Lex Edelstein – a kegyvesztett likudnyik, aki nem hajlandó „lejönni a fáról”

ujkeletlive Edelstein továbbra is ragaszkodik egy valós sorozási törvényhez, szigorítva a kibújókra vonatkozó szankciókat A kormányból kilépő ultraortodox askenázi Jahadut HaTora és Binjámin Netanjahu miniszterelnök egyik legfőbb bizalmasa Árje Deri vezette szefárd Sász közös nyilatkozatban ítélte el a Kneszet Külügyi és Védelmi Bizottságának elnöke, Juli Edelstein (Likud) által eszközölt változtatásokat a katonai szolgálat alóli mentességről szóló javaslatot illetően. Edelstein továbbra is ragaszkodik korábbi nyilatkozatához, miszerint … Lex Edelstein – a kegyvesztett likudnyik, aki nem hajlandó „lejönni a fáról” részletei…

Trump szerint az iráni rezsimet is meg fogja dönteni

ujkeletlive Miközben Donald Trump elnök állítása szerint megsemmisítette Irán nukleáris létesítményeit és a Béke Ideje fog elkövetkezni, Teherán pedig a következményekre figyelmeztet, és ellentmondásos hírek érkeznek azzal kapcsolatban, hogy a tegnapi amerikai hadművelet során valójában felszámolták Irán dúsított uránkészletét, az elnök saját közösségi média oldalán legújabban támogatását fejezte ki az iráni „rezsimváltás” lehetősége mellett, azt állítva, hogy az általa Amerikában bevezetett MAGA direktíva, Iránban is … Trump szerint az iráni rezsimet is meg fogja dönteni részletei…

A Legfelsőbb Bíróság döntése szerint Bar ideiglenesen marad hivatalában, emellett kompromisszumra szólítja fel a feleket

ujkeletlive A Legfelsőbb Bíróság átadta a lehetőséget a kormány és a legfőbb ügyész közötti kompromisszumos megoldásra irányuló tárgyalásoknak, a koalíció miniszterei szerint kizárt a megegyezés Feszült légkörben kezdődött tegnap reggel a Legfelsőbb Bíróságon a Sábák belbiztonsági szolgálat vezetőjének miniszterelnök által kezdeményezett menesztése körül kialakult jogi vita tárgyalása. Kormánypárti támogatók a döntéshozatal megakadályozására irányuló támadásai ellenére rövid szünet, és az agresszív közönség eltávolítását követően, a bírák meghallgatták … A Legfelsőbb Bíróság döntése szerint Bar ideiglenesen marad hivatalában, emellett kompromisszumra szólítja fel a feleket részletei…

Netanjahu a Fehér Házba készül, Witkoff Rijádban találkozott Abbász tanácsadójával

ujkeletlive Netanjahu jövő héten utazik a Fehér Házba, előtte a szaúdi útjáról a régióba visszatérő Witkoffal fog tárgyalni Donald Trump elnök közel-keleti megbízottja, Steve Witkoff tegnap Rijádban folytatott tárgyalásokat a régióra vonatkozó átfogó megállapodásról, amely magában foglalja a gázai tűz- és tűzszüneti megállapodás második fázisának végrehajtását, illetve az övezet újjáépítését, és a szaúdi – izraeli normalizációs folyamattal kapcsolatos kérdéseket.  Mindemellett Witkoff, a szaúdi fővárosban találkozott … Netanjahu a Fehér Házba készül, Witkoff Rijádban találkozott Abbász tanácsadójával részletei…

Vallás és politika – újabb váratlan fordulatok a Jeruzsálem-díj és a rabbinikus törvény körüli vihar közepette

ujkeletlive Háborús prioritások Jeruzsálem-díj: érdemek helyett érdekek Jichák Joszef szefárd főrabbi kapja idén az Izrael-díjat Tóra-irodalom kategóriában, – jelentette be tegnap este Amit Szegál, a 12-es csatorna politikai újságírója. Szegál rögtön megjegyzi azt is, hogy amennyiben a díj átadására idén sor kerül, Izrael Állam legrangosabb díját olyasvalaki kapná, aki arra szólította fel az ultraortodoxokat, hogy hagyják el az országot.  A 12-es csatorna riportere megjegyzései utalások … Vallás és politika – újabb váratlan fordulatok a Jeruzsálem-díj és a rabbinikus törvény körüli vihar közepette részletei…

Tüntetések újratöltve, közben Deri és Szmotrich-féle koalíciós válság

ujkeletlive Kormányellenes tüntetések – harmadik hét Nagyszámú rendvédelmi biztosítás mellett, az új kormány által tervezett radikális igazságügyi reform javaslatait ellenző nemzeti zászlós tömeg szombat este, immár a harmadik egymást követő hétvégén vonult az utcára Tel-Avivban A rendőrség becslése szerint, mintegy 110 000 békésen tiltakozó demonstráló gyűlt össze a tel-avivi Kaplan sugárúton illetve a Habima téren, de több ezren tüntettek országszerte, Jeruzsálemben, Haifán, Be’erseván, Herzliján és … Tüntetések újratöltve, közben Deri és Szmotrich-féle koalíciós válság részletei…

A választók véleménye – a többség ellenzi Deri miniszteri kinevezését

ujkeletlive A nép véleménye – a többség nem támogatja Deri miniszteri kinevezését Az új kormány vitatott jogi reformja, és az Árje Deri miniszteri kinevezését elutasító  Legfelsőbb Bírósági döntés közepette tovább feszülő belpolitikai válságot igazolva, a 13-as csatorna Kamil Fuchs professzor által végzett közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek 67%-a úgy véli, hogy a Sász elnöke nem alkalmas miniszteri tisztségre, míg 21% gondolja úgy, hogy megérdemel egy kormányzati tárcát. … A választók véleménye – a többség ellenzi Deri miniszteri kinevezését részletei…

Sász: a Legfelsőbb Bíróság bírái magukat lövik főbe, ha kizárják Derit

Deri frakciójának képviselője megjegyezte, hogy a bírák tisztában vannak a jelenlegi helyzet érzékenységgel, értik, mit gondol a nyilvánosság. Sász: a Legfelsőbb Bíróság bírái magukat lövik főbe, ha kizárják Derit részletei…