1 hónapon belül 3 öngyilkosság a hadseregben

ujkelet.live

A múlt héten két katona, egy férfi és egy nő, követett el öngyilkosságot, míg egy harmadik a hónap elején vetett véget az életének, jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató péntek este.

Az elmúlt években csökkent az öngyilkosságok száma a hadseregben, mert volt egy program, amit végrehajtottak. Az elmúlt évben azonban megnőtt a számuk, és Herci Halevi vezérkari főnök azt az utasítást adta, hogy több erőforrást és erőfeszítést fektessen be a probléma kezelésébe.

Halevi Jom Hazikaronkor tartott beszédében az öngyilkos katonákat is megemlítette, és reflektorfénybe helyezte azt a nehéz jelenséget, amellyel az Izraeli Védelmi Erők küzd.

Újabb elsült fegyver

Péntek este arról is beszámoltak, hogy az egyik elit egység harcosának fegyvere elsült a katonák szállásán. Sérülés nem történt, de a falban kár keletkezett.

Sahar Sztrug törzsőrmester öt évvel ezelőtti halála után, akit bajtársa mellkason lőtt, amikor a barakkban játékból előhúzták fegyverüket és egymásra szegezték, szigorították az eljárásokat az hadseregben, de ennek ellenére újabb lövöldözést rögzítettek, amely csodával határos módon sérülés nélkül végződött. A hadsereg közölte: ,,Ez egy súlyos incidens, amelyet a parancsnokok kivizsgálnak.”

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Epizód leírása: Egyetemi jogi csaták, kemény belpolitikai beszólások, belső szivárogtatások és egy meglepő kulturális fordulat az ultraortodox közösségben. Túl Lépett a hatáskörén a kollégium? Miért törölte el a Tel-avivi Egyetem fegyelmi bizottsága a hallgató kilakoltatását, akit egy laptopra ragasztott politikai matrica miatt akartak kitenni?Irányváltás a jobboldalon: Moshe Feiglin éles szavakkal illette néhai Jichák Rabin miniszterelnököt egy podcast-interjúban, miközben az október 7-i eseményekért az oslói szemléletmódot tette felelőssé.Katona- és emberhiány a fronton:  Szmotrich pénzügyminiszter állítja, hogy a katonák túlterheltsége nem a háredi sorozás elmaradásának következménye – de mit mond erről az izraeli hadsereg?Kiszivárgott WhatsApp-üzenetek: Kellemetlen belső beszélgetések kerültek nyilvánosságra, amelyekből kiderül, mit gondol valójában a miniszterelnök tanácsadója Binjámin és Szara Netanjahuról.Háredi képregény-forradalom: Hogyan törtek be a világi Moszad-ügynökök, vadászpilóták és az október 7-i események a szigorúan zárt ultraortodox gyerekkönyvek világába?A szokásos bónusz téma.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“1 hónapon belül 3 öngyilkosság a hadseregben” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.