétaindítás okozta-e a robbanást ma reggel az izraeli határ mentén, de a hangok ,,megfeleltek egy esetleges indításéhoz”.

Az UNIFIL azt állítja, hogy békefenntartókat küldött a történtek kivizsgálására, miközben a misszió vezetője a libanoni és az izraeli hatóságokkal is tárgyal a feszültség enyhítése érdekében.

A HAMÁSZ VÁLLALTA

A Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet katonai szárnya szokatlan módon teljes felelősséget vállalt a szamáriai Kedumimnál végrehajtott terrortámadásért.

A terrorista, Ahmed Ghaidan délután Kedumim zsidó közösség közelében érkezett autójával. Egy civil őrszem észlelte, ahogy járművével egy olyan úton halad, melyet a biztonsági erők használnak. Egy civil járőrt és egy térségben állomásozó katonát riasztottak a jármű ellenőrzésére. Papírjai elkérésekor a terrorista tüzet nyitott és megölte a katonát. A terroristának sikerült gyalog megszöknie, de a Givati felderítők és egy civil járőr üldözőbe vették és agyonlőtték néhány méterre a támadás helyszínétől.

Palesztin források azt mondták az Al-Kudsz csatornának, hogy Ghaidan unokatestvére Mutaz Szalah al-Kawadzsának, aki márciusban terrortámadást követett el Tel Avivban a Dizengoff utcában.

A megölt katona Silo Joszef Amir (22) törzsőrmester, a Givati dandárban szolgált.

ESED

Amichai Esed szerdán bejelentette visszavonulását a rendőrségtől, azt állítva, hogy „politikai megfontolások” miatt távolították Tel Aviv körzet vezetői posztjáról, és azért, mert megtagadta az „aránytalan erőszak” alkalmazását, miután a kritikusok szerint túl megengedő volt az igazságügyi reform ellen tiltakozókkal szemben.

Csütörtökön a szélsőjobboldali Otzma Jehudit örökségvédelmi minisztere, Amichai Elijahu Esedre úgy utalt mint „genny, amit el kell távolítani”.

„Örülök, hogy Eshed otthagyja a rendőrséget” – tette hozzá Elijahu a Radio 103FM-nek nyilatkozva.

VÍZÁGYÚ

Ezrek vonultak utcára és akadályozták a forgalmat több autópályán szerda este, miután Esed bejelentette visszavonulását.

A tel-avivi Ichilov Kórház csütörtökön közölte, hogy a tüntetésekről 14 személy érkezett hozzájuk orvosi ellátásra.

Hat közülük szemsérüléssel került be, egyiküket meg is kellett műteni.

„A nagy erejű vízsugár nagy erővel szimulálja az arcra mért közvetlen ütést. Szembevérzést okoz, és károsíthatja a szemlencsét és a retinát” – mondta Igal Leibovitch professzor, a kórház Szemészeti Intézetének igazgatója, helytelenítve a rendőrség vízágyú használatát.

„Most aggodalomra ad okot, hogy az egyik sérültnél a szembevérzés és retinaleválás látásvesztést eredményezhet. Egy másik sérült szembevérzése és intraokuláris lencse sérülése még mindig orvosi vizsgálat alatt áll”.

A tüntetések csütörtökön is folytatódtak országszerte.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ E heti adásunkban a legfrissebb izraeli eseményeket és érdekes történeteket foglaljuk össze: görögországi bombafenyegetéstől az Arkia dolgozóinak tiltakozásán át egy egyedülálló, 3300 éves egyiptomi amulett megtalálásáig.Az adás témái:Görögországi bombafenyegetés egy izraeli hajón – Robbanószerkezetet kerestek búvárok és kutyák a Mano Maritime Crown Iris nevű luxushajóján Szirosz szigeténél. Az izraeli védelmi szervek közreműködésével lefolytatott átkutatás végül nem talált gyanús tárgyat.Az Arkia légitársaság dolgozóinak tüntetése – Több mint 300 alkalmazott vonult utcára Tel-Avivban a többségi tulajdonosok tőkeemelési tervével és a várható dolgozói részesedés-hígítással szemben.Boy George a Nova fesztivál helyszínén – A világhírű énekes ellátogatott az október 7-i mészárlás helyszínére, és beszélt a tragédia ihlette új daláról (We Will Dance Again).3300 éves egyiptomi amulett Tel Gezerben – Egy 17 éves amerikai cserediák véletlenül egy bronzkori, kobra- és szkarabeusz-motívumos pecsétet talált tanulmányútja során.Dubi, a játékmaci bejárja Európát – Az izraeli útlevéllel és úti naplóval utazó plüssmaci egy prágai konferencián is felbukkant, hogy erősítse az európai zsidó iskolások közösségi identitását.A szokásos bónusz epizód.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Esti rövidek: Mit lőttek ki Libanonból?” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.