A török hírszerzés lekapcsolta a Moszad kémhálózatát

0

ujkelet.live

A kormánypárti Daily Sabah szerint a török Nemzeti Hírszerző Szervezet – más néven MIT – közölte, hogy leleplezett egy Moszad kémhálózatot az országban, és letartóztatta hét tagját, akik beismerő vallomást tettek.

Az isztambuli rendőrség terrorelhárító részlegével közös akció során 56 operatívot találtak, akik összesen kilenc hálózatot alkottak, melyet kilenc Moszad ügynök felügyelt Izraelben. A többnyire közel-keleti származású ügynökökből álló sejt arab nyelvű álweboldalakat használt fel a célpontok érdeklődésének felkeltésére, és arra késztette őket, hogy cikkekre kattintsanak, hogy kémprogramokat telepítsenek telefonjukra. Az ügynökök feladatai között szerepelt, hogy információkat gyűjtsenek külföldi állampolgárokról, olyan módszereket alkalmazva, mint a megfigyelés, a WiFi hálózatok feltörése, valamint a célpontok fényképezése és elektronikus nyomon követése.

Az újság szerint az ügynököket Bangkokban és más nemzetközi helyszíneken képezték ki. A Moszad-ügynökök, köztük állítólag egy palesztin is, különböző közel-keleti országból valók, és tartótisztjeikkel telefonon keresztül kommunikáltak.

Az újság szerint a kibertechnológiai képzésüket a Cyberintelligence International Private Ltd, egy tel-avivi székhelyű cég indiai tulajdonosa biztosította. A cég tulajdonosa segített a kémeknek feltörni telefonokat, és linkeket küldeni, amelyek hozzáférést biztosíthatnak számukra a célpontok számítógépeihez.

A jelentés azt állította, hogy Izrael arab kémeket küldött Isztambulból, hogy hírszerzési információkat gyűjtsenek libanoni és szíriai célpontokról. A célpontok között volt egy bejrúti Hezbollah épület is, ahol magas rangú katonai és politikai személyiségek élnek.

A sejt egyik vezetője, aki egy Svédországban élő jordán állampolgár személyazonosságát vette fel, utasította az egyik operatívot, hogy fényképezzen le egy stratégiailag fontos damaszkuszi épületet.

A Moszad szíriai ügynökei azonosították egy szír befektetési társaság igazgatótanácsának elnökének irodáját, és szövetkeztek telefonjának, számítógépének és dokumentumainak ellopására.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án Új Kelet Live

Gallant Washington utazik, vége Netanjahu tilalmának; Ben-Gvir nem kapott meghívót a biztonsági ülésre; Az északi kibuc lakói megelégelték a házaikra leadott lövéseket; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 1-jén
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 30-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 27-én
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .