ujkelet.live
DZSENIN
Az Izraeli Védelmi Erők kiterjedt katonai műveletet indított hétfőre virradóra a szamáriai Dzseninben (Palesztin Hatóság területe) és annak menekülttáborában, az izraeli elrettentés helyreállítása céljából.
A hadsereg délután közölte, hogy a csapatok egy robbanóanyag-laboratórium feltárásakor több száz, már használatra kész eszközre bukkantak.
A katonák rádiókat és katonai felszereléseket is lefoglaltak a helyszínen.
Ezen túlmenően a második robbanóanyag-gyártó létesítményben több tucat rögtönzött robbanószerkezet volt, valamint egy útmutató további robbanószerkezetek készítéséhez.
A harmadik robbanóanyag-gyártó üzemben robbanószerkezetek gyártásához használt eszközöket találtak. A katonák az összes fegyvert és robbanóanyagot lefoglalták.
Az ENSZ közel-keleti megbízottja, Tor Wennesland azt mondta, hogy felvette a kapcsolatot izraeli és palesztin vezetőkkel dzsenini helyzet deeszkalációja érdekében, valamint hogy „biztosítsák a humanitárius segélyek bejutását, és a szükséges egészségügyi és egyéb felszerelésekét”.
A Fehér Ház támogatását fejezte ki „Izrael biztonsága és népe védelméhez való joga mellett a Hamász, a Palesztin Iszlám Dzsihád és más terrorista csoportok ellen”.
Benjámin Netanjahu miniszterelnök helyzetértékelést folytatott Joáv Gallant védelmi miniszterrel, Herci Halevi vezérkari főnökkel és Ronen Barral, a Sabak vezetőjével.
TÜNTETÉS
Kormányellenes tüntetők százai gyűltek össze a Ben Gurion repülőtér fő terminálján kívül, és néhány esetben belül is, erős rendőri jelenlét közepette.
Táblákkal és ,,demokrácia” valamint más jelszavakat skandálva tüntettek a folyamatban lévő igazságügyi reform ellen.
A rendőrség 37 kormányellenes tüntetőt vett őrizetbe a demonstráció alatt.
Hiábavaló? Szimcha Rothman, a Kneszet Alkotmány Jogi és Igazságügyi Bizottság elnöke szerdán azt mondta, reméli, hogy a koalíció azon törvényjavaslata, amely korlátozza az ésszerűségi elv alkalmazását, a héten jóváhagyásra kerül a bizottságban. Ez lehetővé tenné, hogy már jövő hétfőn a Kneszet elé kerüljön első olvasatra.
- Az „ésszerűségi elv” alkalmazásával a bírák mérlegelhetik és érvényteleníthetik a kormány vagy a közszféra döntéseit.
- A múlt hétfői meghallgatáson a főügyész-helyettes figyelmeztetett, hogy a kormány javaslata jogi „fekete lyukat” okoz, és „komolyan károsítja az alapvető demokratikus értékeket”.
Rothman szerint vannak ostoba és hozzá nem értő politikusok, de döntéseiket – a demokrácia alapelveként – nem szabadna bírósági vizsgálat alá vonni.
TERRORTÁMADÁS
Egy 16 éves dzsenini palesztin megkéselt egy 28 éves férfit Bnei Brakban.
A terroristát letartóztatták. A sérültet kórházba szállították.
,,Egy terrorista érkezett Bnei Brakba, megkéselt és könnyű, közepesen súlyos sérüléseket okozott egy civilnek” – idézte Já’ákov Kobi Sabtáj rendőrfőkapitányt a 12-es csatorna. ,,Elmenekült, és a rendőrség rövid időn belül elfogta. A gyanúsított állítása szerint azért jött, hogy a dzsenini események miatt terrortámadást hajtson végre.”
Sabtáj hozzátette: ,,A dzsenini hadművelet fényében további terrortámadásokra és nacionalista eseményekre készülünk a következő napon.”
