Szíria: Izrael támadást hajtott végre Homsz közelében

ujkelet.live

A szíriai média közölte, hogy az izraeli légierő az éjszaka támadást hajtott végre az ország középső részén található Homsz városának közelében, mely aktiválta az ország légvédelmi rendszereit.

A szíriai hadsereg közleménye azt állította, hogy az izraeli támadásban három civil megsérült, egy polgári benzinkút, valamint több üzemanyagszállító tartálykocsi és teherautó is kigyulladt.

A brit székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpont szerint a célpont a libanoni Hezbollah fegyverraktára volt a városhoz közeli katonai repülőtéren, amelyet Izrael korábban is támadott.

Az Izraeli Védelmi Erők irányelvéhez hűen nem kommentálta a hírt.

A szíriai média múlt vasárnap éjszaka arról számolt be, hogy az izraeli tüzérség egy katonai állást támadott Hader falutól nyugatra, Kuneitra tartományban. Szemtanúk több mint húsz tüzérségi lövedék indításáról számoltak be. Az Al Dzsazíra jelentése szerint Szíriában úgy vélik, a támadás a Hezbollah terrorszervezet megfigyelőállomása ellen irányult. Sérülésről nem érkezett jelentés.

Támadás figyelmeztetéssel

Négy nappal korabban Szíriában hasonló riport érkezett arról, hogy az izraeli tüzérség katonai állásokat vett célba Kuneitra térségében. A támadást követő órákban szórólapokat szórtak szét a levegőből, amelyek figyelmeztették Bassár Aszad elnök hadseregét a posztjait használó Hezbollah terrorszervezettel való további együttműködés következményeire.

„Ti feleltek a tetteitekért” és „A Hezbollah felelős a szenvedéseitekért” – olvasható a levegőből ledobott szórókapokon.

A fenyegetés

A szír külügyminiszter két hete megfenyegetre Izraelt a neki tulajdonított támadássorozat hátterében.

Egy algériai televíziós csatornának adott interjújában kijelentette:

„Izrael tudja, hogy a szíriai válasz kétségtelenül nem marad el. Számunkra kedvező időben fogunk válaszolni, ami minket szolgál, és nem Izraelt. Mint tudjátok más kihívásokkal is szembesülünk – a terrorizmus, a belügyeinkbe való beavatkozás, az amerikai megszállás Szíria északkeleti részén, a török megszállás Szíria északnyugati részén. Ez néha arra készteti az embert, hogy figyelembe vegye ezeket a tényezőket”.

A nagy kép

Az elmúlt egy hónap során hét Izraelnek tulajdonított támadásra került sor Szíriában. Irán és Izrael között az elmúlt hetekben az összecsapások szintet léptek, mely márciusban a megiddói csomópontnál robbantásos támadást végrehajtó terrorista beszivárgásával kezdődött Libanonból, és a Szíriából érkező iráni drón elfogásával majd többfrontos Izrael elleni rakétatámadásokkal illetve megtorlócsapásokkal folytatódott.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Epizód leírása: Egyetemi jogi csaták, kemény belpolitikai beszólások, belső szivárogtatások és egy meglepő kulturális fordulat az ultraortodox közösségben. Túl Lépett a hatáskörén a kollégium? Miért törölte el a Tel-avivi Egyetem fegyelmi bizottsága a hallgató kilakoltatását, akit egy laptopra ragasztott politikai matrica miatt akartak kitenni?Irányváltás a jobboldalon: Moshe Feiglin éles szavakkal illette néhai Jichák Rabin miniszterelnököt egy podcast-interjúban, miközben az október 7-i eseményekért az oslói szemléletmódot tette felelőssé.Katona- és emberhiány a fronton:  Szmotrich pénzügyminiszter állítja, hogy a katonák túlterheltsége nem a háredi sorozás elmaradásának következménye – de mit mond erről az izraeli hadsereg?Kiszivárgott WhatsApp-üzenetek: Kellemetlen belső beszélgetések kerültek nyilvánosságra, amelyekből kiderül, mit gondol valójában a miniszterelnök tanácsadója Binjámin és Szara Netanjahuról.Háredi képregény-forradalom: Hogyan törtek be a világi Moszad-ügynökök, vadászpilóták és az október 7-i események a szigorúan zárt ultraortodox gyerekkönyvek világába?A szokásos bónusz téma.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Szíria: Izrael támadást hajtott végre Homsz közelében” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.