ujkeletlive
Kormányellenes tüntetések – harmadik hét
Nagyszámú rendvédelmi biztosítás mellett, az új kormány által tervezett radikális igazságügyi reform javaslatait ellenző nemzeti zászlós tömeg szombat este, immár a harmadik egymást követő hétvégén vonult az utcára Tel-Avivban
A rendőrség becslése szerint, mintegy 110 000 békésen tiltakozó demonstráló gyűlt össze a tel-avivi Kaplan sugárúton illetve a Habima téren, de több ezren tüntettek országszerte, Jeruzsálemben, Haifán, Be’erseván, Herzliján és Modi’inban is.
שלל ערים, יותר מ-100 אלף מפגינים: "המדינה נשמטת לנו מתחת לרגליים"https://t.co/62oRLeCEUJ pic.twitter.com/mKYGvjYNew
— ynet עדכוני (@ynetalerts) January 21, 2023
A tüntetők Járiv Levin igazságügy-miniszter, az igazságszolgáltatás drasztikus gyengítésére – a Legfelsőbb Bíróság bírói felülvizsgálati jogkörének blokkolása, illetve a bírák politikai érdekek szerinti történő kinevezésére, irányuló javaslatai ellen tiltakoztak.
A tüntetés egyik központi szervezője, az Izraeli Minőségi Kormányzásért Mozgalom szerint a demonstrálók az új kormány által tervezett veszélyes jogi reform ellen lépnek fel, amely pusztító hatással lehet az izraeli demokráciára.
Yair & Lihi Lapid at Tel Aviv rally. 🇮🇱on lapel. pic.twitter.com/3bL7fANS2I
— Noga Tarnopolsky נגה טרנופולסקי نوغا ترنوبولسكي (@NTarnopolsky) January 21, 2023
A tel-avivi tüntetésen, számos politikus és közéleti személyiség mellett, a múlt héten hiányzó ellenzéki vezető, Jáir Lapid is megjelent.
Amit ma itt lehet látni, az az országot támogató tüntetés. Az országot szerető emberek azért jöttek ma ide, hogy megvédjék a demokráciát, a bíróságokat, az együttélés és a közjó eszméjét. Nem adjuk fel, amíg nem nyerünk, – nyilatkozta Lapid a helyszínen az újságíróknak.
A szintén jelenlévő Beni Gantz volt védelmi miniszter, a Nemzeti Egység párt vezetője, pénteken a közösségi médiában közzétett felvételen szólította fel a politikai spektrum minden oldaláról az izraelieket a tüntetésre.
Nem számít, hogy milyen politikai álláspontot képvisel, szombat este mindenki az utcára fog vonulni, hogy elmondja a kormánynak – igen, lehetséges széles körű megállapodásokat elérni elfogadhatóbb reformok kidolgozásával, de nem szabad átgázolnunk azon, amit az ország alapítói a Függetlenségi Nyilatkozatban aláírtak, és amit 75 éven át felépítettünk.
Azért demonstrálunk, hogy igent mondjunk a reformokra és nemet a bosszúálló intézkedésekre, amelyek lebontják az izraeli ellenállóképességet és a demokráciát, – tette hozzá.
Gideon Sza’ar, a Nemzeti Egység második számú képviselője Haifán jelent meg fiával a több ezres tüntetők között.
Izrael jövőjéért folytatott küzdelem csúcspontján vagyunk. A demokratikus rendszer védelméért folytatott harcban nincs bal- és jobboldal. Az ország polgárainak sorsdöntő küzdelme gyermekeink jövőjéért folyik ezen a földön, egy veszélyes és féktelen kormány által ránk kényszerített küzdelem során – üzente Sza’ar a párt aktivistáinak Telegramon keresztül.
A tel-avivi tüntetésen felszólalt a nemzetközileg elismert író, David Grossman is.
