Riport: Ben-Gvir már a héten fel akar menni a Templom-hegyre

0

ujkelet.live

Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter (Otzma Jehudit) munkatársai a múlt héten felvették a kapcsolatot a rendőrséggel, közölve a miniszter szándékát, hogy már a héten látogatást tenne a Templom-hegyen, jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató vasárnap este.

Miért fontos: Ez lenne az első alkalom, hogy a szélsőjobboldali párt vezetője kormánytagként felmegy a Templom-hegyre.

Mit tudni:

Jelenleg Ben-Gvir azt tervezi, hogy kedden (Tevet 10 böjtjén) vagy szerdán megy fel a hegyre, de a Kan megjegyezte, elképzelhető, hogy a publikáció nyomán a látogatás elmarad.

  • Az érintettek egyikének sem érdeke a látogatás pontos dátumának közlése, próbálva megakadályozni a zavargásokat a helyszínen.
  • Holnap várhatóan a rendőrségmegbeszélést tart az ügyben, amelyen Kobi Sabtáj rendőrfőkapitány is részt vesz.

A legutóbbi alkalmak, amikor a nemzetbiztonsági miniszter felment a Templom-hegyre, viszonylag csendesen zajlottak, és a rendőrség nem kifogásolja a soron következő látogatását sem.

A Templom-hegy a zsidó vallás legszentebb helye, az első és a második templom helyszíne. Az al-Aksza mecset az iszlám harmadik legszentebb helye, a Templom-hegy déli oldalán található, nem messze az aranykupolás Sziklamecsettől.

  • Az 1967 után létrejött status quo értelmében a Templom-hegyet a Waqf irányítja Jordánia védnöksége és Izrael ellenőrzése alatt.
  • 2015-ben John Kerry akkori amerikai külügyminiszter megegyezésre jutott Benjámin Netanjahu akkori miniszterelnökkel és II. Abdullah királlyal, hogy a status quo értelmében a muszlimok imádkozhatnak a Templom-hegyen, míg a nem muszlimok látogathatják, de nem imádkozhatnak a helyszínen.

FIGYELMEZTETÉS

II. Abdullah király múlt héten figyelmeztette az új izraeli kormányt, hogy ne lépje át Jordánia vörös vonalait Jeruzsálem szent helyeivel kapcsolatban.

A CNN-nek adott interjújában a királyt arról kérdezték, hogy szerinte veszélybe került-e a status quo Jeruzsálemben és Jordánia szerepe.

„Mindig vannak olyan emberek, akik megpróbálják ezt elérni, és ez aggodalomra ad okot” – mondta Abdullah nevek említése nélkül.

„Ha az emberek konfliktusba akarnak keveredni velünk, nagyon is felkészültek vagyunk. Mindig szeretem azt hinni, hogy a pohár félig teli van, de megvannak a vörös vonalaink, és ha az emberek ki akarják tolni ezeket a vörös vonalakat, akkor azt kezelni fogjuk”.

Abdullah megjegyezte, hogy „Izraelben nagyon sok ember aggódik úgy, mint mi”.

EMLÉKEZTETŐ

Vezető jordán tisztviselők novemberben a Kan szerint figyelmeztettek, az új kormány bármilyen kísérlete a Templom-hegyi status quo megváltoztatására minden bizonnyal tönkreteszi Jordánia és Izrael kapcsolatát.

A figyelmeztetés többek között a zsidó imák szervezett, helyszíni jóváhagyására vonatkozik.

  • Egy ilyen lépés nemcsak a jordánoknál, hanem regionális szinten is problémát okozna.
  • A status quo ilyen jellegű megváltoztatása feltüzelheti az arab és muszlim utcákat, és károsíthatja Izrael kapcsolatait más arab országokkal.

Mit mondtak:

  • A források szerint ha Ben Gvirt kinevezik miniszternek, felmegy a Templom-hegyre és provokációval él – az teljesen más történet lesz, mint eddig, amikor a Kneszet tagjaként tett látogatást és veszélyes következményei lehetnek.
  • A beszélgetésen reményüket fejezték ki, hogy Netanjahu tisztában van e lépések veszélyeivel, valamint az Izrael és Jordánia közötti béke stratégiai fontosságával – egy olyan békével, amely szoros együttműködést is magában foglal számos területen, biztonsági és katonai szinten is.

A nagy kép:

  • Noha Izrael és Jordánia 1994-ben békeszerződést írt alá, a két ország időnként feszült viszonyba kerül, különös tekintettel a Templom-hegy miatt.
  • A két fél közötti diplomácia krízis mögött egy komplex jordán belpolitikai helyzet áll.
  • A lakosság fele palesztin – több mint 2 millió menekültről van szó – a Muszlim Testvériség aktív, és a parlamentben és a nép körében is ellenséges a hangulat Izraellel szemben.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 21-én Új Kelet Live

Elítéltek egy zsidót egy arab brutális megveréséért; 149 millió sékel a rabbinátusnak; Egy északi mosáv arra kérte Netanjahuékat, ne vakációzzanak náluk; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 21-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 20-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 19-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 18-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 17-én
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .