ujkelet.live
A Jeruzsálem egyesítésének 55. évfordulóját ünneplő napon, a rendőrség vasárnap reggel közölte, hogy az óvárosban lévő al-Aksza mecset belsejében elbarikádozott álarcos lázadók kis csoportja nagy köveket és petárdákat dobált a kint állomásozó izraeli tisztek felé.
A rendőrség közleménye szerint az al-Aksza mecsetnél tapasztalt rendbontástól eltekintve a Templom-hegyen általánosságban nyugalom van.
Az éjszaka folyamán végzett előzetes rendőri tevékenység megakadályozta, hogy további rendbontók érkezzenek a környékre.
A Templom-hegy a zsidó vallás legszentebb helye, az első és a második templom helyszíne.
Az 1967 után létrejött status quo értelmében a Templom-hegyet a Waqf irányítja Jordánia védnöksége és Izrael ellenőrzése alatt. A zsidók bár látogathatják, de nem imádkozhatnak a helyszínen.
Az al-Aksza mecset az iszlám harmadik legszentebb helye, a Templom-hegy déli oldalán található, nem messze az aranykupolás Sziklamecsettől.
Reggel elkezdődött a zsidó látogatók érkezése a Templom-hegyre, köztük Itamar Ben-Gvir szélsőjobboldali képviselőt.
„Az évek során minden alkalommal azt mondják, hogy ez felzaklatja őket [a zsidók látogatása a Templom-hegyen]. Akkor mi van, vissza kéne mennünk Európába?” – jegyezte meg a provokátor törvényhozó.
A rendőrség a média szerint úgy vélte, hogy képes megfékezni a biztonsági helyzet bármilyen eszkalációját, amelyet Ben-Gvir látogatása okoz.
A muszlimok szitkozódása közepette letartóztattak egy zsidó látogatót a Templom-hegyen, mert elmondta a Smá Jiszráel imát.
Zsidók egy csoportja izraeli zászlókkal ment be a Templom-hegyre. A rendőrök elvezették őket a szent helyről.
Délig szünetel a zsidók beengedése a Templom-hegyre.
Mindeközben több száz hívő vett részt a reggeli imákon a Siratófalnál Jeruzsálem napja alkalmából.
Az imák komolyabb események nélkül folytak.
A rendőrség bejelentette, hogy Jeruzsálemben számos utcát lezárnak a zászlós menet előtt: Bezalel, György király, Agron, Jichák Kariv, Salamon király, Bar Lev, Szulejmán Szultán és Hativat Jerusalajim.
A Jeruzsálem egyesítését ünneplő nap fő eseménye az úgynevezett zászlós felvonulás általában tízezreket vonz az óvárosba, beleértve a zsidó nemzeti vallásosok nagy kontingensét. A menet hagyományos útvonala nem érinti a Templom-hegyet.
A Gázai övezet terrorszervezetei szombaton rakétateszteket hajtottak végre az enklávét uraló Hamász terrorszervezethez tartozó Sehab hírügynökség szerint.
Más sajtóértesülések szerint legalább nyolc rakétát lőttek ki a Földközi-tenger felé.
A kilövésekre a jeruzsálemi zászlós felvonulás előtt kerül sor, amely a gázai csoportok szerint „széleskörű robbanáshoz fog vezetni”.
Naftali Bennett miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy a Jeruzsálem-napi zászlós menet útvonala az óváros muzulmán negyedén halad majd át a Siratófalhoz, a tervek szerint és ahogy az a múltban is történt. Megpróbálva eloszlatni a terrorista csoportok palesztinokhoz intézett felhívásait, hogy védjék meg a Templom-hegy tetején található al-Aksza mecsetet a nacionalista felvonulóktól, Bennett megjegyezte, hogy a felvonulás útvonalában nem szerepel a Templom-hegy.
„Olyan felvonulást tartunk fővárosunkban, amilyet csak akarunk” – mondta Beni Gantz védelmi miniszter a Hamász terrorszervezetnek küldött figyelmeztető üzenetében. ,,Nem fogjátok fenyegetni a szuverenitásunkat.”
Gantz azt mondta, hisz abban, hogy nem ismétlődik meg a tavalyi incidens.
Tavaly májusban a Hamász terrorszervezet rakétákat lőtt ki a fővárosra a felvonulás során, 11 napig tartó harcokat robbantva ki Izrael és a Gázai övezet terrorszervezetei között. A Falak Őrzője-hadművelet közben Izrael etnikai zavargásokkal is szembesült a vegyes lakosú városokban és közösségekben.
A határrendőrség három egységet – összesen 200 tartalékost – hívott be a vasárnapi felvonulás miatt, akik 24 órás frissítő kiképzésen estek át, beleértve a tömegoszlatási módszereket és a mentális felkészülést az eseményre.
Pénteken a rendőrség közölte, hogy az összecsapások megelőzése érdekében csak a vezető rendőrtiszteknek lesz felhatalmazása arra, hogy elrendeljék a palesztin zászlók levételét a felvonulás során, amennyiben azok kockázatot vagy provokációt jelentenek.
A Jeruzsálem egyesítését ünneplő nap fő eseménye az úgynevezett zászlós felvonulás általában tízezreket vonz az óvárosba, beleértve a zsidó nemzeti vallásosok nagy kontingensét.
A tavalyi felvonulás útvonalát közvetlenül az indulás előtt változtatták meg, hogy elkerülje a Damaszkusz-kapun és a muszlim negyeden való áthaladást, a Hamásszal kapcsolatos biztonsági helyzet fokozódása miatti aggodalomból.
Benjamin Netanjahu miniszterelnökként a Sabak belbiztonsági szolgálat és a biztonsági tisztviselők véleményének megfelelően, a rendőrség álláspontjával ellentétben döntött így.
A Hamász terrorszervezet azonban ennek ellenére 2021 május 10-én este 6 óra után több sorozat rakétát lőtt ki Jeruzsálemre és Beit Semesre.
Az Izraeli Védelmi Erők 7 rakétaindítást azonosított, ezekből egyet elfogott a Vaskupola rakétavédelmi rendszer. A többi nyílt területen landolt.
A gázai támadás rendkívül súlyos volt, hiszen a 2014-es erős szikla hadművelet óta először vált célponttá Jeruzsálem.
A rakétatámadás következtében a Kneszet-plénumot kiürítették, a zászlós menetet pedig törölték.

[…] Jeruzsálem-nap: Összecsapások és imák a Templom-hegyen […]
[…] Jeruzsálem-nap: Összecsapások és imák a Templom-hegyen […]
[…] Jeruzsálem-nap: Összecsapások és imák a Templom-hegyen […]
[…] következő kormány bármilyen kísérlete a Templom-hegyi status quo megváltoztatására minden bizonnyal tönkreteszi Jordánia és Izrael kapcsolatát, […]
[…] műsorszolgáltató szerint figyelmeztettek, a következő kormány bármilyen kísérlete a Templom-hegyi status quo megváltoztatására minden bizonnyal tönkreteszi Jordánia és Izrael […]
[…] tisztviselők novemberben a Kan szerint figyelmeztettek, az új kormány bármilyen kísérlete a Templom-hegyi status quo megváltoztatására minden bizonnyal tönkreteszi Jordánia és Izrael […]
[…] novemberben a Kan szerint figyelmeztettek, az új kormány bármilyen kísérlete a Templom-hegyi status quo megváltoztatására minden bizonnyal tönkreteszi Jordánia és Izrael […]