További információk az Irakban túszul ejtett izraeliről

0

ujkelet.live

A Miniszterelnöki Hivatal szerdán közzétételre engedélyezte, hogy Elizabeth Tzurkov orosz izraeli állampolgár több hónapja eltűnt Irakban, és az iráni támogatású síita Kataib Hezbollah milícia túsza. ,,Tzurkov életben van, és Irakot tekintjük felelősnek a sorsáért és biztonságáért.”

A Miniszterelnöki Hivatal szerint a 36 éves nő orosz útlevéllel, saját kezdeményezésére lépett be Irakba. Látogatásának célja az volt, hogy tudományos kutatást végezzen a Princeton Egyetemen szerzett doktori címéhez.

Jól van és nem Moszad ügynök

Egy politikai forrás este közölte, Elizabeth életben van, és a körülményeit tekintve jó állapotban van Irakban. A forrás azt is megjegyezte, hogy Tzurkov más ,,veszélyes” országokban is járt, és hangsúlyozta, hogy nem a Moszad ügynöke. A forrás szerint nem szállították át Iránba – de aggódnak ennek eshetőségre miatt. Izraelben a becslések szerint az őt elraboló iráni szervezet tudta, hogy izraeli.

Tzurkov

Tzurkov szolgált az izraeli hadseregben, beszél angolul, héberül, oroszul és arabul, két diplomát szerzett nemzetközi kapcsolatokból és közel-keleti tanulmányokból a Héber Egyetemen és a Tel Avivi Egyetemen, valamint az American News Lines Institute agytröszt és a jeruzsálemi székhelyű Izraeli-Palesztin Fórum a Regionális Gondolkodásért munkatársa. Évekkel ezelőtt Natan Saranszki volt izraeli miniszternek is dolgozott.

A New Lines Institute közölte, hogy legutóbb március 19-én lépett kapcsolatba Tzurkovval. Állítólag azt mondta kollégáinak, hogy „elege volt a közel-keleti terepkutatásból, és szeretne visszatérni Princetonba”.

Tzurkov legutolsó tweetje március 21-i. Édesanyja azt mondta, fogalma sem volt arról, hogy lánya Irakban van.

„Utoljára két hónapja hallottam róla, azt mondta, hogy Törökországban van” – mondta a héber médiának.

Az elrablása

A New York Times szerint Tzurkovot márciusban egy bagdadi kávézóból távozóban rabolták el.

Azért látogatott Irakba, hogy kutatást végezzen az Irán által támogatott frakciókról az országban, különös tekintettel Moqtada Sadr iraki síita vezető mozgalmára. Korábban Szíriában, Irakban, Jordániában, Törökországban és a régió más országaiban végzett terepmunkát – olvasható a honlapján.

Irak ellenséges országként van megjelölve, a törvény tiltja, hogy izraeli állampolgárok oda utazzanak. Tzurkov ettől függetlenül már járt Irakban, és a forrás nem volt hajlandó megmondani, hogy figyelmeztették-e az ellenséges országokban tett utazásaival kapcsolatban.

,,Izraeli tisztviselők kapcsolatba léptek a családdal az incidens után. Más országokkal, például Oroszországgal és az Egyesült Államokkal is dolgoznak a kiszabadításán. Az állam mindent megtesz annak érdekében, hogy kiszabadítsa, bár rossz tettet követett el azzal, hogy ellenséges államba ment, ő egy bajba jutott állampolgár” – tette hozzá a forrás.

Az elrablást a külföldi sajtóban megjelent riportok miatt tették közzé, jegyezte meg a forrás. Az eltűnését követő első napokban riportok jelentek meg Bagdadban ,,egy amerikai állampolgárságú orosz nő elrablásáról”. Az elrablással kapcsolatos hírek először június 14-én jelentek meg angolul Michael Rubin iráni szakértő, az American Enterprise Institute munkatársának az Irán által támogatott iraki milíciák növekvő erejéről szóló cikkében, és a következő napokban más sajtóorgánumok is felfigyeltek rá.

Elrablói

Az iraki Kataib Hezbollah egy síita fegyveres szervezet, amely 2007-ben több fegyveres szervezetből alakult Irán égisze alatt, hogy harcoljon az iraki amerikai invázió ellen. Az elmúlt évtizedben a szervezet része lett az iraki síita milíciák ernyőszervezetének, amely az Irak nagy részét elfoglaló ISIS felszámolására jött létre.

Ez egy Iránhoz kötődő szervezet, amely a jelentések szerint közvetlen támogatást kap tőle – fegyvereket és pénzt. A szervezet fenyegetéseket tesz az Egyesült Államok és Izrael felé, és nagyon harcos minden iraki elemmel szemben, amely ellenzi az iráni befolyást a térségben. A szervezet élén álló személy, amennyire tudni, Hadzs Abu Husszuein al-Hamidaw.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 1-jén Új Kelet Live

A Kohelet Forum vezetője kritizálta a kormányt; Eltemették a Dalika család 5 tagját; Az izraeli hadsereg állítólag támadást hajtott végre Szíriában; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 1-jén
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 30-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 27-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 26-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .