Sábát előtti rövidek: Iráni miniszter az izraeli határ közelében

0

ujkelet.live

CENTCOM

Michael Erik Kurilla négycsillagos tábornok, az Egyesült Államok Központi Parancsnokságának (CENTCOM) vezetője szerda este érkezett Izraelbe egy olyan útra, amelynek középpontjában a hadseregek közötti kapcsolatok erősítése áll, különös tekintettel a haditengerészeti műveletekre.

Kurilla, akit az Izraeli Védelmi Erők vezérkari főnöke, Herci Halevi altábornagy látott vendégül, csütörtökön az izraeli haditengerészet elit Sajetet 13 kommandós egységénél tett látogatással kezdte útját.

A tábornokot az egység vezetője, akit csak héber keresztnevének kezdőbetűjével és rangjával mint ,,Alef” ezredes lehet azonosítani, tájékoztatta. A tájékoztatón az egység hadműveleteire, az amerikai haditengerészettel folytatott közelmúltbeli közös tevékenységére és a közelmúltbeli hírszerzési értékelésekre összpontosítottak.

Ezt követően Kurilla és Halevi külön megbeszélést tartottak, megvitatva „a két hadsereg közötti együttműködés és a műveleti képességek megosztásának további bővítését”.

Az elkövetkező hetekben megbeszélésekre kerül sor a vezérkari főnök-helyettes, Amir Baram vezérőrnagy és CENTCOM-társa, Gregory M. Guillot altábornagy között annak érdekében, hogy „folytassák a közös műveleti tervezést a hadseregek között.”

KÉP

A Szajeret Matkal parancsnoka az elmúlt évben többször találkozott Emmanuel Moreno alezredes családjának képviselőivel fényképének közzététele miatt, jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató csütörtök este. Továbbra is nézeteltérések vannak a biztonsági szervezeteknél, hogy a fotó közzétehető-e, vagy még mindig biztonsági akadályba ütközik.

A Moreno család nem érdekelt Moreno fotójának közzétételében. A publikálást jelenleg a biztonsági szervezeteken belüli hangok gátolják, akik azt állítják, hogy még van biztonsági akadály, de ezek idővel csökkenek.

Katonai szolgálata alatt Moreno több száz titkos hadműveletben vett részt. A második libanoni háború végén, 2006-ban esett el a Baalbek térségében vívott csatában – fényképének közzététele azóta tiltott.

JAPÁN

Izrael és Japán péntek délelőtt aláírt egy turizmus alatti ideiglenes munkavállalásra jogosító vízummegállapodást (Work and Holiday Visa), amely tizenkét hónapos tartózkodást tesz lehetővé az izraeliek számára Japán területén.

A pályázóknak meg kell felelniük olyan alapvető feltételeknek, például a büntetlen előélet, valamint egészségügyi biztosítással és elegendő elsődleges megélhetési forrással is kell rendelkezniük.

A vízumról szóló megállapodás részeként a 18 és 30 év közötti izraeli és japán fiatalok legfeljebb 12 hónapos tartózkodási vízumot kaphatnak, ami lehetővé teszi számukra, hogy a nyaralásuk alatt kombinálják a munkát, a nyelvtanulást vagy a képzési programokat a fogadó országban.

Szintén a megállapodás keretein belül az izraeli fiatal high-techeseknek lehetőségük lesz Japánban dolgozni.

A megállapodást Izrael japán nagykövete, Gilad Cohen, Japán államminisztere, Kendzsi Jamada, valamint Hiroshi Yoshida politikai koordinációért felelős miniszterhelyettes írta alá.

A megállapodás az El Al közvetlen Izrael-Japán vonalának márciusi felavatását követi, amelyet a Külügyminisztérium és Izrael tokiói nagykövetsége segítségével nyitottak meg.

A megállapodás és a vonal megnyitása várhatóan hozzájárul az izraeli turisták számának növekedéséhez Japánban, valamint turisták és üzletemberek érkezéséhez Japánból Izraelbe.

IRÁN

A Libanonba látogató Hosszein Amir-Abdollahian iráni külügyminisztert pénteken rögzítették az izraeli határvidék közelében. A Hezbollah honlapján arról számoltak be, hogy Abdollahian azt mondta, ,,a cionista entitás csak az erőből ért, a régióban bekövetkezett pozitív fejlemények a bukásához vezetnek”.

Az iráni miniszter délelőtt a fővárosban, Bejrútban találkozott a Hezbollah terrorszervezet vezetőjével, Hasszán Naszrallah-val. A találkozón részt vett Irán libanoni nagykövete is, és a Tasnim hírügynökség jelentése szerint a két fél tárgyalt a libanoni és palesztin helyzetről, valamint az Irán és Szaúd-Arábia közötti kapcsolatok megújításáról. Azt is közölték, hogy a miniszter telefonbeszélgetést folytatott a gázai Hamász terrorszervezet vezetőjével, Jachíja Szinwarral.

GYILKOSSÁG GYANÚJA

A rendőrség pénteken letartóztatott egy nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy a haifai Rambam egészségügyi központban lekapcsolta egy idős beteg légzőkészülékét, ami a halálát okozta.

Az orvosok szerint a 97 éves férfit – aki Jom Hazikaronkor került kórházba nem részletezett betegsége miatt – leválasztották a gépről, és éjszaka kénytelenek halottnak nyilvánítani.

A rendőrség közölte, hogy nyomozást indítottak, és őrizetbe vettek egy 33 éves nőt.

A nő a férfi és néhai felesége gondozója volt a sajtó szerint.

A gyanúsított védőügyvédje kijelentette, hogy védence tagadja a vádakat, és azt állította, hogy az idős beteg természetes úton hunyt el.

Péntek délután áll bíróság elé, ahol a rendőrség várhatóan kérni fogja előzetes letartóztatásának meghosszabbítását.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .