A hadsereg lerombolta az Eládban gyilkoló terroristák otthonát

Avi/ujkelet.live

Az Izraeli Védelmi Erők és a határrendőrség csapatai az éjszaka a szamáriai Rumaneh faluban (Palesztin Hatóság területe) lerombolták két palesztin terrorista otthonát, akik májusban terrortámadást hajtottak végre Elád városában, megölve három izraelit.

A terroristákat a támadás után elfogták és kihallgatták.

A házrombolásokra azt követően került sor, hogy a Legfelsőbb Bíróság elutasította a családok fellebbezését.

A művelet során erőszakos zavargásokra került sor, beleértve autógumi égetést és az izraeli csapatok kövekkel dobálását. Az izraeli erők tömegoszlató eszközökkel reagáltak.

Az izraeli csapatok körében sérülés nem történt.

Az izraeli Központi Kerületi Ügyészség júniusban emelt vádat a két palesztin terrorista ellen, akik megöltek három izraelit az ultraortodox Elád városában május 5-én.

A vádirat szerint a terroristákat három izraeli meggyilkolásával, valamint ötrendbeli emberölési kísérlettel és Izrael területére való illegális belépéssel vádolták meg.

A vádirat szerint a 19 éves Asz’ad Juszef Asz’ad al-Rifa’i és a 20 éves Szubi Emad Szubi Abu Sqeir a szamáriai Dzsenin melletti Rummaneh faluból „nacionalista és ideológiai indíttatásból követték el a támadást, azzal a céllal, hogy válogatás nélkül izraeli zsidókat öljenek”.

A terroristákat két nappal a terrortámadás után fogták el a biztonsági erők a város melletti erdőben. Nem tanúsítottak ellenállást.

A letartóztatás helyszínén készített videón al-Rifa’i beismerte, hogy barátjával együtt követte el a terrortámadást Eládban.

,,Terrortámadást hajtottunk végre. Nem tudom, mi történt pontosan. Embereket sebesítettünk meg” – vallotta be.

A nyomozás megállapította, hogy egyikük sem köthető terrorszervezethez. Együtt határozták el, hogy terrortámadást hajtanak végre Izraelben. Úgy döntöttek, hogy Eládba mennek, ahol engedély nélkül dolgoztak, és jól ismerték a várost.

Három áldozatuk egyike szállította őket Eládba, akik késsel és baltával halálos terrortámadást hajtottak végre.

Amikor május 5-én megérkeztek a városba megtámadták és megölték 35 éves sofőrüket, Oren Ben Jiftachot. Innen az Ibn Gvirol utcába mentek, ahol megöltek két helyi lakost, Jonatán Habakukot és Boáz Golt és megsebesítettek öt másikat.

Héber nyelvű sajtóértesülések szerint Ben Jiftach nem tudta, hogy a páros illegálisan tartózkodik Izraelben és nem tudott támadási terveikről.

Bár technikailag illegális, számos izraeli sofőr végzi palesztin napszámosok szállítását, akik Júdea és Szamáriából besurranak az ország különböző pontjain lévő munkahelyekre.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“A hadsereg lerombolta az Eládban gyilkoló terroristák otthonát” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.