A dzsenini művelet és a reakciók

1

ujkelet.live

Az Izraeli Védelmi Erők kiterjedt katonai műveletet indított hétfőre virradóra a szamáriai Dzseninben (Palesztin Hatóság területe) és annak menekülttáborában. A palesztinok nyolc halottról és 80 sebesültről számoltak be. Egy izraeli katona könnyebben megsérült egy izraeli gránát repeszei következtében. Az ellátás után visszatért egységéhez.

  • Háttér: Az elmúlt két évben Dzsenin a terrorizmus hírhedt központjává és iráni fellegvárává vált, veszélyesen közel az izraeli közösségekhez. Az izraeliek elleni terrortámadások többsége ebből a régióból ered.
  • Körülbelül két hete született a döntés a művelet végrehajtásáról, de megvárták az áldozati ünnep, íd al-Adhá végét.
  • A célja: Az izraeli elrettentés helyreállítása Észak-Szamáriában és különösen Dzseninben.
  • A hadműveletben a kommandós dandár és az elit egységek több száz harcosa vesz részt, több tucat légi jármű kíséretében.
  • ,,Nem azért jöttünk, hogy elfoglaljuk a menekülttábort, ez nem a Palesztin Hatóság, hanem a dzsenini terrorcsoportok elleni művelet” – hangsúlyozta az izraeli hadsereg szóvivője, Daniel Hagari ellentengernagy, „dandárszintű razziának” nevezve a műveletet.
  • A csapatok letartóztattak több mint 30 gyanúsítottat.
  • A hadsereg a levegőből több mint 10 alkalommal támadott terrorista célpontokat, köztük a menekülttáborban a terrorfrakciók műveleti központját. 
  • Többek között megsemmisült egy robbanóanyagok gyártására és tárolására szolgáló laboratórium, egy rögtönzött rakétavető és más fegyverek.
  • A délutáni órákban légicsapást mértek palesztin fegyveresekre, akik a menekülttáborban egy mecset közelében tűzharcot folytattak az izraeli erőkkel.

Üzenet: A Kan közszolgálati műsorszolgáltató szerint Izrael informálta a palesztin tisztviselőket a művelet elején, hangsúlyozva, hogy ezen a ponton a a fegyveresekre koncentrálnak a dzsenini menekülttáborban.

A Haaretz szerint Izrael hetekkel korábban tájékoztatta az Egyesült Államokat a tervezett műveletről.

Reakció

A Wafa hivatalos hírügynökség jelentése szerint Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke „sürgős értekezlet” tartására szólította fel a palesztin vezetést az Izraeli Védelmi Erők hadműveletének fényében.

„Amit az izraeli megszálló kormány csinál Dzsenin városában és annak táborában, az egy új háborús bűn védtelen népünk ellen” – mondta Nabil Abu Rudeineh, Abbász szóvivője a Wafa szerint.

„A megszálló kormány és a terrorista telepesei által elkövetett összes bűncselekmény nem fogja elérni számukra a biztonságot és a stabilitást, amíg palesztin népünk szintén nem érzi ezeket”.

A szóvivő felszólította a nemzetközi közösséget, hogy „törje meg szégyenletes hallgatását, és tegyen komoly lépéseket annak érdekében, hogy rákényszerítse Izraelt a palesztin népünk elleni agresszió leállítására, és felelősségre vonja mindezen bűncselekményekért”.

Gáza: A Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet vezetője, Iszmail Haniyeh nyilatkozatában kijelentette, hogy „népünk” tudja, hogyan reagáljon az izraeli erők Dzsenin műveletére.

„Felszólítjuk népünket a területeken, hogy álljanak ki Dzsenin mellett és védjék meg népét, hogy meghiúsítsák az ellenség tervét” – mondta Haniyeh közleményében.

„A Dzseninben ontott vér minden irányban meghatározza a következő szakasz természetét… Népünk és ellenállásuk mindenhol tudja, hogyan kell reagálni erre a barbár agresszióra”.

Bosszúra készülve: Fokozott éberség uralkodik Izrael légvédelmi rendszernél, különösen délen. Rakétázásra számítva Gázából Izrael figyelmeztette a gázai terrorszervezeteket egy ilyen támadás következményeire.

Korábban Jordánia szintén elítélte az „izraeli agressziót” Dzseninben, és felszólította a nemzetközi közösséget, hogy gyakoroljon nyomást Izraelre a művelet leállítására, mielőtt a helyzet elfajulna.

Meglepetés és változásra törekvés

Az izraeli hadsereg nemzetközi szóvivője szerint bár a dzsenini hadművelet várható volt, annak végrehajtása meglepetésként hatott a terepen lévő fegyveresek számára.

„Az emberek tisztában voltak azzal, hogy valószínűleg be fogunk menni” – mondta Richard Hecht alezredes, ,,de a levegőből indított csapások – egy célponttal a tábor belsejében – alapvetően meglepték őket”.

A csapatok bent maradtak a táborban, „meghatározott célpontokat” keresve.

,,Még mindig fegyvereket és lőszereket foglalunk le” és ,,infrastruktúrát” – mondta Hecht, hozzátéve, hogy a hangsúly a dzsenini táboron van, és nincs konkrét ütemterv a művelet befejezésére.

A területért felelős hadosztályának parancsnoka szerint a dzsenini nagy hadművelet célja a város „helyzetének megváltoztatása”.

„Dzsenin városa, és különösen a menekülttábor egy terror fellegvár, amely a terrorizmust az egész [területre] és a hátországra exportálja” – mondta Avi Blot dandártábornok a csapatoknak címzett levelében.

„Az ellenség szemében a menekülttábor ‘menedékvárossá’ vált, és az Izraeli Védelmi Erők cselekvési szabadsága a térségben kihívást jelent”.

„A helyzet megváltoztatása és cselekvési szabadságunk kiterjesztése érdekében megyünk ebbe a műveletbe. Küldetésünk: operatív irányítás létrehozása, terroristák meghiúsítása és letartóztatása, az ellenséges infrastruktúra elpusztítása és a fegyverek elkobzása”.

Blot névvel utalt a műveletre, Bajit Vagan-nak nevezve, szó szerint Otthon és Kert.

A katonai szóvivő közölte, hogy a műveletnek nincs hivatalos neve.

Eddig minden a terv szerint

Joáv Gallant védelmi miniszter Herci Halevi vezérkari főnök és más magas rangú tisztviselőkkel végzett helyzetértékelését követően kijekentette: ,,Az elmúlt néhány órában súlyos csapást mértünk a dzsenini terrorista szervezetekre… A művelet a terveknek megfelelően halad, lenyűgöző eredményeket sikerült elkönyvelnünk”.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án Új Kelet Live

Halevi figyelmeztetése; A bíróság tudni akarja, miért nem szankcionálja a kormány Jeruzsálem szefárd főrabbiját; Netanjahu intézkedése a szivárogtatások ellen; Ami kimaradt; Időjárás és a sábát bejövetele
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 27-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 26-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 23-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 21-én
Megosztás

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .