4-re emelkedett a májusi eládi baltás terrortámadás áldozatainak száma

0

ujkelet.live

Kilenc hónappal azután, hogy súlyosan megsérült egy baltás terrortámadásban a függetlenség napján, a 75 éves Simon Maatuf szerda éjszaka elhunyt.

Lánya, Aviva Hallel a médiának nyilatkozva elmondta, hogy apja egészségi állapota egy fertőzés miatt lassan romlásnak indult.

Temetésére csütörtökön kora délután kerül sor. Testvére, hat gyermeke és 13 unokája gyászolja.

Maatuf fegyveres biztonsági őrként dolgozott egy függetlenség napi rendezvényen, amikor sikoltozást hallott abból az irányból, ahol a terrortámadás kezdődött. A helyszínre sietett, belefutott a két terroristába, akik őt is megtámadták.

Vádemelés

Az izraeli Központi Kerületi Ügyészség júniusban emelt vádat a két palesztin terrorista ellen, akik megöltek három izraelit az ultraortodox Elád városában május 5-én.

A terroristákat három izraeli meggyilkolásával, valamint ötrendbeli emberölési kísérlettel és Izrael területére való illegális belépéssel vádolták meg.

A terrortámadás

A vádirat szerint a 19 éves Asz’ad Juszef Asz’ad al-Rifa’i és a 20 éves Szubi Emad Szubi Abu Sqeir a szamáriai Dzsenin melletti Rummaneh faluból „nacionalista és ideológiai indíttatásból követték el a támadást, azzal a céllal, hogy válogatás nélkül izraeli zsidókat öljenek”.

  • A nyomozás megállapította, hogy egyikük sem köthető terrorszervezethez.
  • Együtt határozták el, hogy terrortámadást hajtanak végre Izraelben.
  • Úgy döntöttek, hogy Eládba mennek, ahol engedély nélkül dolgoztak, és jól ismerték a várost.
  • Áldozataik egyike szállította őket Eládba, ahol késsel és baltával halálos terrortámadást hajtottak végre.
  • Amikor május 5-én megérkeztek a városba megtámadták és megölték 35 éves sofőrüket, Oren Ben Jiftachot.
  • Innen az Ibn Gvirol utcába mentek, ahol megöltek két helyi lakost, Jonatán Habakukot és Boáz Golt és megsebesítettek öt másikat.

Héber nyelvű sajtóértesülések szerint Ben Jiftach nem tudta, hogy a páros illegálisan tartózkodik Izraelben és nem tudott támadási terveikről.

  • Bár technikailag illegális, számos izraeli sofőr végzi palesztin napszámosok szállítását, akik Júdea és Szamáriából besurranak az ország különböző pontjain lévő munkahelyekre.

A terroristákat két nappal a terrortámadás után fogták el a biztonsági erők a város melletti erdőben. Nem tanúsítottak ellenállást.

Rombolás: A hadsereg augusztus 8-án rombolta le a két terrorista otthonát a szamáriai Rumaneh faluban, mely a Palesztin Hatóság területén van.

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .