ujkeletlive
A Kan közszolgálati műsorszolgáltató által hétfőn közzétett felvételen Betzalel Szmotrich pénzügyminiszter (Vallásos Cionizmus) azt mondja, hogy szavazói tudnak a régóta fennálló LMBTQ-ellenes álláspontjáról, és aktívan léphet fel a közösség ellen anélkül, hogy politikai bázisa csökkenne, mert szavazói fütyülnek a melegekre.
Lehet, hogy szélsőjobboldali vagyok, homofób, rasszista, fasiszta, de a szavam kötelez – közli szarkasztikusan idézve ellenzői szavait.
A felvételen elhangzottak szerint nem derül ki egyértelműen, hogy a beszélgetés a novemberi választások előtt vagy után történt, miközben Szmotrich vélhetően, egy őt támogató üzletembernek azt mondja – tradicionális szefárdok, szerinted őket érdeklik a melegek? Le se szarják. Azt mondják nekem, hogy ‘nekem nincs bajom velük’, szerinted érdekli őket, hogy ellenük vagyok.
Tovább folytatva, Szmotrich hangsúlyozza, hogy Vallásos Cionizmus pártjának támogatói – kiemelve köztük a jeruzsálemi Mahane Jehuda piac népszerű kereskedő szervezetének vezetőjét, sokkal jobban érdekli a palesztin konfliktussal kapcsolatos politikája, valamint az, hogy nem volt hajlandó csatlakozni a Benjamin Netanjahu által korábban felvetett koalícióhoz, amely az iszlamista Ra’am pártra támaszkodott volna, majd kijelölve határait annak, hogy meddig hajlandó elmenni a bibliai értelemben vett fellépések alkalmazásában, kijelenti: nem fogom megkövezni a melegeket, és nem fogtok arra kényszeríteni, hogy garnélarákot egyek.
Az elhangzottakkal kapcsolatban, az említett Mahane Jehuda piac kereskedői szakszervezetének vezetője Tali Friedman a héber médiában kijelentette, hogy a szakszervezet apolitikus, és elutasítva a piacot megbélyegző kijelentéseket, hozzátette, soha nem találkozott Szmotriccsal.
A felvétel közzétételére azt követően került sor, amikor a kormány – Szmotrich indítványára, a diszkriminációellenes törvények módosítását tervezi.
A koalíciós megállapodások szerint, Orit Sztrock (Vallásos Cionizmus) pártjának törvényjavaslata lehetővé teszi a vállalkozások vagy magánvállalkozások számára, hogy vallási lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadják a szolgáltatást, amíg egy bizonyos földrajzi tartományon belül van másik hasonló szolgáltatás.
Sztrock továbbá olyan kezelésekről is beszélt, amelyekben az orvosnak valamilyen vallási kifogása lehet, mint például a nem házas nők termékenységi kezelése. Az orvosok a vallási hitükkel ellentétes kezeléseket megtagadhatnák mindaddig, amíg egy másik orvos hajlandó ugyanilyen kezelést nyújtani.
Megerősítve Sztrock álláspontját, a koalíciós tárgyalások során frakció társa Szimcha Rothman azt állította, hogy amennyiben egy szálloda vallási okokból meg akarja tagadni a szolgáltatást az LMBTQ közösség tagjaitól, akkor joga van hozzá.
Netanjahu nyilvánosan többször is tagadta ugyan, hogy kormányának szándékában állna az LMBTQ-jogok megsértése, ugyanakkor a közösség fő ellenzőjét, az egyszemélyes Noam pártot képviselő Avi Maozt, hivatalának miniszterhelyettesévé nevezte ki, különböző előjogokat biztosítva számára elképzeléseinek kivitelezésére.

Kirúgni engem vagy sem – Deri fenyegeti a kormányt
Az ultraortodox Sász vezetője, Árje Deri pártja tagjainak kijelentette, hogy nem fog lemondani miniszteri tisztségéről a Legfelsőbb Bíróság esetleges döntése ellenére sem.
Deri bel- és egészségügyi miniszteri – majd két év múlva esedékes pénzügyminiszteri, kinevezését ellenző petíciók a Legfelsőbb Bíróság döntésére várnak. Az adóügyi bűncselekmények miatt elítélt Deri, – korábban már ült börtönben vesztegetés miatt, és tavaly szintén bűnösnek vallotta magát az ellene felhozott adócsalás miatt, egy olyan vádalku részeként, amely révén lemondott a Kneszet képviselői mandátumáról és felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A vádalku értelmében indulhatott ugyan a novemberi választásokon, a miniszteri kinevezések azonban nem részei az alkunak.
