Ausztrália már nem ismeri el Nyugat-Jeruzsálemet Izrael fővárosaként

1

ujkelet.live

Penny Wong ausztrál külügyminiszter kedd este hivatalos nyilatkozatában kijelentette, hogy országa már nem ismeri el Nyugat-Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, és a nagykövetség Tel-Avivban marad.

Miért fontos: Ez ellentétben áll Scott Morrison volt miniszterelnök 2018-as kijelentésével.

Mit mondanak:

  • Wong azt mondta, Ausztrália ,,mindig is Izrael állhatatos barátja lesz”
  • elkötelezi magát a kétállami-megoldás mellett, amelyben Izrael és egy jövőbeli palesztin állam békében él egymás mellett a nemzetközileg elismert határokon belül
  • Az ausztrál külügyminisztérium szóvivője az új nyilatkozatot követően kijelentette, ,,a kormány továbbra is béketárgyalások keretében megoldható kérdésnek tekinti Jeruzsálem végleges státuszát”

A másik oldal: A bejelentésre reagálva Jáir Lapid miniszterelnök a következőt nyilatkozta:

,,Annak fényében, ahogyan ez a döntés Ausztráliában megszületett, elhamarkodott válaszként a médiában megjelent téves riportra, csak remélni tudjuk, hogy az ausztrál kormány más ügyekben komolyabb álláspontot képvisel. Jeruzsálem Izrael örök és egyesített fővárosa, és ezen soha semmi sem fog változtatni.

Meglepett Izrael: A Walla hírportál által idézett vezető izraeli tisztviselők szerint Jeruzsálemet meglepte az ausztrál döntés.

  • Néhány hónappal ezelőtt az ausztrál külügyminisztérium közel-keleti főosztályának vezetője Izraelbe látogatott, és világossá tette jeruzsálemi kollégái számára, hogy nem várható változás Nyugat-Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismerését illetően
  • A Külügyminisztérium szóvivője bejelentette, hogy az ausztrál nagykövetet ma délelőtt tisztázó megbeszélésre hívják be, kormánya döntésének fényében

A nagy kép: Scott Morrison korábbi miniszterelnök 2018 decemberében, szakítva a több évtizedes közel-keleti politikával, kijelentette, Ausztrália elismeri Nyugat-Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, de nem helyezi át azonnal a nagykövetséget.

  • Wong kritizálta Morrison döntését, mellyel szerinte Ausztrália szembe helyezkedett a nemzetközi közösség többségével
  • a bejelentést aggodalommal fogadta a muszlim többségű szomszédos Indonézia
  • Donald Trump volt amerikai elnök egy évvel korábban ismerte el Jeruzsálemet mint fővárost

Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

Podcast különkiadás
  1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
Megosztás

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .