Reform és dekonflikció a jobboldalon

0

ujkelet.live

Vallásos Cionizmus – Szmotricsék reformmal élesítenek

Két héttel a választások előtt, a szukkot végét jelző Szimchat Tóra örömünnepe közepette a pártok komolyra fordítva a szót teljes sebességgel kampány-üzemmódra váltottak át.

A Likud korábban többször pedzegette a novemberi választások után esedékes igazságszolgáltatás reformjának ígéretét, de mivel nem aratott osztatlan sikert még saját választóik körében sem, ezért a kényes téma előzetes népszerűsítését, úgy tűnik a jövendőbeli koalíciós tag, a Vallásos Cionizmus képviselőire bíznák.

Az Itamar Ben-Gvirrel (Ocma Jehudit) szövetséges közös listát vezető, Becalel Szmotrics közleménye szerint, a Kfar Makkabiában összehívott keddi sajtótájékoztatón bemutatásra kerül a „Jog és Igazságosság” – azaz „a jogrendszer kijavítását és az izraeli demokrácia megerősítését szolgáló program.”

Mit ígérnek: a „Jog és Igazságosság” terv egy részletes platformot kínál a jobboldali pártok számára, miközben a számos kérdésre szolgáló korrekciót „az igazságszolgáltatás egyfajta újraindításával” teszi lehetővé. 

  • a platform első jelentős változtatása a csalás és a bizalommal való visszaélés vétségének eltörlésére vonatkozik (a Likud elnöke, Benjamin Netanjahu elleni vádemelések a 2000-es és az 1000-es ügyben hasonló tételeket tartalmaznak),
  • a második fő irány a bírák kiválasztását végző bizottság összetételének megváltoztatását ígéri.  Szmotricsék a jelenlegi 5-4 arányú – a legfelsőbb bíráknak és az ügyvédi kamara képviselőinek kedvező szavazati arány megváltoztatását követelik a politikusok javára.

Nem sokkal a hétfői közlemény előtt, Szmotrics azt is bejelentette, hogy a Netanjahu vezette kormányban az igazságügyi minisztérium mellett, frakciója a védelmi, a pénzügyi és az oktatási tárcára is igényt tart, a novemberi választásokon várható és legitimitásra feljogosító, 12 mandátumra való tekintettel.

A Vallásos Cionizmus párt kampányában beígért gyökeres változtatásokkal kapcsolatban, Gideon Sza’ar jelenlegi igazságügyi miniszter úgy vélekedett, hogy „a 2019-es koalíciós tárgyalásokon Szmotrics a Kneszet-tagok mentelmi jogának megváltoztatását javasolta. Most a csalás és a bizalom megsértése vétségének eltörlését javasolja. A cél ugyanaz: Netanjahu vádemelésének eltörlése. Az igazságszolgáltatás átpolitizálására és a kormányzati korrupció elleni küzdelem képességének sterilizálására irányuló terv nem szolgálja Izrael polgárainak érdekeit. Nem hagyjuk, hogy ez megtörténjen!”

Kínos incidens: Netanjahu nem hajlandó egy színpadra állni Ben Gvirrel

Az önfeledt örömmel és vidám tánccal záruló Szimchat Tóra ünnepét kínos incidens tette emlékezetessé, miután a Chabad faluban összegyűlt tömeg előtt Benjamin Netanjahu ellenzéki vezető nem volt hajlandó felmenni ugyanarra a színpadra, ahol az Ocma Jehudit Jehudit elnöke, Itamar Ben-Gvir is tartózkodott. 

Netanjahu azt követelte a szervezőktől, hogy kísérjék le Ben-Gvirt színpadról, mondván csak azután hajlandó átvenni helyét.

A héber médiában közzétett felvételeken látható, amint többen is a színpad elhagyására próbálják rávenni az egyre dühösebb Ben-Gvirt, aki hangosan tiltakozva „szégyennek” nevezte az ellene foganasított eljárást, de végül kénytelen volt engedni a szervezők nyomásának. 

Néhány nappal korábban a félreértések elkerülése végett Netanjahu és Ben-Gvir külön megbeszélést tartottak és állítólag abban állapodtak meg, hogy a választásokig összehangoltan járnak el a médiamozgások koordinálását és a megjelenések helyszíni kiosztását illetően.

  • A Likud azt szeretné, hogy Ben-Gvir a hagyományos és az előző választásokon nem szavazó közönségére összpontosítson
  • Kampányaikkal nem célozzák egymás szavazóbázisát
  • A dekonflikciós megállapodás azonban, úgy tűnik Netanjahu megjelenése esetén csak Ben-Gvir távolmaradása révén érvényes

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .