90 éves korában elhunyt Háim Drukman rabbi

ujkeletlive

A vallásos cionista mozgalom konzervatív szárnyának alapítója, Háim Drukman rabbi vasárnap este, 90 éves korában elhunyt.

Temetése hétfőn déli 12 órakor veszi kezdetét lakóhelyéről (Merkaz Sapira) majd végső nyugalomra a Masu’ot Jichák temetőben fogják helyezni.

Osztozom Háim Druckman rabbi családjának és tanítványainak gyászában. Holokauszt-túlélő, az Or Etzion Jesiva alapítója, Izrael-díjas tudós, akinek élete Izrael szeretetéről szólt. Emléke legyen áldott, – tisztelgett Jáir Lapid leköszönő miniszterelnök a néhai Druckman rabbi emléke előtt.

A rabbi december elején, másodszorra kapta el a COVID-19 vírust. Kezdetben egy orvoscsoport otthonában kezelte, majd a jeruzsálemi Hadasza Ein Kerem kórházba szállították. Állapota rohamosan romlott, azt követően, hogy szerdán újraélesztették.

Háim Druckman 1932-ben született, a mai Ukrajna területén fekvő Kuty városában, a holokausztot úgy élte túl, hogy először szüleivel együtt bujkált. Azért, hogy az akkori Palesztinába emigrálhasson 1944-ben egyedül indult útnak. Röviddel a háború után szülei csatlakoztak hozzá.

Az országba érkezve egy Bnei Akiva közösséghez tartozó jesivában tanult. 1949-ben jelentkezett a születőben lévő Izraeli Védelmi Erők Nahal programjába, és ez idő alatt segített létrehozni az észak-izraeli Tirat Cvi és a gázai határ közelében lévő Sza’ad kibucok vallási közösségeit. Katonai szolgálata után került a jeruzsálemi Merkaz HaRav jesivába, ahol a nacionalista Cvi Jehuda Kook rabbi egyik legjobb tanítványává vált.

A jobboldali telepesmozgalom alapítójaként, a Gus Emunim kifejezést nappalijában életre hívó (1974), Druckman rabbi oktatóként illetve az izraeli társadalom jelentős politikai erejeként hatást tudott gyakorolni az ország vezetőire és tanítványaira egyaránt.

Jelentős politikai szerepet vállalva évtizedeken át a Kneszet tagjaként, miniszterhelyettesként és a közelmúltban a vallásos cionista pártok szellemi vezetőjeként az izraeli politika egyik nagy hatalommal rendelkező, fő szereplőjeként tartották számon. Emellett az Or Etzion Jesiva dékánja, a vallásos cionista Bnei Akiva mozgalomhoz tartozó szemináriumok hálózatának vezetője, valamint a Heszder jesivák – a katonai szolgálatot a vallási tanulmányokkal egyesítő szemináriumok, szövetségének elnökeként befolyásos vallási tisztségeket is betöltött.

Druckmant az ország vezető politikusai és tanítványai – Becalel Szmotrich, Naftali Bennett, Beni Gantz, nagy elismeréssel méltatták, halálát pedig Izrael népe nagy veszteségének tartják.

Izrael Tórája, Izrael népe és Izrael földje volt számára a legfontosabb, óráról órára, napról napra, életét Izrael államnak és a zsidó népnek szentelte – méltatta munkásságát Jichák Herzog elnök.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Epizód leírása: Egyetemi jogi csaták, kemény belpolitikai beszólások, belső szivárogtatások és egy meglepő kulturális fordulat az ultraortodox közösségben. Túl Lépett a hatáskörén a kollégium? Miért törölte el a Tel-avivi Egyetem fegyelmi bizottsága a hallgató kilakoltatását, akit egy laptopra ragasztott politikai matrica miatt akartak kitenni?Irányváltás a jobboldalon: Moshe Feiglin éles szavakkal illette néhai Jichák Rabin miniszterelnököt egy podcast-interjúban, miközben az október 7-i eseményekért az oslói szemléletmódot tette felelőssé.Katona- és emberhiány a fronton:  Szmotrich pénzügyminiszter állítja, hogy a katonák túlterheltsége nem a háredi sorozás elmaradásának következménye – de mit mond erről az izraeli hadsereg?Kiszivárgott WhatsApp-üzenetek: Kellemetlen belső beszélgetések kerültek nyilvánosságra, amelyekből kiderül, mit gondol valójában a miniszterelnök tanácsadója Binjámin és Szara Netanjahuról.Háredi képregény-forradalom: Hogyan törtek be a világi Moszad-ügynökök, vadászpilóták és az október 7-i események a szigorúan zárt ultraortodox gyerekkönyvek világába?A szokásos bónusz téma.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“90 éves korában elhunyt Háim Drukman rabbi” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.