Izrael Államot azért hozták létre, hogy legyen egy hely a világon, ahol a zsidó ember, a zsidó nép otthon érezheti magát. De ha ennyi izraeli érzi magát idegennek a saját országában, akkor nyilvánvalóan valami nincs rendben.
A sötétség óráját éljük. Most van itt a pillanat, hogy felálljunk és kiáltsunk: ez a föld a lelkünkben van. Ami ma történik benne, az határozza meg, hogy mivé válik, és hogy kik leszünk mi és a gyermekeink.
Mert, ha Izrael mássá válik, és távol kerül attól a reménytől és víziótól, amely létrehozta, akkor – I-n ments – bizonyos értelemben megszűnik létezni, – szólt Grossman az összegyűlt tömeghez.
David Grossman: "Behind the predatory 'judicial reform' is a house on fire. I refuse to be exiled in my own country. I meet more & more youth who don't want to live here anymore… If so many Israelis feel alien at home, it's clear something's gone wrong." pic.twitter.com/1im17OMFM6
— Noga Tarnopolsky נגה טרנופולסקי نوغا ترنوبولسكي (@NTarnopolsky) January 21, 2023
Az egyre dagadó tüntetések közepette, egyes héber média riportok szerint a Kneszet alkotmány-, törvény- és igazságügyi bizottságának elnöke kész felgyorsítani a Levin-féle illetve a Vallásos Cionizmus párt képviselője, Szimcha Rothman által kidolgozott javaslat megvitatását, majd végül a két tervezetet összevonva, Netanjahu koalíciója rekord gyorsasággal február 1-jéig már meg is dzsbaztatná a Kneszetben a törvény első olvasatát.
A széleskörű hazai és nemzetközi szakmai kritikák ellenére, Benjamin Netanjahu miniszterelnök többször is kijelentette, hogy kormánya a novemberi választásokon felhatalmazást kapott a választóktól arra, hogy pártja átfogó igazságügyi reformra vonatkozó terveit végrehajtsa. A múlt heti nyolcvanezres tömeg tiltakozását követően, a heti kabinetülésen elhárította a bírálatokat, és azzal érvelt, hogy a tervezett változtatások inkább erősítik a demokráciát, mintsem felgyorsítják annak végét, fenntartva azt is, hogy a kormány a nép akaratát hajtja végre.
Koalíciós válság – több oldalról
A szombati tüntetésekre nem sokkal azután került sor, hogy a kormány tisztviselői dühösen és gyors reformokat ígérve reagáltak a Legfelsőbb Bíróság szerdai döntésére, amely a Sász vezetőjét, Árje Derit, büntetőjogi háttere miatt eltiltotta a miniszteri kinevezésektől.
Deri a döntést követően azt nyilatkozta, hogy nem áll szándékában lemondani az kabinetben betöltött számos pozíciójáról, miközben a bírósági petíciót benyújtó szervezet azt kérte a főügyésztől, hogy minden rendelkezésre álló lehetőséget kihasználva sürgesse meg miniszterelnök általi menesztését, ellenkező esetben további jogi lépésekre kerülhet sor
A médiában megjelent találgatások és riportok szerint, a miniszterelnök várhatóan a vasárnapi kabinetülésen fogja meneszteni koalíciós partnerét a bel- illetve egészségügyi tárca éléről, négy nappal az ominózus Legfelsőbb Bírósági döntést követően, a lépést állítólag előzetesen egyeztetve Derivel.
Ugyanakkor a koalíció intenzív erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy olyan megoldást találjon, amely lehetővé teszi, hogy Deri vagy a kormány tagja maradjon, vagy hamarosan visszatérjen a minisztériumai élére.
A 12-es csatorna szerint az egyik lehetőség állítólag, hogy “megfigyelőként” alkalmazzák a kabinetben, bár azt nem tudni, hogy ez milyen mértékben orvosolná a Sász-vezér veszteségét.
Az időközben felvetődött miniszterelnök-helyettesi kinevezést szintén nem egyszerű kivitelezni, mivel valószínűleg a kormány feloszlatását, majd újjáalakulását igényelné, és bonyolult jogszabályok elfogadására lenne szükség. Amennyiben meg is történne, a Legfelsőbb Bíróság ezt követően újfent érvényteleníthetné az újabb kinevezést.
A Sász vezetője, eközben úgy tervezi, hogy teljes miniszteri minőségében megjelenik a vasárnap reggeli kabinetülésen, ami a bírósági döntés újbóli megsértésének minősülne, – állítják jogi szakértők, ami újfent problémákat okozhat a miniszterelnök számára. Az eleve vádemelés alatt álló Netanjahu, Deri jogi ügyeibe való beleavatkozás miatt, akár a Legfelsőbb Bíróság alkalmatlanná való nyilvánításával is szembesülhet.
Szmotrich kontra koalíció, vagy fordítva
A vasárnapi tervezett kabinetülésen Deri menesztése valószínűleg meglehetősen hiányos részvétel mellett fog megtörténni, ugyanis a szélsőjobboldali Vallásos Cionizmus párt miniszterei várhatóan bojkottálni fogják az eseményt, tiltakozásul a pénteken felállított illegális előőrs katonaság által véghezvitt kiürítése ellen.
A 12-es csatorna hírcsatorna pártforrásokra hivatkozva úgy tudja, hogy a frakció további lépéseket tervez tiltakozásként, a Bezalel Szmotrich által a koalíciós megállapodások megsértésének nevezett lépés ellen.
החל פינוי המאחז שהקים נכדו של הרב דרוקמן בשומרון | כל הפרטים >>> https://t.co/hICM76KjJ3@carmeldangor pic.twitter.com/GDdzh7KmQJ
— כאן חדשות (@kann_news) January 20, 2023
A feszültséget az okozta, hogy a biztonsági erők pénteken Szamáriában megkezdték a néhai Háim Druckman rabbi unokája által éjszaka létrehozott illegális előőrs kiürítését.
Joáv Gallant védelmi miniszter (Likud) rendelte el a telepesek körében nagy felháborodást kiváltó kiürítést, annak ellenére, hogy a Védelmi Minisztérium minisztere, Becalel Szmotrich (Vallásos Cionizmus) utasította a Kormányzati Tevékenységek Koordinátora a Területeken (COGAT) vezetőjét, hogy állítsa le azt, és ne hajtsa végre az ügy tárgyalásáig.
Szmotrich szerint Gallant nem beszélt vele, ami ,,teljesen ellentmond a kormány létének alapját képező koalíciós megállapodásoknak”.
• A koalíciós megállapodás a Júdea és Szamária mindennapi életét irányító polgári közigazgatás és a palesztinokkal katonai összekötőként szolgáló COGAT feletti hatásköröket Szmotrichra ruházta át.
• A Szmotrich-törvény értelmében a védelmi miniszter döntése hatályon kívül helyezheti a minisztérium miniszterének döntését.
Mivel új előőrsről volt szó, a kiürítéshez elég volt a Központi Parancsnokság vezetőjének parancsa, aki fölött a vezérkari főnök áll.
Az üggyel kapcsolatos, Gallant és Szmotrich közötti csörtére reagálva Netanjahu hivatala pénteken közleményt adott ki, amely szerint az állam csak akkor támogatja a Júdea és Szamáriai zsidó betelepülést, ha az a törvényeknek megfelelően történik, és a miniszterelnökkel illetve az illetékes biztonsági tisztviselőkkel egyeztetve volt, ,,ami ebben az esetben nem történt meg”.
Gallant, kijelölve hatalmi pozíciójának magas szintű kereteit, újfent megismételte elkötelezettségét a törvények betartása végett a területeken, mondván – a katonaság ,,teljes mértékben élvezi” a védelmi minisztérium támogatását.