A Legfelsőbb Bíróság a napokban tárgyalta az ügyben benyújtott fellebbezéseket, és várhatóan a héten hoz döntést Deri miniszteri kinevezései ügyében, amely kapcsolatban van a múlt hónapban a kormányalakítás előtt sebtében a javára elfogadott jogszabállyal, amely lehetővé teszi, hogy egy felfüggesztett büntetéssel rendelkező személy miniszteri tisztséget tölthessen be.
Deri frakciójának hétfői ülésén kijelentette, hogy nem fog lemondani, még akkor sem, ha a bíróság ellene dönt – jelentette a 13-as csatorna tegnap esti, források nélkül közölt riportja.
Kirúgni engem vagy sem – ez Netanjahu dolga – idézte Derit a csatorna.
Az elmúlt napokban több Sász-politikus nyilvánosan utalt arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság nemleges döntésére számítanak. Ilymódon, amennyiben Deri nem hajlandó lemondani, valószínűleg Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek kell menesztenie őt. Amennyiben Netanjahu, – aki maga is bíróság előtt áll három vádemelés miatt, köztük vesztegetés ügyében, a Bíróság nemleges döntése esetén megtagadná Deri menesztését, példátlan hozzáállást jelentene, újabb tiltakozásokat vonva maga után.
A fejfájás Bibié, nem Árjéé. Ő meg tud birkózni a következményekkel, – mondták a Sász forrásai a Ynet hírportálnak, Netanjahu becenevét idézve.
A 12-es csatorna szombati beszámolója szerint, ha Deri lemondásra kényszerül, a koalíció felgyorsítja a Bíróság “ésszerűségi” mércéjének eltörlését célzó jogszabály beiktatását, amely eddig lehetővé tette a bíróságok számára, hogy az ésszerűség határait meghaladónak ítélt lépéseket megsemmisítsék.
A törvényjavaslat a kormány által szorgalmazott szélesebb körű igazságügyi törvénycsomag részeként került előterjesztésre, amely a hatalmat a bíróságoktól a politikusok kezébe helyezné át. A riport szerint a koalíció azt tervey, hogy mintegy két hónapon belül szentesítheti a törvényt, amely lehetővé teszi Deri visszatérését a miniszteri posztra.
Emlékeztető: Deri tavaly januári adóbűncselekmények miatti elítélése volt a harmadik politikai pályafutása során. Korábban 2000 és 2002 között 22 hónapig börtönben ült, miután belügyminiszteri szolgálata során elkövetett vesztegetés majd bizalommal való visszaélés (2003) vádakban is bűnösnek találták. Ezek az ítéletek erkölcsi vétséget is magukban foglaltak, és csak 2013-ban tért vissza a politikába.
A főügyész Legfelsőbb Bírósághoz benyújtott véleménye szerint Deri miniszteri kinevezése „radikálisan eltér az ésszerűtől” az elkövetett bűncselekmények fényében.
- Deri alkalmasságát 2015-ben és 2016-ban – még a legutóbbi elítélése előtt – határesetnek találták a miniszteri posztra.
- A Sász vezetőjének bűnözői mintája van, többnyire közhivatali szolgálata közben… ami tanulságként szolgál a jogállamisághoz való viszonyát illetően.
- A kormány nem tulajdonított kellő súlyt egy képviselő ismétlődő, erkölcsi vétséget hordozó jogsértéseinek súlyosságára, és nem úgy tűnik, hogy a rezsimet irányítók komoly súlyt tulajdonítanának az etikai és jogállami kérdéseknek – tette hozzá.
Az üggyel kapcsolatban készült e havi felmérés szerint az izraeliek kevesebb mint negyede támogatja Deri kinevezését. A 12-es csatorna közvélemény-kutatásának megfelelően, a megkérdezettek 65 százaléka ellenezte, 22 százaléka támogatta, 13 százalék pedig nem tudja. Netanjahu blokkjának támogatói közül 43 százalék mondta, hogy nem helyénvaló, míg 42 százalék szerint elfogadhatóak, Deri miniszteri kinevezései.
[…] előtti tüntetésen kedd este, ahol Jigál Levinstein rabbi beszélt, aki korábban szexista és homofób megjegyzéseket tett. A tüntetés kaotikus jelenetekhez vezetett, miközben a rabbit erős […]